Több mint hárommillióan látták már Rebrik Borisz videóit, mondhatni, beoltotta az embereket a szőlőtermesztés szeretetével. Borisz úgy tartja,
hogy Kárpátalját Isten is a szőlőnek teremtette, s azért, hogy a szőlészet szép hagyománya fennmaradjon, mindent meg is tesz a csepei szőlész.
Kezdetben az Ukrán Mezőgazdasági Akadémián tanult méhészetet és szőlészetet. Először csak méhészettel foglalkozott, a méhméreg gyűjtéséből alapozta meg gazdaságát. Mint elmondta, Nagyszőlős környékén óriási hagyománya van a szőlőművelésnek, de inkább a borszőlőt részesítik előnyben. Ő azonban a csemegeszőlőkért él-hal, így lassan elkezdte kiépíteni ezt az ágat is. Sajnos, a méhészetnek a helyzetén az Oroszországgal való konfliktus nagyban rontott, így egyre több és több szőlőfajtája lett, s ezzel párhuzamosan egyre több szőlőkedvelő emberrel ismerkedett meg. Özönlöttek feléje a szakmával kapcsolatos kérdések e-mailen és telefonon egyaránt, ezért 2018 őszén úgy döntött, YouTube-csatornát indít.
Borisz pofonegyszerűen magyaráz el bonyolult dolgokat, s olyan kedvet csinál a kertészkedéshez, hogy télvíz idején is leszalad az ember a kertbe, hogy valamit arrébb tegyen. S hogy ez mennyire így van, az a kommentszekcióból is látszik: „Ismét remek videót készített. Egyetértek önnel, hogy újra fel kell fedezni a magyar anyaföld adta lehetőségeinket. Be kell látnunk, hogy nem vagyunk a vas és acél országa, de hihetetlenül jó a mezőgazdasági adottságunk. És ezt valóban a fiataloknak kell újra feléleszteniük. Köszönjük a lelkesítést!” – írja egy Magyarországon élő honfitársunk. Borisz elárulta, hogy videóit nem csupán Kárpátalján, hanem a világ számos részén figyelemmel követik. Az induláskor még inkább az idősebb generáció, a 40–60 éves korosztály nézte, mostanra viszont a fiatalok körét is meghódította, mi több, még gyerekek is írnak neki.
Rebrik Borisz szeretné bővíteni a gazdaságát, hűtőházat hozna létre, hogy másoknak is munkát adhasson. Persze, mindehhez akarat és tudás kell. 50 évesen napi 3-4 órát tanul, hogy naprakész tudása legyen. Véleménye szerint nagy kereslet van a csemegeszőlők iránt, minden termését úgy adta el, hogy ki sem tette a lábát a kapun. „Annyi ötlet van a világon, csak nézzetek széjjel. Bármi, amit szívesen csináltok, ha komolyan és odafigyeléssel végzitek, abból biztos meg lehet élni. Magyarok vagyunk, a magyar földön meg tudunk élni. A leglényegesebb dolog, hogy szeresd és élvezd a munkád, mert a pénz nem minden – mondja Borisz az egyik videójában, majd így folytatja: – Azt sem bánnám, ha 24 órát világítana a nap, mert én az élet minden percét élvezem.”
Tóth János
Támogatóink:
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség