Kevés olyan tájegység van Horvátországban, melynek mindennapjainak annyira a szerves részét képezné a szőlő és bortermelés, mint a Drávaszögnek. A terület középső részén húzódó Báni-hegy lankáin
már az ókori rómaiak is termeltek szőlőt borkészítés céljából, de a középkorban is jelentős ültetvények voltak a térségben. Nem csoda hát, hogy a török kiűzése után a terület új ura, Savoyai Jenő is úgy döntött belevág az iparágba. Erre a célra Hercegszőlősön létrehozott egy hatalmas pincészetet és a település határába jelentős szőlőskerteket telepített. Akár csak a hadvezér többi birtoka, hivatalosan a borászat is a Bellye központú uradalom része lett és Belje néven vált ismertté. Az uradalom a történelem során sok nehéz időt élt át. Savoyai halála után a birtok a Habsburgokra szállt, akiktől az első világháború után elvették és szétszabdalták. A második világháború után a kommunisták államosították, a rendszer bukását követően pedig privatizálták, de több mint háromszáz évnyi fennállása nem koptatta meg hírnevét, sőt Belje borászata napjainkban ismét reneszánszát éli. Valamivel több mint másfél évtizeddel ezelőtt ugyanis ültetvényeit megújították, sőt új szőlőskerteket is telepítettek. Ennek következtében megszületett Horvátország legnagyobb egybefüggő szőlőskertje, mely a maga nemében páratlan turisztikai attrakcióvá is vált. A 640 hektáros ültetvényt különösen egyedivé teszik a dimbes-dombos lankák, ezért mára nem csak attrakcióvá, de közkedvelt kirándulóhelyé is vált. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a világjárvány előtti adatok szerint évente közel húszezer turista látogat le a Bánihegyen lévő szőlősorok közé. A szőlőskertben kijelölt túraútvonalak is húzódnak, de aki nem bírja gyalogszerrel az emelkedőket, az akár kocsival is körbejárhatja a birtokot. Útközben persze mindenhol érdemes megállni, hiszen az ösvények mentén több egyedi kilátó is van, melyek tetejéről nem csak a tengerként hullámzó lankákat csodálhatjuk meg, de pompás kilátás is tárul elénk. Jó időben akár a fél Drávaszög is látható innét, sőt akinek igazán jó a szeme az az eszéki katedrális csúcsát is észreveheti a távolban. Éppen ezért, aki úgy dönt, hogy a Drávaszögbe látogat, az semmiképp se hagyja ki a Belje szőlőskertjét, mert az életreszóló élmény garantált.
Támogatóink:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség