Jelen cikkünk főszereplője a szappan, de kivételesen nem a koronavírus elkerülése miatt szükséges helyes kézmosási szabályok, hanem az elkészítés és a szappanfőző szempontjából.
☺ Kárpátaljáról, Nagybégányból jelentkezünk.
Szabó Nóra, a Natura Manufactura műhely vezetője kezdetben hobbiként termesztett kertjében levendulát. Amikor az illata és különösen üdítő színe miatt is kedvelt gyógynövény mennyisége már túlhaladta a hobbikertészet szintjét, előbb levendulazsákokat készített, majd – előbb csak hobbi szinten – szappanfőzésbe is kezdett.
Az elmúlt évben Budapesten, egy tanfolyam keretében sajátította el komolyabban is a szappanfőzés elméleti és gyakorlati tudnivalóit. Vizsgamunkája elkészítését, ill. annak ellenőrzését követően oklevelet is szerzett.
A Natura Manufacturánál hideg és meleg eljárással egyaránt készülnek szappanok. Hideg eljárás esetén a tömbbe öntött, majd felszeletelt darabok 4 hetet pihennek, hogy a lúg elillanjon belőlük. A meleg eljárásúak hasonlóan készülnek, de a 4 hetes folyamat 2 órára rövidül, mivel a félkész terméket sütőben hőkezelik. Ezután 2-3 hetet állnak és száradnak a szappanok, ami a tartósság miatt fontos.
Meleg eljárással egész évben lehet szappant készíteni. Előnye, hogy sokkal inkább megmarad az illóolajok jelenléte, ami pl. a fertőtlenítő, viszketéscsökkentő hatással is bíró levendula esetében kiemelten fontos. Ezzel az eljárással csak tömbszappanok készíthetők, amit aztán szeletekre kell vágni. A természetes színezőknek és illóolajoknak köszönhetően a kész termékek mutatósak. Hideg eljárásos szappant a nyári időszakban már nem ajánlatos készíteni, mert nagyon érzékeny a legkisebb hőmérséklettöbbletre is: ha a kész massza kiöntés után túlmelegszik, szétreped, használhatatlanná válik. Ezzel a módszerrel viszont dizájnosabb, csipkemintás, színátmenetes szappanokat lehet készíteni.
Nóra Budapestről és Kijevből rendeli az alapanyagokat, a kecsketejet pedig helyben szerzi be. A jó minőségű, 100% tisztaságú illóolajok Magyarországról származnak. Ezek felhasználásával készülnek a többek között kecsketej-levendula/shea vaj, zsálya-szőlőmagolaj, levendula-jojóba olaj összeállítású szappanok. Bőrtípusa alapján is válogathat közülük a vásárló: a zsályás-szőlőmagos a pattanásos bőrűeknek ajánlott, a kecsketejes ápolja az ekcémás, pikkelysömörös bőrt. A vásárlói visszajelzés alapján megtörtént, hogy a termék használata után a vevőnek már nem kellett hormonkenőcsöket alkalmaznia problémás bőrére.
A Natura Manufactura termékei között a szappanokon kívül illatzsákot, nagy levendulás relax párnát és fürdőgolyót is találunk, ez utóbbi természetes anyagokból, szódából, étkezési keményítőből, magnéziumsóból készül illóolajak hozzáadásával. Jótékony hatással van a száraz bőrre.
Nóra munkáit itthon elsőként a TurulExpo Nemzetközi Termékkiállítás- és Vásáron tekinthette meg a nagyközönség. Ezt követően csatlakozott a kárpátaljai magyar kézművesek közösségéhez. Részt vett a Beregszászi Adventi Vásáron. Termékeit jelenleg több helyi üzletben is árusítják. Munkái nemcsak önmagukban, de több különböző termékből álló csomagban is kelendőek.
Espán Margaréta