A téli piacokon, adventi vásárokban mindig érezni a frissen sütött gesztenye illatát a levegőben. Hívogatóan hat ránk, csábít minket egy kis nassolásra.
A gesztenyével kapcsolatban van egy másik nagyon kedves emlékem is. Gyerekkoromban a szomszédunknak volt egy gesztenyefája az utcán, Alig vártuk, hogy ősszel elkezdje hullajtani a termését, de nem azért, hogy megsüthessük. Hanem hogy összeszedhessük és kihegyezett gyufaszálakat szurkálhassunk bele, mellyel változatos figurákat alkottunk meg. Gyerekkorom egyik legszebb emlékei közé tartozik, ahogy az utcabeli gyerekek mutogatták egymásnak a különböző gesztenyebábokat. Sok évvel a hátam mögött, ma már tudom, hogy a bábokhoz használt gesztenye közismert nevén a vadgesztenye étkezési fogyasztásra nem ajánlott. Viszont a gesztenyének van ehető változata is, amely a szelídgesztenye névre hallgat - ebből készül a sült változata - és számos pozitív élettani hatással rendelkezik, amelyek elengedhetetlenek a szervezet számára. A szelídgesztenye fogyasztható sülve-főve, húsokba és süteményekbe töltve, mártásként, liszt formában. De befőttek, lekvárok, mézek, borok, szörpök, pálinkák is készülnek belőle.
Fontos tudnunk megkülönböztetni a vadgesztenyét a szelídgesztenyétől. Míg a szelíd fajta alkalmas étkezésre, addig a vadgesztenye termését, magját tilos fogyasztani, mert mérgező. Viszont külsőleg alkalmazva számos jótékony hatással bír szervezetünkre mindkét változata.
A gesztenye már ősidők óta fontos táplálékát képezi az emberiségnek. A gesztenyefát mindig nagy becsben tartották, már a rómaiak is fogyasztottak a terméséből. Az idősek úgy vélték, hogy ahol a föld alkalmatlan a művelésre ott a családok számára a szelídgesztenye jelenthette a gabonát és a burgonyát. Illetve egy fa teljes termése egy fő számára elegendő ételt képes biztosítani egy éhséges téli időben. A gesztenyefák több száz évet is megélnek, akár a 700-at is. Van ahol ünnepet tartanak a tiszteletére. Pl. a Toszkánai Marradi falujában vagy a hazai Vas megyei Velem faluban. Állítólag Mátyás király egyik kedvenc étele is a gesztenyével töltött kappan, azaz kakas volt.
Változatos ételeket készíthetünk belőle. Édes és sós ételekhez egyaránt használható. Ha valaki nem szereti a gabonából és burgonyából készült ételeket, akkor a gesztenye alkalmas ezek helyettesítésére. Lisztjéből kiváló kenyeret, polentát lehet készíteni. Sütemények kiváló alapanyaga, tölteléke: pl. gesztenyés torta, fagylalt, gesztenyés palacsinta, gesztenyével töltött alma, bejgli, gesztenyerolád, gesztenyeszív, gesztenyepüré. Mártásként, köretként is fenséges ízt kölcsönöz a húsoknak pl. birsalmás-gesztenyés kacsasült, gesztenyés-aszalt szilvás pulykamell, gesztenyével töltött csirkemell.
Alacsony zsírtartalma miatt kiváló nassolni való, illetve több diétás recept alapanyaga, szívesen használják a vegán és paleo étkezésben. Gazdag B1, B2, B6, E és C-vitaminokban, rostokban. Ásványi anyagok közül a mangán, réz, kálium, foszfor, magnézium, cink, kalcium fordul elő benne.
A leveléből készült főzet vagy tea megnyugtatja a nyálkahártyát. Tuti recept a megfázás ellen, hurutra, asztmatikus köhögésre. Hasmenésre a nyers termés a javallott, de csak a szelídé. Méz formájában igazi különlegesség, de torokfájásra is elszopogathatunk 1-2 kanállal. A levelekben lévő hatóanyag reumára, hátfájásra, ízületi merevség kezelésére, izomlazításra is jó. Krémként a megfáradt és visszeres láb gyógyítására is használják, mert erősíti az érfalakat és javítja a vénás keringést. Továbbá csökkenti a gyulladást, görcsöket.
A növényben lévő eszcin hatóanyag csökkenti a narancsbőrt, ezáltal feszesíti a combokat. Ugyanakkor ez a hatóanyag csökkentheti vagy gátolhatja egyes gyógyszerek felszívódását. A levelek és a magok héját szépségápolási termékek és fényvédő szerek alapanyagaként is használják. Ülőfürdőként aranyér ellen jól bevált népi gyógyszer. Samponként használva csillogást ad a hajnak a levelek, héjak főzete.
Továbbá felhasználható természetes mosószerként. Ilyenkor vízbe kell áztatni, hogy a héja könnyen leváljon és az így visszamaradt belső termést lehet a mosógépbe a szennyes ruhák közé tenni. A benne lévő keményítő végett a ruhák kikeményítésére is alkalmas. Néhány zöld szelídgesztenye szem elűzi a muslincákat a lakásból. Barna állapotban molylepkék ellen kiváló a ruhásszekrényben. Gyerekek kedvenc játéka lehet, mivel különböző gesztenyelényeket formálhatunk meg belőle.
A gesztenye szüretelését követően a termését gyakran a burkában hagyták és homokkal letakart hordókban tárolták. Ha kiverték a héjából a termést akkor megfüstölték vagy szárítva, aszalva tárolták száraz, hűvös helyen, hogy sokáig elálljon. Népszokások szerint, Mindenszentek estéjén megsült gesztenyével ajándékozták meg a halottak emlékére harangozó legényeket. Az ünnep elmúlásával bárki szabadon gyűjthette a fákon maradt gesztenyét, nem számított lopásnak. Jószág hizlalására is alkalmazták.
Egyéb érdekességek, ételreceptek:
http://maroni.hu/hu/gesztenyerol, http://anatur.hu/blog/teli-reflektorfenyben-a-gesztenye