.png)
Sajnálattal kell bevallani, hogy falvaink gazdasági értékeit sokszor nem vezsi észre közönség, esetleg részben használja ki azokat. Ez nem csupán a mezőgazdaságra vonatkozik,
hanem az élet, a néphagyomány tárházára is. Ilyen gazdagságot tárhat a falusi életforma iránt őszintén érdeklődőknek a zombori községhez tartozó alig 130 éves falu, Bácsgyulafalva (Telecska). Történelme szerint a Kincstár a Pusztakula pusztát 1883-ban telepítette be magyar dohánykertész családokkal, akik Sípos György szajáni polgár vezetésével Szajánból, Tóbáról, Hódegyházáról, Csókáról, Törökbecse és Törökkanizsa környékéről érkeztek, és az 500 családot befogadó falut gróf Szapári Gyula akkori pénzügyminiszter tiszteletére Gyulafalvának nevezték el. 1885-ben már 2500 lakosa volt, napjainkban viszont alig 1500 a falu lélekszáma. A megélhetés fő forrása a mezőgazdaság, a gyújtópontban a dohánytermelés áll. AZ 1960-as és 70-es években a libatenyésztésről, pontosabban a libamáj-termelésről vált ismertté a falu, amely ínyencfalat elkerült a nagyvárosok exkluzív éttermeibe, de még külföldre is. Napjainkra az egyedüli tekintélyes libafarm a faluban Varga Zoltán és Mónika tenyészete, akik a szülői hagyományt folytatva népszerűsítik a libatenyésztést. A törzstenyészetet a kiváló hús- és májhozamú francia szürke lúd képezi. A munka a saját házi keltetőben történő keltetéstől és a napos libák nevelésétől a hizlalásig, illetve a libából nyert termékek értékesítéséig terjed. Több mint száz éves receptes könyv utasításai alapján készül a libatepertő, a zsír, a zsírba "fagyasztott" libamáj, de a füstölt libamell és libacomb is. Gasztronómiai értéke mellett gyógyhatása is van a libazsírnak, enyhíti a légúti betegségeket. Megelőzés, de akár kiadós reggeli céljából paprika és fokhagyma ízesítésű libazsírt tanácsol a háziasszony. Zoltán szavai szerint a libák megbízható, megvesztegethetetlen házőrzők szerepét is betöltik, ugyanis az érkezőket hangos gágogással jelzik.
A szorgos házaspár munkája nem csak a libatenyésztésre irányul, hanem a szárnyát bontogató falusi idegenforgalomra, a vendégfogadásra is. Tulajdonukban van a gazdagon berendezett tájház, ahol akár időutazáson vehetnek részt a vendégek. A több mint száz éves ház, a leeresztett mestergerendával megőrizte eredetiségét, ó-német bútorok és lakberendezések, használati tárgyak köszönnek a falakról, a konyhai polcokról, de még a búbos-kemencéről is. Külön látványossága a "lakószobának" a rekonstruált szemes kemence, ami télidőben kellemes meleget áraszt.
A libahús és különböző változatainak fogyasztása lassan terjed, pedig valamikor alig volt falusi ház, melynek udvarában ne gágogott volna tucatnyi liba. Csakhogy akkor nem a hús vagy a máj nyerése volt a fő cél, hanem a lányok stafírungjába, a dunyhákba és párnákba kerülő toll, pontosabban a pihe "megtermelése". Külföldön nagy becsben van a libacomb, a libamáj, de ahhoz, hogy a telecskai libatermék ismét exportcikké váljon, egy kitartó termelő kevésnek bizonyul.
