Az ógyallai Szent László-templom, TájGazda

Medgyaszay István (1877-1959) kiváló budapesti építész, szakíró. Gyakran használt népi – leginkább erdélyi – építészeti elemeket munkája során. Műveiben távol-keleti hatást is felfedezhetünk.

Elsősorban a vasbeton merész alkalmazása tette őt ismertté. 2010-ben posztumusz Ybl Miklós-díjjal tüntették ki, emellett a magyarországi organikus építészet előfutáraként tartják számon. Az alábbiakban egy, az ő tervei alapján készült felvidéki templomot ismerhetünk meg.
A jelenlegi épület helyén már állt egy 1718-ban épített és az 1763-as földrengés után felújított barokk, katolikus templom, ami azonban az 1911-es tűzvész során megsemmisült. Az új, Szent László királynak szentelt, az erdélyi gótikus építészet ihlette, szecessziós építmény 1912-1913 között készült el. Medgyaszay ekkoriban kezdett nyitni a fa művészi felhasználásának irányába. Ennek bizonyítékai a fából készült kupola, valamint a mennyezet a konzolokkal és még rengeteg apróság. Díszítőelemeket kizárólag a fa elemeken találunk.
A templom alaprajza nyolcszög alakú. A nyolcszöghöz négy irányban, négy szár kapcsolódik, három rövidebb és egy hosszabb, így felülnézetből keresztet formálnak. A szintén sokszög alaprajzú sekrestye a „kereszt szárai” közt helyezkedik el. Befogadóképessége 1100 állóhely, 164 ülőhely, valamint 240 személy foglalhat helyet a kórusban. A beltér meghatározó darabja a sötét színű, fából készült kupola, mely kontrasztot teremt a világos falak fehér színével. A belsőt igencsak gazdagon díszítik különböző faragott fa felületek, korlátok, továbbá a szószéken is megtalálhatók a tetszetős népi motívumok.
A külső és belső közt harmónia uralkodik. A torony magassága 48 méter, alapterülete 20 m2, a tetején lévő kupolát sátortető borítja. A falak sima felületét csupán az ablakok szakítják meg, az egész épület rendkívül letisztult.
Különlegessége még, hogy harangszó helyett a toronyból óránként más és más zene hallható.
A templomot Komáromtól 14 km-re, északra találjuk, Ógyallán, ahol máig áll több neves család hajdani birtoka, úgy mint a Feszty-kastély, Steiner-kastély, illetve a Konkoly-Thege-kúria.
További érdekesség, hogy 1871-ben itt alapította Konkoly-Thege Miklós Közép-Európa első csillagvizsgálóját, mely ma Csillagvizsgáló és Meteorológiai, Geofizikai Intézetként működik. A csillagvizsgáló régi épületében múzeum, illetve planetárium várja a látogatókat.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • A tótkomlósiak is szeretik az angol íjász játékát

    A tótkomlósiak is szeretik az angol íjász játékát, TájGazda

    Makk Hetes. Sem a kártyaasztaloknál ülők, sem az utcai járókelők nem értik félre. A kártyaasztaloknál például makk hetes nélkül nem lehet makk ultit játszani, illetve aki makk ultit játszik,

     
  • A Sárrét legnagyobb rendezvényterme

    Vidra Tanya, TájGazda

    Ha Vésztő felől autóval közelítettünk Szeghalom felé és feltűnik a Sebes-Körös hídja, akkor nem csak azért örül meg az autós ember, mert mindjárt Szeghalomba ér, hanem azért is, mert a híd előtt,

     
  • Bréda Enikő - Ebdesign

    Bréda Enikő, Ebdesign

    Bréda Enikő jelenleg a Pozsonyi Színház és Film-művészeti Egyetem végzős hallgatója, Báb és díszlettervezői szakon, emellett az Ebdesign megalkotója.

     
  • Csejte vára

    Csejte vára, TájGazda

    Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Báthory Erzsébet köré szőtt kultusz, mely szerint a grófnő lelkén több száz fiatal lány halála szárad. A mendemondák szerint a Vérgrófnő

     
  • Porcelánból formált növények

    Porcelánból formált növények, TájGazda

    Néztem az interneten a képeket és percekig tanakodtam magamban. Élő-nem élő, élő-nem élő. Majd elolvastam a hozzászólásokat és csak akkor tudatosult bennem, hogy ezek a virágok nem igaziak.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére