Jégzajlás, TájGazda

Sokat hallhattunk és láthattunk mostanság híradásokban a jégzajlás jelenségéről. Messziről, a távolból figyelve, főként a magasból lenyűgöző látványt nyújtanak a folyóvizeken úszó jégtáblák.

Még a BBC is közölt egy rövid videót a jégzajlásról, amelyet több mint 6 millióan néztek meg eddig (https://www.facebook.com/bbcnews/videos/10154300989357217/). Ugyanakkor ez a csodás természeti jelenség számos veszélyt is rejt magában. Hiszen bármit magával visz, ami az útjába kerül. Ilyen volt a szintén híradásokban hallhatott eset is, amikor a tiszacsegei kompot sodorta el a rajta szolgálatot teljesítő dolgozóval együtt. Akit végül helikopter segítségével mentettek ki a jégtáblák közé szorult kompról (https://www.youtube.com/watch?v=28nnMBCs0R8). Tehát a szépsége mellett rengeteg veszélyt is magában hordoz.

Hogy mi is az a jégzajlás? Tudományos szakkönyvek leírása szerint, ez egy olyan jelenség, amikor a folyóvizek felszínén úszó jégdarabokat figyelhetünk meg. Kezdetben, jellemzően a sekélyebb helyeken és a partszéleken láthatunk jégképződéseket, ahol a vízfolyás sebessége a legkisebb. Ezekről a jégképződményekről a folyóvíz mozgása kisebb-nagyobb darabokat sodor magával. Az állandó hideg idő következtében ezek a vízfelszínen úszó jégtáblák, ahol érintkeznek ott összefagynak és egyre nagyobb és vastagabb összefüggő területet borítanak be. Kanyarodásokban, szigeteknél, hidaknál, pilléreknél megállnak ezek a jégtáblák, torlaszokat, jégdugókat alakítanak ki. Gyakran ezek a torlaszok annyira lelassíthatják a vízfolyást, hogy a folyó vízállását több méterrel is képesek megemelni. Ez a vízszintemelkedés komoly árvizet eredményezhet. Mint a történelem során néhányszor előfordult is. Pl. 1838. márciusi, az 1876. Pest alatti vagy az 1956-os jeges árvíz. Az ’56-os jeges árvíz sokak életét megváltoztatta főként Baja, Mohács környékén. Ugyanis a folyókanyarulatokban megálló jégtorlaszok eddig soha nem látott magasságokba emelte a Duna vizét. A nyomás miatt a gátak több helyen átszakadtak és lakott településeket öntöttek el. Az esetet követően jelentős biztonsági intézkedések indultak meg az árvízvédelemmel kapcsolatosan. Megerősítették az árvédelmi töltéseket, fejlesztették a jégtörő flottát.
Azért, hogy a jégtáblák ne alkossanak összefüggő felületet és hogy a folyóvíz is haladhasson a kivájt medrében a vízügyi hatóságok jégtörő hajókat küldenek ki a folyókra. Ezek a jégtörők nemcsak a magyarországi szakaszokon teljesítenek szolgálatot, hanem a Duna és a Tisza határon túli szakaszain is besegítenek, mint Szlovákia, Horvátország, Szerbia. Ezek a jégtörő hajók december és március közötti időszakban bármikor munkába állhatnak, ha helyzet úgy kívánja. Feladataik közé tartozik, hogy figyelik a zajló jeget és a hidaknál, pilléreknél felgyűlt jeget amennyire csak lehet eltávolítják. Hazánkban jelenleg12 jégtörő hajó üzemel a Tiszán és 8 a Dunán.

Az idei évben jégtörő hajóink közül a legnagyobbat, legkorszerűbbet is, a Széchenyi jégtörőhajót is útnak indították a hatóságok. Csak néhány érdekes adat erről a „monstrumról”. Ezt az ikerdöngölős jégtörő-vontató hajót még 1988-ban építették a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár Óbudai Hajógyárában. 40 méter hosszú, majdnem 10 méter széles, 2000 lóerős és 300 liter üzemanyagot fogyaszt óránként. Minimális működéséhez jégtörés esetén 6 fő szükséges. Megerősített orrrésszel bír, ami a feltört jég jobb elvezetésében is részt vesz. Döngölője a hajón billenő-csavaró mozgást eredményez, így nem csak a súlyánál fogva képes törni a jeget. Továbbá hátramenetben is hatékonyan képes a jég törésére és 30 cm vastag síkjégben is képes haladni 3-4 km/h sebességgel. Akár napi 30 km szakaszt tud feltörni. És a fenékig összetorlódott jég bontására és rombolására is alkalmas.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A kosárfonás életforma

    Gór Endre kosárfonó, TájGazda

    Vajdaságban kihaló-félben vannak az ősi mesterségek, mint például a kádár, a kovács, a szűcs vagy kosárfonás. Péterrévén, a Tisza jobb oldalán fekvő falucskában a folyó mindig is kenyeret adott halászoknak,

     
  • A családi hagyomány

    A családi hagyomány, TájGazda

    Úgy tartják, hogy a családi hagyományt nem szabad megszakítani, apáról fiúra kell továbbvinni. Íratlan szabály szerint pedig az örökölt vagyont nem illik pénzzé tenni, ha csak a sors nem kényszeríti erre az örököst.

     
  • Vesszőből szeretettel

    Vesszőfonás

    Számtalan olyan használati tárgy van, amelyek nemcsak praktikusak, megkönnyítik a hétköznapokat, hanem tetszetős formájuk miatt jó ránézni, és még környezetbarát is. Vesszőből nemcsak kosár készíthető

     
  • Kézzel festett csodák

    A mezőkaszonyi Zsell Diána már gyerekkora óta szeretett rajzolni és festeni. Az igazi hobbija azonban csak két évvel ezelőtt talált rá egy baráti

     
  • Régi idők konyhai kerámiái

    Régi idők konyhai kerámiái, TájGazda

    Pöttyös vagy virágmintás motívummal, nyersen vagy festett formában. Akárhogy is nézem nehéz a választás. Szívem szerint mindegyik kerámiából vinnék.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére