.png)
Semmi kétség, hogy a bukovinai székelyek ősei a madéfalvi veszedelem után ősi szokásaik között a kézimunka készítésének módját, ügyességét és tudását is magukkal vitték.
1883 óta e közösség kirajzott csoportja egy körbezárt kis szigetként az Al-Duna partján telepedett meg, ahol igyekezett egy új, modernebb világot élni és közben a régiből kivetkőzni, de ugyanakkor néhány lelkes személy áldásos munkájának köszönhetően a népi varrottasok megőrződtek az utókor számára.
A hagyományos kelengye jeles darabjait a vászonholmik alkották. Szövéséhez lent, kendert és gyapotot használtak, amelyből lepedőt, párnavéget, takarót készítettek, valamint az abroszok és terítők szegéséhez horgolt csipkét vagy rojtot használtak. A székely varrottason használt keresztszemes hímzés technikáját szálán varrott- vagy zsinórhímzésnek nevezik. Szigorú szabályok szerint, eredeti minták és színek felhasználásával készül, és a bukovinai Andrásfalva varrottasaival azonosítható. A Hertelendyfalvára átörökített gazdag és változatos mintakincsre jellemző az aszimmetria, az ismétlés, a harmónia és a szimbolika. A mintakincset gyakran használt stilizált levelek, virágok, madarak vagy mértani motívumok alkotják. Kapcsolatban vannak a szilágysági, a mezőségi és a Felső-Maros menti hímzésekkel is. Eredetük kétségkívül a bukovinai kivándorlásra vezethető vissza, de ez máig nem tisztázott a néprajztudomány számára. A varrottasokon, elsősorban a terítőknél és az abroszoknál jellemzően a minta középrészét az úgynevezett „mesterín” díszíti, majd erre helyezik az egyforma távolságra található „mesterke” részt. Egy munkadarabon egy, vagy legfeljebb két színt használnak. Ez lehet piros, fekete vagy kék, illetve ezek kombinációja. Az így kapott különleges alkotások egy-egy szobabelső díszítőelemét alkothatják.
Lőrincz Etel bukovinai székely származású textiltervező iparművész írja a hertelendyfalvi székely varrottasról: A Hertelendyfalva asszonyai által készített varrottas egy különálló és nagy értékkel bíró hímzéskultúrának tekinthető. A szövés ugyan nem maradt meg hagyományaik közt, de a mintakincs hímzett formában tovább él. A székely szőttes és hímzés-mintakincs – megváltozott lakhelyükből és életkörülményeikből kifolyólag – új motívumokkal gazdagodott, új mintaszerkesztési mód és a tárgyakon való elhelyezésében új kompozíciós elemek jellemzőek rá. A minták elnevezése részben megváltozott, de a szálánvarrott vagy más néven „fonottas” öltéstechnika a hagyományos maradt. A kompozíciós elemek neveiben a „mesterín” elnevezés teljesen új, míg a „mesterke” a bukovinai székelyeknél is használatos. Színei csak színárnyalataiban változtak. A használat, funkció átalakult, alkalmazkodva a megváltozott lakáskörülmények igényeihez.
Hertelendyfalván a nagyon erős asszimilációs hatásoknak kitett 1500 fős magyar közösség nyelvét, hitét és kultúráját a mai napig őrzi és ápolja. De elmondható, hogy közel száz éve tart kincseinek tudatos gyűjtése és ápolása, mely többek között mára székely létük ékes bizonyitéka. Ebben a legnagyobb segítségükre a Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület van, amely megalakulása óta kézimunka-szakcsoportot tart fenn. Tagjai ápolják, őrzik és továbbadják mindazt a felbecsülhetetlen örökséget, melyet őseiktől kaptak. Az öltés tudománya mára az idősebbekről a fiatalabbakra száll.
Források:
Támogatóink:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség
