Magyar katonasírok, TájGazda

A rahó járásban megtalálhatóak mindkét nagy világháború elesett magyar katonáinak síremlékei, nyughelyei. Első világháborús osztrák-magyar katonai temető a Prutec folyó partján:

Kőrösmező ebből a szempontból igen jelentős helyet foglal el. A településtől nem messze húzódott ugyanis az ezeréves határ, ezt védték az orosz cári csapatoktól az osztrák–magyar és a német ezredek. A Tatár-hágótól a Hoverláig tele van egyébként a vidék kisebb katonatemetőkkel. Az első világháború során nemcsak osztrák–magyar monarchiabeli és német birodalmi katonákat helyeztek ezekben örök nyugalomra, hanem olyanokat is, akik az ellenség sorai közül estek el

Kőrösmező-Kevele: 1944 tavaszán indultak meg a Kárpátokban azok a hadműveletek, amelyekben az itt nyugvó honvédek részt vettek. A magyar határt védték, amely akkor innen néhány kilométerre húzódott. A Prut völgyében harcoltak az első magyar hadsereg katonáiként. Legtöbbjük a Gyelatin, Mikulicsin és Kolomija térségében zajló harcokban sebesült meg, aztán idehozták őket, Kőrösmezőre, a hadikórházba, ahol belehaltak sérüléseikbe.
1944 őszén a magyar csapatok több mint 2 hétig megakasztották szovjet csapatok támadását. Az elesett magyar katonákat az itt lévő kápolna (útról nézve) jobb oldalára temették. A 2000-es évek közepén a r.k. egyház egy új templomot emelt a régi kápolna mellé, a síhantokra. Az építkezés során előkerült csontokat a kápolna fölötti hegyoldalban lévő "magyar" temetőben, egy sírba helyezték el.
A Magyar Királyi Honvédség korabeli nyilvántartásai szerint több mint 250 katona van eltemetve Kőrösmezőn és a környékbeli hegyekben. Tisztek és a legénységi állomány tagjai egyaránt.
Ha arra járunk, feltétlenül keressük meg ezeket az emlékhelyeket, és rójuk le tiszteletünket azok előtt, akik az életüket áldozták az első és második világháborúban.

Nyíregyháza, 2016. augusztus 12.
Fotók: Őry László albumából.

Save

Save

Save

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Figyelj rá, óvd meg – csak EGY van belőle

    A Föld Napja, TájGazda

    A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Egy így igaz, bárki hozzájárulhat a világ, a Föld értékeinek megőrzéséhez.

     
  • Felvidék Mekkája

    Észak-Komárom református templomával szemben, a Jókai utcán áll egy több évszázados múltra visszatekintő, történelmi épület: a Komáromi Református Kollégium.

     
  • Mogyoróban (lehetne) a jövő

    Vajdaságban egyre több a korszerű gyümölcsös, ami elsősorban a kiviteli lehetőségek, a többlettermelés és az állami szervek által nyújtott támogatási lehetőségek függvénye.

     
  • Családi hagyományok útján

    Bagyi Irén, TájGazda

    A Hargita megyei Szentábrahám községében él Bágyi Irén szeretett családja körében. Szabadidejében köt és horgol. A kötést még anyai dédmamája tanította meg neki.

     
  • Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny

    Kárpát-medencei Disznótoros Főzőverseny, TájGazda

    A Kárpád-medence különböző pontjairól összesen 47 csapat nevezett be a VII alkalommal Gyergyószentmiklóson megszervezett főzőversenyre. A rendezvényen kolbásztöltő rekordot is felállítottak.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére