Értékes természetvédelmi pont Dévaványán, TájGazda

A Körös – Maros Nemzeti Park egybefüggő, legnagyobb, a 13000 hektáros nagyságot is meghaladó területe a Dévaványai – Ecsegi puszták. A szikes pusztákon számos védett és fokozottan védett növény

– és állatállomány figyelhető meg. Megtalálható itt a világszinten is veszélyeztetett túzok, parlagi sas, kerecsensólyom, sziki kocsord, réti őszirózsa.

A terület különösen értékes természetvédelmi része a Hortobágy – Berettyó és hullámtere. Ez a folyószakasz megmenekült a folyószabályozásoktól, így a folyó az ősi meder kanyarulatainak nyomában folydogálhat tovább, ami ritkaságszámba megy. Kevés olyan természeti hellyel találkozhatunk, ahol az emberi kezek eddig még nem avatkoztak be.

A pusztákat felkeresők betekintés nyerhetnek a túzokrezervátum mindennapi életébe, amelyet a veszélyeztetett túzok faj védelmére, szaporítása céljából hoztak létre. A területen a nagytestű madarak szabadon élhetnek, szabadon rakhatják fészkeiket. Az itt dolgozók a költési időszakban begyűjtik a tojásokat és a Réhelyi Látogatóközpontba viszik, ahol keltetik azokat, majd a megerősödött egyedeket visszaengedik a szabadba.

A Látogatóközpont körüli területre kilátogatók testközelből figyelhetik meg az őshonos rackajuh, szürke szarvasmarha, bivaly, mangalica sertés állományt is. A területen található a Réhelyi tanösvény, amely 1,5 km hosszú szakaszból áll. Az ösvény bejárása során a zoológiai, a botanikai, a kultúrtörténeti értékek felkutatására van lehetőség. Aki gépkocsival keresi fel a természetvédelmi területet, az se ijedjen meg. A látogatóhelyen kerékpárok bérlésére van mód, hogy a kijelölt útvonalakat bejárhassák.
A pusztán felállított kilátóból lehetőség adódik a madárvilág, állatvilág megfigyelésére. Az itt dolgozók segítségével madarász túrákon, éjszakai csillaglesen lehet részt venni. Fontos tudni, hogy a fokozottan védett területeket csak szakemberek vezetésével lehet megtekinteni!

A Látogatóközponthoz közeli település, Dévaványa további kellemes kikapcsolódási lehetőségekkel bír. A városban felkereshető a Bereczki Imre helytörténeti Gyűjtemény, a Mesterségek Háza, illetve egy 53 °C fokos termálfürdő és gyógyvíz medence, ami kiválóan alkalmas reumatikus megbetegedések gyógyítására is.

További információ: www.devavanya.hu, www.kmnp.hu, www.vanyastrand.hu

Rövid videó a túzokról és a dürgéséről:

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A bükkszentmártoni régi templom

    A bükkszentmártoni régi templom, TájGazda

    Egy kedves ismerősöm osztott meg egy képet egy közösségi oldalon a kápolnáról. Fenséges látványt nyújtott, ahogy ott áll a dombon, a nap rászórja sugarait az avarral borított őszi időben.

     
  • A Mocsári béka az idei év kétéltűje

    A Mocsári béka az idei év kétéltűje, TájGazda

    A béka szót meghallva legtöbbünkben olyan tulajdonságok, jelzők fogalmazódnak meg, mint hogy csúf állat, csúszós, nyálkás bőrű, rücskös hátú és stb. Valóban a békák nem a földkerekség legszebb állati,

     
  • Tiszakálmánfalva

    Tiszakálmánfalva, TájGazda

    Február 25-én, szombaton délután számos  falubeli és vidéki vendég érkezett  a helyi művelődési egyesületbe, hogy közösen tisztelegjenek a falu alapításának 133-ik évfordulóján és a kulturális élet

     
  • A feketicsi kuriózum - a meggytargyi

    Tájgazda - A feketicsi kuriózum - a meggytargyi

    Kerítésszaggató, papramorgó, torokköszörű, targyi - megannyi népi elnevezése van egyik kedvelt szeszes italunknak, a pálinkának, amely megnevezést az Európai Uniós eredetvédettség alapján kizárólag

     
  • JUDIT

    Judit, TájGazda

    Göbőné Korpás Judit a felvidéki Léván él. Hagyományos népi és modern gyöngyékszerek készítésével foglalkozik. Termékeit JUDIT márkanév alatt kereshetjük. „Nagyon szeretek fűzni.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére