Fehér mák, TájGazda

Egy korábbi cikkünkben számoltunk be a kék mákról és számos pozitív hatásairól (A fiatalos erőnlét elixírje). A hozzászólások között olvastam a fehér mák említését.

Még sosem hallottam róla. Létezik olyan, hogy fehér mák? Nagyon felcsigázta a gondolataimat. Így belemerültem a fehér mák kutatásába. Sajnos nagyon keveset tudtam meg róla, de amit igen azt szeretném megosztani a kedves olvasókkal, hogy halljanak róla és ismerjenek meg néhány gondolatot e nemes fajtáról is.

A Vajdaságban él egy kedves ismerősöm, akiről tudom, hogy kék mákot termel. Így Őt is megkérdeztem a fehér mákról, remélve hogy tud nekem némi információval szolgálni. Ő maga nem, de más ismerőse próbálkozott a termesztésével. Mint megtudtam tőle a fehér mákot tavasszal kell elvetni. Sokkal kisebb gubókat terem és a bennük lévő fehér magok száma is jóval kevesebb, mint a kék mákgubóban. Az európai piacokon kicsi rá a kereslet, de Ázsiában – India, Pakisztán, Banglades – ahonnan eredetileg származik a mák, ott előszeretettel használják a fehér mákot is, sőt a sárgát is.

Felhasználását tekintve ugyanazok az ételek elkészíthetőek belőle, mint a kék változatából. Salátákba, burgonyás, rizses ételekbe kiváló ízesítő. Az íze viszont más, enyhén dióízű. Ezért alkalmas a darált dió helyettesítésére is. Ugyanazok a vitaminok, ásványi anyagok, fehérjék, rostok fordulnak elő benne, mint a kék mákban csak magasabb értékekkel. Hidegen sajtolva olajat készíthetnek belőle. A fényt kevésbé bírja, hamar beavasodik tőle. Kozmetikában bőrápolásra is használják. Kisebb ópiumtartalommal bír a kék mákhoz képest.

Magyarországi vonatkozásban egy tájfajtára találtam említést, a Szentesi fehér mákra. Európai viszonylatban főként Ausztriában termesztik Waldviertel régiójában. Ennek a régiónak az egyik fő gazdasági bevétele is a máktermesztés származik; mákturizmust alakítottak ki az itt megtermelt mákfélék köré. A Mákmúzeumot, mák tanösvényt bejárva számos információt tudhatunk meg a mákról, a történelméről, a feldolgozásáról, az ópiumról.

Kedves olvasóink, ha tud egyéb, más információt a fehér mákkal kapcsolatosan, azt szívesen fogadjunk. Írják meg nekünk hozzászólásként.

Köszönöm a segítséget Lackó Csabának!

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A marosillyei Bornemissza-kúria

    A marosillyei Bornemissza-kúria

    A dicsőséges magyar múlt hírnökei az egész Kárpát-medencében a kastélyok, kúriák és udvarházak. Ezek az épületek még akkor is mesélnek, ha nem méltó módon gondozzák őket, ha romosan várják a feltámadást.

     
  • Juhász Zsuzsa selyemkendői

    Juhász Zsuzsa selyemkendői, TájGazda

    Juhász Zsuzsa vagyok, foglalkozásom szerint pedagógus. Érsekújvárban élek, városunk magyar iskolájában tanítok immár 29. éve. Mivel nevelőnői munkám mellett rajzot is oktatok, a képzőművészet közel áll hozzám.

     
  • A mecseki Kövestető-kilátó

    A mecseki Kövestető-kilátó, TájGazda

    A Keleti-Mecseket völgyek, hegyek tagolják, ezek váltakozása teszi festőivé e tájat. A túrázók egyik kedvelt területe, hiszen eldugott barlangokra, itt-ott előtörő vízfolyásokra lelhetünk

     
  • A kulturális központtá alakult víztorony

    A Debreceni Nagyerdei Víztorony

    A nagyerdei víztornyot 1913-ban kezdték el építeni, amely 1000 m3 víz befogadására volt alkalmas. Az I. világháború idején a város vízellátási és csatornázási rendszer kialakítása megtorpant,

     
  • Egykoron víztorony - ma lakóház

    Nem tudom miért, de engem mindig elbűvölnek a víztornyok. Főként azok, amelyek az 1900-as évek környékén épültek fel. Elgondolkodtatnak, hogy miként, hogyan is tudták

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére