Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

A fiatalos erőnlét elixírje, TájGazda

Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között. Most, hogy felnőttem már nem tartom annyira nevetségesnek, inkább cikinek tűnik,

ha a munkahelyemen mákos fogakkal mosolygok. Az igazat megvallva ez még nem fordult elő velem. De komolyra fordítva a szót, bármennyire ciki vagy nevetséges a fogak között megbúvó mákszemek, nagyon fontos és nélkülözhetetlen élelmiszer az életünkben.

Még most is a szemem előtt látom a nagymamám kertjében lévő virágzó máktengert. A csodás fehér, lilás-rózsaszínes virágokat. Majd amikor a sorok közt sétáltunk és a megszáradt mákgubókat törtük le és vágtuk fel, kiöntve belőle a szemeket. Olykor a kezünket is felsértette a megszáradt gubó. Majd a nagyim többször átmosta a mákszemeket és kiterítette az udvaron, hogy a napfény sugarai megszárítsák. Olyan jó érzés volt beltúrni és forgatni a kezeinkkel.

Ma már nagyon szabályozzák, hogy ki, milyen mákot, mekkora mennyiségben termeszthet. Hiszen a gubójában található alkaloidák az ópiumgyártás alapanyagaként is felhasználhatók. Törvény írja elő pl. hogy a fehér virágú változatát tilos vetni, mert drognak számít.

A mák, önmagában teljes mértékben egészséges és ártalmatlan élelmiszer, az egyik legegészségesebb növény. Gazdagon tartalmaz B1-, B2-, B3-, B6-vitamint, kálciumot, cinket, mangánt, rezet, vasat, foszfort, káliumot és magnéziumot, növényi zsírsavat, aminosavat. Fekete színét pl. a vasatomok nagy száma eredményezi.

Élelmiszer jellege mellett egyben gyógynövény is. Fertőtlenítő, érzéstelenítő, fájdalomcsillapító hatása közismert. Továbbá csillapítja a köhögést és oldja a görcsöket. A mákgubóban található egyik legértékesebb hatóanyag a morfium, a fájdalom érzet csökkentésére kiváló. Olaj formában pedig kifejezetten jó a csontritkulásra. Kutatások kimutatták, hogy lassítja az öregedési folyamatokat, újraépíti a leépült csontszöveteket. Elősegíti a magas vérnyomás csökkenését, normalizálja a vér koleszterinszintjét, fokozza a szervezet védekező mechanizmusát. Fogyasztása szinte teljesen megszünteti a lábban a görcsöket, megelőzhető vele a trombózis és az embolia kialakulása. Növeli a szellemi teljesítőképességet, fokozza a sebgyógyulást.

Már a görögök és a rómaiak is fogyasztották, főként mézzel keverve. Sajnos van aki visszaél gyógyító hatásával és méregként használja fel. A néphitben számos tulajdonsággal ruházták fel. Illették a bőség szimbolumával vagy termékenységgel is összefüggésbe hozták. Kínában az érzéki gyönyörrel kötötték össze, az asszíroknál az örömmel. A jövendőmondók előszeretettel használták, mint füstőlőszer a jóslások alkalmával.

Hazánkban leginkább a karácsonyi és a húsvéti ünnepek alkalmával kerül az asztalra mákos étel. De olykor a hétköznapokba is becsempésszük e nemes növényt. Ki ne ismerné a mákos bejglit, a mákos rétest, mákos gubát, mákos tésztát, mákos palacsintát, pozsonyi kiflit vagy a mákos fagyit.
Jó tanácsként: érdemes többször is beiktatnunk étrendünkbe e nemes étket.

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...