Mátyás király fa, TájGazda

Ha egyszer rangsorolnunk kéne a magyar történelem legnépszerűbb, leginkább kedvelt királyait, Hunyadi Mátyás minden bizonnyal az élmezőnyben végezne. Nem hiszem, hogy lenne olyan magyar ember,

aki ne tudna legalább egy hozzá fűződő legendát, tanulságos vagy éppen csattanós történetet mesélni. A róla szóló elbeszélésekben mindig nagy szerepet kap a köznép, illetve az igazság védelme.
Köztudott, hogy Mátyás király rendszeresen járta az országot, szívesen vadászott, szórakozott. Látogatásainak örömére egyes helyszíneken az ott lakók (leginkább tölgy- és hárs-) fákat neveztek el. Legtöbbjükhöz máig tartozik egy-egy izgalmas vadászkaland, tüzes menyecskéről költött pletyka vagy egyéb történet a szeretett királlyal kapcsolatban.
Akad olyan fa, ami Mátyás korában már valóban megvolt, de van olyan is, aminek mára már csak az utódja, leszármazottja maradt meg. Szokás volt az elpusztult fák helyére másikat ültetni, hogy az vigye tovább a legendát. Felvidéken efféle fából napjainkra mindössze kettő maradt épp és egészséges, a Fakastély-ként ismert hatalmas kocsányos tölgy fenségességében viszont már csupán régi fotókon gyönyörködhetünk. Nézzük őket szép sorjában.
Ki ne hallott volna a bajmóci várkastélyról? Bejáratának közelében ma is áll az a 12,5 méter törzskerületű nagylevelű hársfa (Tilia platyphyllos), melynek árnyékában Mátyás számos lakomáját és tanácskozását tartották. Hatalmas kerületét főleg földközeli terebélyesedésének, szétágazásának köszönheti. A maga több mint 700 esztendejével jelenleg Szlovákia legidősebb fájaként tartják számon.
A másik, még élő fa (Quercus robur) Sajógömör határában található. Pontosabban a Gömöri-medencébe ékelődő Licei-dombvidék hosszú hátainak lapos kavicsos tetején, 310 m magasságban, közel a Murány áttöréshez, a Fehér-kő és a Tündér-hegy között. Kerülete 680 cm, magassága 21 méter. A helyiek csak „Mátyás király kapálós tölgyfája”-ként emlegetik, mivel a gömöri urak megkapáltatását kötik hozzá. Nem messze tőle láthatunk egy másik, ugyancsak terebélyes – 520 cm kerületű – kocsányos tölgyet.
A korábban említett Fakastély (Quercus robur) onnan kapta elnevezését, hogy egyes feljegyzések, illetve legendák szerint Mátyás király és társai börzsönyi vadászataik alkalmával többször is itt leltek éjszakai menedékre. A hajdan Zselíz határában tornyosuló hatalmas kocsányos tölgy belsejében kialakított helyiségben egyszerre akár 15 ember is elfért. Törzskerületét nem tudni, viszont a 19. századi Borovszky-féle monográfiák korát 700 évesre becsülik. Az egykori Magyar Királyság területén található három természeti értékként nyilvántartott fa egyike volt. 1932. május 27-én sajnálatos módon egy villámcsapás következtében kidőlt, majd két évvel később egy ismeretlen egyén felgyújtotta, így teljesen megsemmisült.
Felvidéki útjaink során mindenképp érdemes felkeresnünk a még két épségben lévő hatalmas fát, melyek megtekintése minden természetbarátnak óriási élményt szerezhetnek.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • OpiEri

    OpiEri, TájGazda

    Ocskoné Pál Erika Felvidéken, azon belül is a Losonci járásban található Füleken él. Civil foglalkozása vegyészmérnök, a füleki zománcozógyár egyik privatizált részlegében 16 évig logisztikai vezetőként dolgozott,

     
  • Kreandi

    A rendkívül sokoldalú Kliment Andrea, óvodai gondnokként dolgozik Észak-Komáromban. Munkája mellett mézeskalács- és tortakészítéssel, arcfestéssel, henna- és csillámfestéssel,

     
  • Hazánk nagyvadjaként is nevezik

    Az őz, TájGazda

    A minap mentem bevásárolni. Szerencsére még időben megláttam őket és nem kellett hirtelen a fékre taposnom. Ketten voltak. Amilyen gyorsan előttem teremtek, olyan gyorsan tovább is szaladtak.

     
  • Anna és Marci különleges ízvilágú pesztói

    Ipolykert manufaktúra, TájGazda

    Mindkettőnk számára meghatározó a vidéki kötődés gyerekkorunk óta és az az érzés, hogy saját kertünkből, gondoskodásunk jutalmaként kerül étel az asztalra. Ez nem a tanult szakmánk, nem is a munkahelyünk.

     
  • A Bréda Kastély

    A Bréda Kastély, TájGazda

    Európában egyedülálló 3D-s épületvetítés a lőkösházi Bréda - Kastélyban. Románia határától mindössze 4 km-re, az összefüggő Alföldi síkot egy kisebb homokdombra épült, erdővel körbevett Kastély látképe töri meg.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére