Nezezon Enikő az Aranykapu Kulturális Egyesület egyik alapítója, nemezművesként különböző használati nemeztárgyakat és termékeket készít és nem mellesleg kézműves foglalkozásokat tart gyerekek számára,
akik érdekeltek a hagyományőrzés és népi kultúra elsajátításával kapcsolatban. Hosszú munka eredményeként a Fonó-Házban heti rendszerességgel, több csoportban vesznek részt diákok hagyományörző és művészeti foglalkozásokon.
Enikő néprajz szakot végzett, majd az ezt követő gyermekvárás meghatározta a világról való elgondolását: más anyákkal együtt szerették volna, hogy elsősorban a gyerekeik varázslatosabb, egészségesebb, természetközelibb és emberibb világban nőhetnének fel. Ezt az elgondolást követte egy családias hangulatú közeg kialakítása, mely a népi kultúra ápolására helyezte a hangsúlyt, illetve ennek értékeit probálta a jelenkori, modern életbe átmenteni.
Gyerekkora óta szeretett a saját kezével létrehozni dolgokat, alkotni és a családjában is generációkon keresztül jelen volt a művészet, az alkotás. Elsőként a festészettel és rajzzal ismerkedett, viszont textil és iparművészeti irányokkal is kacérkodott. Az elméleti néprajz és irodalom mellett megmaradt az agyagozás, szobrászat és a kosárfonás mint nagy szerelem, melynek elsajátítása többek között egykori osztályfőnökének is köszönhető. Az egyetemi évek után egy magyarországi kézműves szakiskolával kerül kapcsolatba. Ez a találkozás egészen átalakította az életét: kosárfonást szeretett volna tanulni, de ott beteltek a helyek, s hogy ne veszitse el a kapcsolatot az iskolával, gondolta, kipróbálja mi is ez a „vizes pacsmagolás”, amit nemezelésnek neveznek. Hazaérkezett. Ez a világ lett az övé igazán.
Bár saját műhelye nemrég készült el, melyben készítgeti nemeztermékeit a nemezművességet viszont 15 éve a Fonó-Házban tanítja.
Prioritása a szakma tanítása, mely során az élményt lehet tovább adni, nem csupán szakmát. Ebből kifolyólag termékei is változnak, ugyanis ezek az alkotómunka idejétől is függnek: nemezékszereket gyárt most többségben, de papucsot, kesztyűt, sapkát is készít, játékokat is, takarókat, párnákat, sok mindent megrendelésre.
Enikő számára ez több mint hobbi, inkább hivatás vagy életforma. Aranykapu Kulturális Egyesület a népi kultúrának az átadásával foglalkozik, ezt a Fonó-Házban folyó rendszeres foglalkozásokon kívül nyári táborokban valósítják meg. Ilyenkor mikroközösségekben dolgoznak a gyerekekkel a minőségi munka érdekében, mely mind a gyerekek, mind az oktatók számára élvezetesebb. Olyan technikákat tanítanak, melyeknek a magyar kultúrában szerves múltjuk van, az utóbbi években viszont nyitottak a különböző művészeti irányok felé, valamint a mindennapi élet feladatait is megmutatják, mint a kertészkedés, sütés-főzés, melyek az időhiány miatt kimaradnak az iskolai oktatásból.
A hagyományos nemezeléssel elkészített termékei a főbb erdélyi illetve partiumi kézműves vásárokban találhatóak meg, valamint Enikő NemezEnkő nevezetű oldalán.
https://www.facebook.com/NemezEnk%C5%91-996585367101994
Fotó: https://www.facebook.com/produssatmarean
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.