Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

A csúzai Horvát Ilonka tíz évvel ezelőtt vágott bele a mézeskalács-készítésbe, azóta pedig elsajátította a mesterség minden trükkjét. Éppen ezért készítményei mára széleskörben ismertté és elismertté váltak.

Ilonka története úgy kezdődött, hogy az egyik közösségi oldalon mézeskalács-sütéssel foglalkozó ismerősökre tett szert, akik „megihlették” és úgy döntött, hogy ő is belevág a mesterségbe. Ismerősei jótanácsainak és instrukcióinak köszönhetően Ilonka hamar belejött a mézesbábozásba. A cukrász hölgy kezdetben egyedül készítette a szebbnél szebb darabokat, mára viszont sütödéjében már öten dolgoznak és szükség esetén naponta akár száz darabot is elkészítenek. Fontos megjegyezni, hogy ez a fajta mézeskalács emléktárgynak számít, nem ehető, de Ilonkáék igény szerint természetesen ehető kalácsokat is készítenek. A hagyományos mézeskalácsok témái általában vallási, népi szimbólumok, ezen belül különböző alkalmakhoz is kapcsolódhatnak. A húsvéti időszakban például nagyobb népszerűségnek örvend a mézeskalácsból készült nyúl és hímes tojás motívumok, de Ilonka készít kosarat, keresztet, házi áldást, ékszertartót, bonbontartót, sőt különböző dobozokat és persze mézeskalács-szívet is, ami régi hagyománynak is tekinthető, ám a Valentin-napnak köszönhetően mostanában ismét reneszánszukat élik. Ilonka és cége, mely a „Baranyai édességek” nevet viseli, rendelésre is süt, ezért gyakorlatilag bármit elkészítenek, amit a megrendelő kíván tőlük. Fontos megjegyezni a csúzai mézeskalácsok kapcsán, hogy készítőik csakis természetes alapanyagokat használnak. Náluk a kalács fő alapanyagai csupán a liszt, a porcukor, a méz, a margarin, a szódabikarbóna, esetleg a kakaó. Az ezekből kikevert masszát 24 óra elteltével gyúrják össze és sütik ki. Ha mindez megvan, akkor kezdődhetnek a kreatívabb munkafolyamatok, mint a festés és a díszítés, ami természetes alapú ételfestékkel és zselatinnal történik. Ha valaki csúzai mézeskalácsot szeretne az akár online is rendelhet elég, ha felkeresi Ilonka sütőjének internetes oldalát vagy felveszi velük a kapcsolatot a közösségi médiában. 

Támogatóink:
Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...