Mórahalom - Gyógyfürdő, TájGazda

Családok, fiatalok, öregek, és a naturisták is otthon vannak ebben a fürdőben. Mórahalmon a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben nagyon sok információs táblát használnak,

hiszen a fürdőzőket el kell irányítani, tudtukra kell adni, hogy mit, hol találnak meg a fürdő 15 000 négyzetméteres parkosított területén. De van két olyan táblájuk is, amelyik a bejárat előtt morfondírozó vendégeknek ad tanácsot.
Zsúfoltság – ez a tábla azt jelenti, hogy van még néhány talpalatnyi hely a fürdőben, de nagyon sokan vannak benn. Ha úgy dönt az ember, hogy mindezek ellenére is bemegy, akkor erről tudja, hogy nehezen talál majd magának kényelmes pihenőhelyet.
Megtelt – ez a tábla az jelenti, hogy egyszerűen nem lehet bemenni a fürdőbe. Ha valaki mégis ragaszkodik hozzá, akkor várnia kell arra, amíg kijönnek, mert csak annyi főt engednek be, amennyi kijött. Már többször volt olyan nap egy szezonban, amikor ki kellett tenni a „Megtelt” táblát. Télen, nyáron rendszeresen zsúfolt házzal mennek. Kiváló gyógyászati részlegük is van, a vizük minősített gyógyvíz, sokan keresnek gyógyulást, pihenést a fürdőben. Nyáron 21, a téli hónapokban tizennégy fedett és két kültéri medencét használhatnak a vendégek. Az országosan is egyedülálló szaunaparkunk összesen 11 szaunával és a hozzá tartozó relax medencetérrel tökéletes kikapcsolódást nyújt a szülők, nagyszülők számára. A fürdő többgenerációs, a medenceterek úgy vannak kialakítva, hogy a felnőttek mindig láthatják a gyerekeket, és ők maguk is fürödhetnek, vagy éppen pihenhetnek. A fürdő helyén 1964-ben Beszédes Kornél tervei alapján épült egy tisztasági fürdő, mely két fedett és két nyitott medencéből állt. Az alapításkori fürdőt a helyiek és a környékbeli tanyavilágban élők látogatták. Évtizedekig fel sem merült, hogy változtatni kellene. A nyolcvanas évek közepén azonban megmozdult a fürdő állóvize, egy magánszemély, Kószó Dezső kétmillió forintot adományozott a településnek, kifejezetten egy úszómedence megépítésére. Az adományozó emléktáblája ott áll az uszoda partján.
Akkor megépült az uszoda, de az igazi fürdőfejlesztés 1999-ben kezdődött el, a nagy ugrás éve pedig 2003 volt. Kimondatott ugyanis, hogy a fürdő, mint turistavonzó attrakció Mórahalom egyik stratégiai ágazata lett. 2002-ben, az országban a 41-ként kapták meg a gyógyfürdő besorolást. Ez nagyon fontos volt a későbbi pályázatok elkészítéséhez. Ettől kezdve tényleg nem volt megállás, minden évben bővült valamivel a fürdő. Sorrendben: 2003-ban átadásra került egy 110 m2-es gyógy- és élménymedence, mely a Thermál Panzió és a fürdő új, fedett szárnya között helyezkedik el, télen és nyáron is használható. Ugyanebben az évben ősszel kezdődött el az a beruházás, melynek során a régi épületeket elbontották és egy háromszintes korszerű, tetőtér beépítéses épülettömb épült. Itt gyógyászati és wellness szolgáltatások, medencék, szaunák, szolárium, fitness terem, kozmetika, pedikűr-manikűr került elhelyezésre. A tetőtérben kialakításra került két előadóterem, amelyek alkalmasak kisebb konferenciák, előadások lebonyolítására. 2004-ben május 29-én átadásra került a családi csúszdás élménymedence, a csúszdás gyermek- és bébipancsoló, valamint a gyógy-, élmény- és tanmedence. A fürdő teljes megújulása és arculatváltása következtében, a komplexum új nevet és megújult arculatot kapott, a fürdő felvette az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő nevet. A négycsillagos gyógyfürdő minősítést 2006-ban kapták meg. Megépült a nyári bejárat a fürdő északi részén. Itt kialakításra került egy kétirányú kávéház, több parkoló és felállítottak egy 300 férőhelyes rendezvénysátrat is. 2010-ben adták át baba-mama barát épületszárnyunkat, ahol ideális feltételeket teremtettünk a gyermekekkel érkező családok együttlétének. Ennek az épületnek a tetején alakítottak ki egy naturista részt is, ahol szauna, nyitott terasz, jakuzzi és pihenőrész áll a vendégek rendelkezésére. Ez egy teljesen elszeparált terület, ahová csak külön díj ellenébe lehet belépni, és ahol minden feltétel biztosított ahhoz, hogy a naturisták jól érezzék magukat. Szauna parkjuk népszerűségére egyetlen adat: egy év alatt megtartott 600 szauna szeánszaikon általában 9000 vendég vesz részt. A Szent Erzsébet nevet 2008-ban. Árpádházi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján vette fel a fürdő. A fürdő hivatalos neve azóta: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő (az egészség és a családok szolgálatában).

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Héder András, hordó- és vágódeszkakészítő mester

    Héder András, hordó- és vágódeszka készítő mester, TájGazda

    Sárosoroszi település Kárpátalján (Ukrajna) található, a Beregszászi járás egyik kicsiny magyar faluja. A járási székhelytől 16 km-re a Borzsa folyó bal partján fekszik, valamint határközség is,

     
  • A zentagunarasi tájház

    A zentagunarasi tájház, TájGazda

    Zentagunaras a vajdasági Topolya község települése, mindössze 60 km-re a szerb-magyar országhatártól. A falut zömében magyarok lakják. A település legrégebbi, az 1900-as években épült házát a helybeliek

     
  • Az organikus termelés kihívásai

    Organikus termelés, TájGazda

    A növényi betegségek és kártevők elszaporodása egyre nagyobb gondot okoz a növénytermelőknek és a gyümölcstermelőknek. Eluralkodott vélemény szerint vegyszeres kezelés nélkül eredménytelen a termelés,

     
  • Mit ígérnek az októberi jeles napok?

    Magvető és Mindszent havának is nevezik az esztendő tizedik hónapját. A hozzá kötődő népi időjóslások a szüret, a következő év időjárása és a juhászok szempontjából is fontos.

     
  • A régió agrárbirodalma

    A régió agrárbirodalma, TájGazda

    Újvidéken 2017. májusában tartották meg a 84. Nemzetközi Mezőgazadsági Kiállítást, amely Dél – Kelet Európa legnagyobb agrárrendezvényévé nőtte ki magát.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére