Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Közös márkacsaládban egyesíti a kárpátaljai megbízható helyi termékeket a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSz). A márkacsaládhoz termelők, kézművesek,

a szolgáltatói szférához tartozó vállalkozások egyaránt tartoznak. 

A szövetség vezetőségének körében a tagság és ezáltal a termékpaletta bővülésével merült fel egy egységes kárpátaljai márka kialakításának gondolata 2018-ban. Ugyanezen évben el is kezdődött a márkacsalád logójának levédetése, melyet Balog István nagydobronyi grafikus tervezett. 2019-ben pályázatot írtak ki a márkacsaládba belépni kívánók számára. Egy marketing tréning elvégzése és a szükséges feltételek teljesítése után 20 bejegyzett vállalkozó lett a márkacsalád tagja. 

Magyarország Kormányának jóvoltából a Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége (KFMVSz) a márkacsalád tevékenységét brandépítési folyamattal támogatja. A Pulzus Rádióban és a helyi magyar újságokban is reklámozzák a kárpátaljai helyi megbízható termékeket, hamarosan pedig videofilmek is készülnek a vállalkozásokról.  

A termékek minél szélesebb körű értékesítése céljából partnerbolt-hálózatot építettek ki. Az első partner üzlet a beregszászi DeLuxe ABC, ahol 2021 júniusában állították fel a márkacsalád polcát. Ezt követte a salánki Kész család üzlete, a kígyósi Molnár ABC, a szernyei D&D bolt. A napokban kerül helyére Makkosjánosiban a Helikon Hotel márkacsalád polca is, mely jó lehetőséget kínál arra, hogy a turisták is megismerkedjenek a helyi termékekkel. A termékek polcra jutását a fiatal vállalkozók szövetsége koordinálja. A polcokon a termelők és kézművesek esetében a termékek, szolgáltatások esetén szóróanyagok találhatók. A tervek szerint a partnerboltok számát tízre növelik, illetve az üzletek profiljához igazítják a márkapolc kínálatát. Magát a márkacsaládot idén további vállalkozásokkal akarják bővíteni. Ebben külön figyelmet kap a méhész szakág, ezen belül az egységes kárpátaljai termelői méz létrehozása, hogy a partnerbolt-hálózat bővítésével biztosítottá tegyék az üzletek folyamatos áruellátását. 

A reklámlehetőségeken kívül minden lehetséges alkalmat megragadnak arra is, hogy a termékeket a vevőközönség közvetlenül is megismerje. A márkacsalád tagjai részt vettek odahaza a Beregszászi Vásáron, a Turul Expón, a Jánosi Vadgasztronómiai Fesztiválon és a Mezőgecsei Vásáron, Magyarországon pedig az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). A KMVSz és a KFMVSz szeretné, hogy a jogi háttér és feltételrendszer megteremtése után a termékek a magyarországi vásárlók számára is elérhetők legyenek. 

A közeljövőben a márkacsalád termékei egy nyílt, online piactéren is megtalálhatók lesznek. Az online felület fejlesztése már folyamatban van.

A márkacsaládot érintő híreket Facebookon követheti. 

Tóthné Espán Margaréta

Támogatóink:

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Petőfi Kulturális Ügynökség

  • image

    Dobja fel a lángosost a térképre!

    Legyen tél vagy nyár, az év bármely időszakában a piacok környékén járva már messziről érzeni a levegőben a lángos illatát.


    image

    A fiatalos erőnlét elixírje

    Emlékszem mennyire viccesnek tartottuk gyerekkorunkban, amikor evés után a mákdarabok megragadtak a fogaink között...


    image

    A rejtélyes fehér mák

    Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.


    image

    Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

Ajánlott cikkek

Valakinek csak egyet-kettőt, másnak több...
Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző...
Kertészeiről, állattenyésztőiről és...