A Vodicai-kápolna és Szentkút, TájGazda

Katymár települése a magyar-szerb határ mentén fekszik. A községtől kb. negyedórányi járásra, a Kövesmajor felé vezető földút mentén található egy kápolna és egy szentkút.

E kegykápolna a Vodica (vizecske) nevet viseli. A kegyhely a környékbeliek legfontosabb búcsújáró helye volt egykoron. Magyar katolikusok, bunyevácok, sokácok, szlovákok, németek egyaránt felkeresték.

A kápolna és a Szentkút pontos eredete nem ismert. Viszont írásos emlékek arra utalnak, hogy az itt lévő szent kutat és a belőle előtörő vizet már a 1840-es évek idején vallásos tisztelet vette körül. Ide jártak a hívek, imádkoztak, lelki vigaszt vártak és a gyógyulást remélve ittak a forrás vizéből. Mivel a helyet rengetegen keresték fel, így a település plébánosa 1883 szeptemberében engedély kapott arra, hogy egy kápolnát építhessenek a Szentkút közelébe, amelyet az építés befejeztével fel is szenteltek. Már az akkori írásokból is kiderül, hogy a kegyhely régóta létezett, az új kápolna építése előtt is nagy jelentőséggel bírt a helyiek életében. A szájhagyomány szerint egykor itt Szűz Mária jelent meg, s ettől a jelenéstől kezdve a forrásnak csodatévő erőt tulajdonítottak. A kápolna megépítéséhez a hívek sokban hozzájárultak. Volt, aki pénzzel, téglával vagy a kétkezi munkáját ajánlotta fel. A kápolna tornyába két harang is felkerült, melynek elkészítést a bajai harangkészítő mesterre, Heller Jánosra bízták. A hely nagy tisztelttel bírt a hívők körében. A búcsújáró helyet májustól szeptemberig számos zarándok kereste fel. Mivel a környék lakossága vegyes nemzetiségű (német, bunyevác) volt, így a misék rendje is ez alapján működött. Pl. ha a hét vasárnapja német hétre esett, akkor a mise németül zajlott, a körmenetben a német lányok mentek elől, őket követve a német nők és férfiak, utánuk pedig a bunyevácok. A rákövetkező hetet a bunyevác hét követte, amikor is a sorrend megfordult. A bunyevácok mentek elől, őket követve a német ajkúak.

Az idők folyamán a kápolnán többször is állagmegóvási munkálatokat kellett végezni, mivel a magas talajvíz károkat tett benne. Majd az I. és a II. világháború ideje alatt és utána, illetve a az akkori politikai viszonyok miatt egyre kevesebb zarándok tudta megközelíteni a helyet, ezért folyamatosan romlásnak indult az épület és a szentkút is. A misék megszűntek, a kápolna berendezéseit, a kegytárgyakat elhordták, sőt az építőköveit is, végül a gyom teljesen benőtte. A torony harangjait csak úgy tudták megmenteni a helybéliek, hogy egy éjszaka lovas kocsira rakták azokat és elszállították a falu templomába, amelynek tornyába később fel is rögzítették. 2003-ban egy nagyméretű beruházás, felújítás keretein belül a kápolnát sikerült helyreállítani. A Szent kutat pedig 2011-ben adományokból tudták újra felújítani.

A helyhez kapcsolódóan több legendát is számon tartanak:
- a magyarok elmondása alapján valaha egy Mária-kép függött itt egy fán. Egyszer egy vándorlegény pihent meg alatta, aki szomorú sorsán kesergett, amikor is egyszer csak vízcseppek hullottak karjaira. Mivel eső nem esett, a legény kíváncsian nézett fölfelé, és úgy látta, hogy a Szűzanya szemeiből hullottak reá a könnyek. A Szűzanya meg is szólalt és azt mondta, hogy merítsen vizet a forrásból. Sehol sem látott forrást a vándor, de a földet kémlelve észrevette, hogy Mária könnyeiből forrás fakadt.
- a szerbek elbeszélése szerint egy magyar és egy szerb diák vándorolt ezen a tájon, amikor farkasok támadták meg őket. Ekkor vették észre a közelben egy magas fán a Szűzanya képét, ezért hozzá fohászkodtak, és így megmenekültek. Látták, hogy a fa alatt két forrás csobog. Megfogadták ekkor, hogy ezt a helyet a Boldogságos Szűz Máriának fogják szentelni, ki-ki saját hitvallása szerint. És azóta is, az egyik forrás körül a katolikusok, a másik forrás körül pedig a görögkeletiek szoktak áhítatoskodni.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A fürge mókus

    Az európai mókus, TájGazda

    Mellső lábai összeértek, valamit szorongatott benne, de ahogy meghallotta az avarban megzörrenő lépteimet eldobta a kezében lévő tárgyat és fürgén felmászott a legközelebbi fára.

     
  • CsiGa kézműves gyertyák

    A nagyobb tömegeket megmozgató, magyar vonatkozású kárpátaljai rendezvényeken, fesztiválokon, termékbemutatókon egyre több kézművessel, termelővel találkozhatunk.

     
  • Családi hagyományok útján

    Bagyi Irén, TájGazda

    A Hargita megyei Szentábrahám községében él Bágyi Irén szeretett családja körében. Szabadidejében köt és horgol. A kötést még anyai dédmamája tanította meg neki.

     
  • Hamarosan megépül a harmincadik hagymakupola is

    Hagymatikum Makón, TájGazda

    A Kelo fenyő - több százéves ezüstfenyő - Finnország és Kanada északi részén honos, ott, ahol már nagyon szélsőséges és zord az időjárás. Rendkívül lassan nő, ezért évgyűrűi finom rétegekben követik egymást.

     
  • A jó mézeshez idő kell

    Gál Adél mézeskalácsai, TájGazda

    Nagyjából 8 éve annak, hogy a salánki Gál (akkor még Zán) Adél kezei alatt megszülettek az első karácsonyi mézeskalácsok. Bár az elsők sem forma, sem díszítés szempontjából nem voltak még tökéletesek,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére