Az alsó-baranyai Csúza Horvátország szerte híres borvidék. A falu fele humuszos síkságon-, fele lösz talajú dombon terül el. Ennek köszönhetően szinte minden megterem itt.
A dombság remekül megfelel a szőlőültetvényeknek, gyümölcsösöknek és minden olyan kultúrának, amely nem igényel sok vizet. A síkság pedig talajvízben gazdag, így azoknak a növényeknek kedvez, amelyek a nedves, tápanyagban gazdag földet szeretik.
Az itt élők a hagyományos kultúrákon kívül egyre több, eddig erre a tájra nem jellemző kultúrával foglalkoznak. A hagyományos gabonatermelés kevésbe gazdaságos, és sokszor nehéz eladni a megtermelt javakat, így a terület adottságait kihasználva bátran kísérleteznek az itt élő gazdák.
Jellemző, hogy az új trendeknek megfelelően próbálnak termelni. Egyre többen igyekeznek például olyan élelmiszereket termelni, amelyek jó hatással vannak az emberi szervezetre, fogyasztásuk egészséges. Hiszen a 21. században egyre többen törekednek az egészséges életmódra.
A csúzai Dudás család is felismerte az egészséges életmód utáni sóvárgásban rejlő lehetőségeket. Több évtizede foglalkoznak mezőgazdasággal, és négy évvel ezelőtt úgy döntöttek megpróbálkoznak a batáta, ismertebb nevén édesburgonya termelésével. Az első évben 1,15 hektáron termeltek, amely egy családi vállalkozás számára elég nagy területnek minősül. Az óta azonban egyre nagyobb területeket ültetnek be ezzel az egészséges és egyre népszerűbb termékkel. Elmondásuk szerint rengeteg munkát igényel, azonban nagy rá a kereslet, egyre többen ismerik fel területünkön is az édes burgonya egészségre gyakorolt hatásait, így már jelentős mennyiséget tudnak háztól is értékesíteni. A fiatal pár is szívesen fogyasztja a batátát, és állításuk szerint, aki ráérez az elkészítésének módjára, annak a jövőben a batáta mindennapos étrendjének a részét fogja képezni.
Ismert a batáta egészségre gyakorolt pozitív hatása, hiszen vitaminban gazdag termék, magas a C-, B2-, B6 és E vitamin tartalma, valamint tartalmaz olyan ásványi anyagokat, mint a kálium, réz, mangán, az alacsony zsír és koleszterin tartalma miatt pedig cukorbetegek is fogyaszthatják. Nagyon sok féle képpen fel lehet használni, köretnek használható, süthető, főzhető, de édeskés íze miatt az sem ritka, hogy édes süteményt készítenek belőle.
Dudáséknál Csúzán az év minden napjában, kis- és nagy mennyiségben egyaránt megtalálható ez az egészséges és ízletes táplálék.
Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.