Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,
ahol a megfáradt utazó kipihenheti magát; illetve a megnyugvás, felüdülés helyeként is szolgál.
A Tatabányán élő Kamenicky Nikolett által készített szappankosarakról szintén az oázis szó jut eszembe. A kosarak látványa, a különböző formájú, alakú állatokból, virágokból alkotta csokrok szépségükkel és illatukkal nyugalmat, harmóniát hoznak az életünkbe; pont, mint egy oázis. Már első látásra is számos pozitív érzés árasztja el a személődő lelkét. De ezeket az érzéseket a csokorból áradó illatok még tovább fokozzák. Az illatok pedig nem csak a lelkünket töltik meg nyugalommal, hanem kellemes hangulatot kölcsönöznek annak a helységnek is, ahol éppen tartjuk. Mint egy élő virágcsokor, csak szappanokból.
A Kamenicky család tagjairól elmondható, hogy nem az az egy helyben ücsörgős, tv előtt „punnyadós” család. Mindig „pörgésben” vannak. Nikolett például egyetemi tanulmányai mellett horgol, ékszereket alkot vagy szappanokat önt, amelyekből csokrokat alakít ki. A kezdetben hobbiként indult szappanöntés mára egy piciny vállalkozássá alakult át, ahol minden szereplőnek megvan a maga feladata. Nikolett párja, Norbert szervezi a vállalkozás marketing feladatait, így Ő teljes egészében az alkotásra tud összpontosítania. Édesapja, Oto pedig a szappanfőzésnél segít sokat lányának, hiszen az ehhez szükséges alapokat elsőként a családban ő sajátított el.
Nikolették sokáig csak próbálgatták, gyűjtögették az ötleteket, melyekből idővel egyre több mindent sikerült megvalósítaniuk. Van, hogy az internet adja az „ihlet forrását”, amelyet minden alkalommal átformálnak a saját nyelvükre és ízlésükre. Egy ilyen internetes keresés során bukkantak rá a szappanokból készített kosarakra. Nikolett édesapja javaslatára kezdte el készíteni a kis kosarakat. Egyik délután csak úgy nekiült és minden előzetes tudás nélkül elkezdte megformálni a saját elképzelései alapján a már kész szappanjaikból a különböző formájú és változatos színű csokrokat. És attól a délutántól fogva Nikolett sorra készíti a szebbnél-szebb szappancsokrokat.
Míg az új szappanok száradnak a formákban, addig a már meglévőkből állítja össze a kosarakat. Minden egyes kosarat nagy odafigyeléssel, szívvel- lélekkel készíti. Igazi egyedi, kézműves termékek ezek. Ha a végeredmény nem olyan, ahogy Nikolett azt megálmodta, akkor képes teljesen szétbontani, elemeire szedni a több órán át készült csokrot és újból nekiveselkedik, hogy egy még precízebb, tökéletesebb csokrot alkosson meg belőle. A csokrokban számos virág- és állatformát, geometriai mintákat figyelhetünk meg. Hogy egy-egy csokor milyen elemeket és színeket tartalmaz, az függ attól is, hogy éppen mi tetszik az alkotónak vagy hogy milyen alakalomra készül. Jellemzően születésnapra, névnapra kérik ezeket a csodás csokrokat, de volt, hogy esküvőre köszönő ajándékként vagy babalátogatóba is készültek már. Ezek a szappankosarak a benne található olajoknak köszönhetően jótékony hatással is vannak az emberi lélekre. A legkedveltebb illatok a levendula, rózsa, ibolya vagy fahéj-narancs illattal készülők.
A jövőre nézve bizakodóak Nikolették. A nyáron egyre több kézműves vásáron szeretnének részt venni. Továbbá egy virágboltossal és egy ajándékboltossal is folyamatosan egyeztetnek, hogy az ő boltjaik polcán szintén megtalálhatóak legyenek ezek a dekoratív szappanoázisok. Ugyanakkor termékeik megtekinthető a facebook oldalukon, a Házi szappan és gyertya oázis oldalon (https://www.facebook.com/szappanoazis/?fref=ts) vagy a http://www.eshop-rychlo.sk/kreativnysvet oldalon is.