.png)
Vasárnap délelőttönként a környék gyerekeit tanította a garázsukban… „Engedd meg, hogy zárójelbe odaírjuk: Gyöngyike. Téged mindenki így ismer!”
- rendezvény plakátot tervezett az egyik gyulai fesztivál szervezője, és azt bizonygatta Megyeri Sándorné után feltétlenül oda kell írni a lánynevét is a plakátra, mert akkor sokkal többen eljönnek a gyerekeikkel. A szülők ugyanis tudják, ha Gyöngyike is ott van a fesztivál kézműves asztalánál, ahol a gyerekek szabadideje telik, akkor nem lesz gond a gyerekekkel, sőt, még ők is tanulhatnak valami újat. A mai szülők pedig saját tapasztalataikból tudják, hogy Gyöngyikénél mindig lehet valami újat tanulni, mert amikor ők voltak gyerekek, ők is tőle tanultak meg különböző kézműves technikákat. A pedagógusi pályát 1981-ben kezdő matematika-rajz szakos a tanárnő életét a „kézművészetek” töltötték ki. A rajzolás, festészet, varrás és ruhatervezés, bábkészítés, hétköznapi anyagok – szövetmaradványok, falevelek, kukoricacsövek stb. - kreatív felhasználásának tudománya, és a nagy szerelem, a tűzzománcozás. Kezdésnek alapító tanára lett a gyulai 5. Számú Általános Iskolának 1979-ben. Nagyon boldog időket éltek, nekik kellett élettel megtölteni az iskolát. Beindította a rajzszakkört, pontosabban a kézműves szakkört, később a gimnáziumban, a népfőiskolán és a művelődési házban lehetősége adódott tűzzománc szakkörök vezetésére is. A tűzzománc technikát Nyíregyházán, a főiskolán tanulta meg, egyszerűen ezt a „speckollt” választotta, mert semmit nem tudott róla, másrészt pedig azért, mert megfogták a gyönyörű színek, amiket elő lehet vele állítani. Nagyon ősi eljárás, már egyiptomiak is alkalmazták a hideg zománc technikát. A ma is ismert tűzzománc lényege, hogy a vörösréz lemezre üvegőrleményeket visznek fel és 800-850 fokon, tűzzománc kemencékben ráégetjük. Használati tárgyak, dísztárgyak, ékszerek is készülnek ezzel az eljárással. Általában képeket csinál, de ékszereket is készített már, meg nagyon sok embert megtanított erre a technikára. A nyolcvanas évek közepén úgy hozta a jó sorsom, ahol szakkört tartottam, mindenhol lett kemence, sokat tudtunk gyakorolni a gyerekekkel és a felnőttekkel is. Aztán nekem is lett saját kemencém a garázsunkban, ahová vasárnap délelőttönként a környék gyerekei jártak tűzzománcot tanulni. Ezzel teltek a hétvégi délelőttök. Aztán múzeumpedagógus lett a Vármúzeumban, ahol rengeteg újítás fűződik a nevéhez. Például megteremtették a feltételeit annak, hogy az iskolával szervezetten jövő gyerekek korhű ruhákban járják végig a múzeumot. Már a jelmezek felvétele egy kortörténeti óra volt. Aztán kialakítottak különböző műhelysarkokat, ahol korabeli technikákkal dolgoztak. A harmadikos, negyedikes gyerekekkel kódexet készítettek, a még kisebbek várat építettek, eljátszották az ostromot, a legügyesebbeket lovaggá ütöttük. Április, május és szeptember mindig nagyon zsúfolt volt.
Hogy a nyugalmasabb téli napok se teljenek cselekedetek nélkül, kitalálta az „Advent a várban” foglalkozásokat. Decemberben a látogatókkal karácsonyi ajándékokat készítettünk a legkülönbözőbb anyagokból. Ezeken a foglalkozásokon nagyon sok itt üdülő felnőtt is részt vett. Mindig telt házzal működött a kézműves sarkunk.
Megyeriné Gyöngyike büszke életének arra a tizenhárom évére is, amikor a kétegyházi alkotótábor tűzzománc szekcióját vezette. Alkotásai a tábor vándorkiállításának részeként az ország több városában is láthatóak voltak. A gyulai reneszánsz fesztiválon használatos óriásbábok és a jelmezek egy része is az ő műhelyéből kerültek ki, jelenleg is foglalkozik ruhák tervezésével a varrásával. Varrni egyébként nagymamájától tanult meg, még egészen kislány korában, a hosszú mezőgyáni napokon, ahol a rajzolás, a festészet szeretette is magával ragadta. Ahol már pici lánynak is nagyon kreatív volt. Például a kitört színes ceruzahegyeket összegyűjtötte kis orvosságosüvegekbe és festéket csinál belőlük. Akkor, amikor még csak érezte, hogy valami nagyon jó történik vele rajzolás, festés közben…
