Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Gáspár Péter szűcs, TájGazda

Ha itt a tél és csikorog a hó a talpak alatt, vagy hideg szél fúj, legjobb lenne egy puha bundába belebújni. A Sepsiszentgyörgyön élő Gáspár Péter már több mint 35 éve foglalkozik bundákkal.

Női és férfi kabátot, mellényt, süveget, nyereg alá való védőt, de még fülbevalót is készítenek szőrméből. Termékeikkel a múlt és jövő irányába egyaránt próbálnak lépni, a honfoglalás-kori daraboktól a legdivatosabb modellekig terjed kínálatuk. Igyekeznek kielégíteni a különféle igényeket.
Péter fiatalon még teljesen más pályára készült, tornatanár szeretett volna lenni, de soha nem bánta meg, hogy végül is szűcs lett. Korábban állami cégnél dolgoztak, aztán az 1989-es változások után feleségével közösen hozták létre saját vállalkozásukat, a Rozmár Kft-t (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), így magániparosként tevékenykednek. Csak természetes szőrméből dolgoznak, ezeket natúr formában és festett változatban egyaránt feldolgozzák. Készítenek terméket sarki rókából, ezüst rókából, vörös rókából, nercből, nutriából, vadmacskából, gidából, ugyanakkor kínálatukban a perzsa és panafix bunda is megtalálható. A nyersanyag egy részét külföldről hozzák be, de Péter elmondása szerint a beszerzés nem is annyira gond, mint az értékesítés, mert 4-5 nap alatt még Amerikából is leszállítják a rendelést.
A szűcsök nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis szezonjellegű terméket állítanak elő. Péterék ezért a tél elteltével sem állnak le, rendszeresen részt vesznek a nagy kézműves vásárokon, annak érdekében, hogy minél többen megismerjék termékeiket. Persze kevés erdélyi lakos engedheti meg magának, hogy vásárfiaként egy bundával térjen haza, de a külföldi turisták számára nem magasak ezek az árak. Ugyanakkor jó lehetőség kézbe venni, közelről megnézni egy-egy vonzó darabot, akkor, ha valaki bundára vágyik, mert egy minőségi termék megvásárlásához bizony bizalom is kell. A kuncsaftokról kiderült, hogy míg a bundákat főként az idősebb korosztály kedveli, addig a süvegeket főként fiatalok viselik.
Szeretem csinálni – vallotta be Péter, majd hozzátette, hogy ezt kényszerből nem is lehetne, mert ez nem egy napi nyolcórás munka. Példaként a honfoglalás-kori süveget említette, amely az egyik legigényesebb munka, elkészítéséhez háromszor annyi időre van szükség, mint egy rókakucsmához. Legnagyobb része kézimunka. Viszont egyre többen vannak, akik értékelik az egyedi darabot, akik szívesen térnek vissza a gyökerekhez, mint ahogy az első testvédő szerepet betöltő bőrről sem akarnak leszokni emberek. Változnak a megmunkálási eljárások, a szabásminták, de eleganciájukat, értéküket továbbra is megtartják a szőrmetermékek.

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...