Antal Eszter már hatodik éve foglalkozik vászonszövéssel, Lőrincz Textiles Műhely-féle szövőszéken sző, készíti el a fonalból a szövetet. Már kiskorában érdeklődött a mesterség felé,
külsőrekecsini családi nyaralások alkalmával már bernyécet szőtt, valamint a családi házuk egyik szobájában álldogáló szövőszéken unalmas perceiket rongyszőnyegek szövésével töltötték ki.
Eszterben mindig motoszkált valami, ami a művészet felé irányította, szülei pedig támogatták útján, így a Nagy István Művészeti Líceumban végzett képzőművészet szakon, ahol már X. osztályban a textil szakot választotta, hisz érdekelte az öltözködés, a ruhatervezés, a színek egymáshoz való viszonyulása, és a szaknak hála már egész fiatalon belekóstolhatott a ruhatervezés világába. A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti szakán tanultak főként termékeinek a reklámozásában köszönnek vissza, de ez egy másodlagos feladat, hisz a kézimunka a prioritása. Az egyetemi évek után Eszter az otthoni szövőszékkel kezdte kipihenni a fáradalmakat, szintet lépett kettejük kapcsolata, és a rongyszőnyegek helyett már finom, pamut anyagok születtek. A szövőszék kihívásból talán függés lett, így a Náduvari Népi Kézműves Szakgimnázium és Kollégium takács szakán, Galánfiné Schmidt Teréz, a népművészet mesterének kezei alatt sajátította el a szakmát, bár szabás-varrás téren még szüksége van némi tapasztalatra.
Az Eszter által kéziszövéssel készített használati tárgyak felsorolása az egyik legnehezebb feladat, hisz készít női, férfi, ünnepi, hétköznapi öltözeteket, sálakat, de lakástextileket is, például párnahuzatot, sötétítőt, asztalterítőt, kis- és nagytáskát, övtáskát, neszeszert, kulcstartót és még alvóbabát is. Fontos hogy a terméket a megrendelővel együtt tervezzék meg, a színvilágához és elképzeléséhez igazodjon a végtermék. A szóban forgó termékeket még interneten keresztül lehet beszerezni, az Etti szövőműhelye név alatt futó oldalakon, de a közeljövőben már vásárokon is jelen lesznek, Eszterrel pedig különböző foglalkozásokon is lehet találkozni, ahol a gyerekeknek próbálja átadni azt, amit ő is kapott gyerekként.
A szakma átörökítése, a tudás megőrzése kiemelkedő szerepet kapnak a kézművesek életében, hisz a fejlődő és gépiesedő világban ezek háttérbe szorulnak, pedig környezetvédelmi szempontból is kíméletesebb, kedvezőbb ezeket a természetes anyagokból készült termékeket használni.
Elérhetőség: https://www.facebook.com/ettiszovomuhely
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.