Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Gál Adél mézeskalácsai, TájGazda

Nagyjából 8 éve annak, hogy a salánki Gál (akkor még Zán) Adél kezei alatt megszülettek az első karácsonyi mézeskalácsok. Bár az elsők sem forma, sem díszítés szempontjából nem voltak még tökéletesek,

az egyre több gyakorlásnak köszönhetően évről évre egyre szebbé sikerült őket alakítani, az új formák, minták kipróbálásával pedig saját maga határait is feszegette a „mézes hölgy”.
Négy évvel ezelőtt már mézeskalács házikók készítésének is nekifogott, 2016 karácsonyára pedig megrendelések is érkeztek (Facebookon híre megy ám a szép dolgoknak is!).  Adél alapvetően nem az értékesítés céljából sütött, számára ez hobbi. A Beregszászi Református Könyvesbolt és Iratmisszió vezetői jelezték számára, hogy szívesen árulnának mézeskalács házakat és bibliai igés mézeseket az üzletben. Emellett pedig Valentin-napra is kértek tőle szerelmetes kalácsokat, de anyák-napjára is készülnek majd ajándék mézesek. Bár akkor, amikor Adél nekikezdett a mézeskalácssütéshez, ez a fajta ünnepi édesség még nem volt divatban, most egyre több karácsonyfát díszítenek már sajátkészítésű mézeskalácsok. És ajándéknak sem rosszak: Adél családtagjainak, barátainak gyakran készít személyre szóló mézeskalácsokat is.
Adél a kezdetek óta ugyanazt a receptet használja. Mint mondja, a mézeskalács az egyik legegyszerűbb tésztaféle. A tartós és megfelelő keménységű mézeskalács titka az, hogy a tészta jól össze legyen gyúrva, s természetesen minden alapanyagból pontosan annyi kerüljön belé, amennyinek kell. A recepten kívül a hagyományokhoz is ragaszkodik: csak piros és fehér szín jelenik meg munkáin.
Az értékesítéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy nem az alapanyagot, hanem a munkára szánt időt kell megfizetni. Egy mézeskalács házikó napokig készül például! Adél egyik nap megsüti a tésztát, másnap dísziti, harmadnap épülnek meg a falak, újabb nap elteltével kerül a tető a falakra, s csak az ötödik napon, ha már minden alaposan megszáradt, akkor kerül a ház az alapra, s ezután is várni kell még, hogy csomagolható legyen. A hamariság könnyen „katasztrófát” okozhat: ha a részek nem száradtak meg eléggé, könnyen eltörhetnek ragasztás közben, s ha a cukormázas díszítés sem elég kemény még, akkor ragasztás és csomagolás közben könnyen eldörzsölődhet.  

Espán Margaréta

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...