A száraz, félédes és édes borok kedvelői egyaránt találnak kedvükre való italt a benei Parászka család kínálatában, amit ráadásul egy sziklába vájt egykori pincében kóstolhatnak meg.
A pincészet egyik vezetőjével, Parászka Lászlóval beszélgettem a családi vállalkozásról.
A Parászka Pincészetet néhai Parászka György alapította. Bár borkészítéssel a család több nemzedéke is foglalkozott már, ő volt az, aki professzionálisabb szintre emelte a szőlővel és a borral való munkát. Az 1990-es években európai szőlőfajtákat ültetett, fajtaborokkal is kísérletezett, a 2000-es évek elején pedig létrehozta családi pincészetüket. A munkában fiai, Gergely és László is segédkeztek. Édesapjuk korai halálát követően ők lettek a pincészet vezetői: Gergely főleg a szőlészetben lelte örömét, míg László inkább a borászatban.
Borkóstolás egy sziklába vájt kóstolóteremben
Parászkáék egy több mint 100 éves, sziklába vájt borospincében alakítottak ki kóstolótermet, melyet 1916-ban olasz hadifoglyok vájtak ki. György idejében zömében anyaországi turistákat láttak vendégül, a Kelet-Ukrajnai konfliktus, később pedig a világjárvány miatt egyre kevesebben érkeztek Magyarország felől. A vendégek többsége jelenleg Ukrajna belső területeiről érkezik. Az ő ízlésük főleg az édesebb borok felé húz, a pincészet borainak fele ezért félédes vagy édes.
A borkóstolót az ukrán turistáknak Gergely, a magyaroknak László tartja. Igyekeznek egyfajta szórakoztató műsorrá alakítani a programot. A kóstoláskor 6 féle bort és 6 féle borkorcsolyát kínálnak. Külön igény szerint ezek száma növelhető. A kóstolóteremben a borok megvásárlására is van lehetőség.
A Parászka Pincészet jelenlegi kínálata: Olasz rizling, Zenit, Tramini, Cvetocsnyij, Chardonnay, Pölöskei muskotály, Blauburger rosé, Cabernet sauvignon, Merlot, Turán, Golubok, Néró, Vörös muskotály, Saperavi. Ezek mindegyike saját, vagy a Bereg-vidéken felvásárolt szőlőből készül.
Elismerések és Kárpátalja első magyar borlovagrendje
Ukrajnában elsőként Beregszászban alakult borlovagrend, mely Szent Vencel nevét viseli. Parászka György alapító tagja és pincemestere is volt a borrendnek. Halála után tisztsége idősebbik fiára szállt, de azóta már László is borlovag.
Az édesapjuk által lerakott alapokat a testvérpár új pincékkel, szőlőültetvényekkel, borfajtákkal építette, elismerésekkel gazdagította tovább. Rendszeres résztvevői hazai és anyaországi fesztiváloknak és versenyeknek. Édesapjuk 2004-ben különdíjat nyert furmintjával a Budapest Borfesztiválon. Fiai 2019-es Merlot-ja és 2017-es Chardonnay-ja pedig a Munkácsi Borfesztiválon nyert aranyérmet.
A Parászka Pincészet elérhetőségei:
Cím: 90261 Bene, Rákóczi utca 30.
Telefon: +380 99 36 20 233
E-mail:
A pincészettel kapcsolatos híreket, érdekességeket megtekinthetik annak Facebook-oldalán is.
Tóthné Espán Margaréta
Támogatóink:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség