Nagyszombat jelenleg a Szlovák Köztársaság hetedik legnagyobb városa, melynek múltja igencsak régre nyúlik vissza az időben. Területe már a kelták, illetve a rómaiak korában lakott volt.

Első írásos említése 1238-ból származik – Zumbotel néven – mikor IV. Béla szabad királyi várossá tette. Nagy Lajos király szívesen időzött a településen, a halál is itt érte. Mai neve a szombati napokon tartott vásárokra utal. Közkedveltségét, fejlettségét elsősorban annak köszönheti, hogy az ország nyugati régiójában terül el, a fővárostól mintegy 45 km-re, északkeleti irányban. A XIV. századi Közép-Európa legnagyobb városai közt tartották számon, de már a XIII. században több vár is állt körülötte.
Nagyszombatban székel a Nyugat-szlovákiai Múzeum. Kiállítási területe impozáns, 2500 m², ahol az állandó tárlatokon kívül minden évben húsz egyéb kiállítást tekinthet meg az idelátogató közönség.
A múzeum főépülete a gyönyörű, stukkóval és domborműdíszítéssel gazdagon ellátott klarissza kolostor. A történelmi Magyarország első klarissza rendházáról beszélünk, melyet Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának emlékére alapítottak, 1238-ban. A ferences rend női ágának fontos szerepe volt a leányok oktatásában és a szegények segélyezésében hosszú évszázadokon keresztül. Az épület 1782-ig állt rendelkezésükre. A II. világháború idején amerikai pilóták rejtekhelye volt, majd megkapta mai funkcióját.
Főbb tárlatai a teljesség igénye nélkül:

  • Archeológia – fő látványossága egy neandervölgyi nő homlokcsontjának darabja.
  • Ázsia és Japán művészete.
  • Gótikus város – Nagyszombat történelmi bemutatása.
  • Kampanológiai tárlat – Egy harminc darabból álló haranggyűjtemény, melyet Szlovákia egész területéről válogattak össze. A legidősebbet 1491-ben öntötték.
  • Népi fazekas használati eszközök – az ország jelenlegi határain belül valaha működő fazekasműhelyek termékeinek válogatott gyűjteménye.
  • Népi öltözet Nyugat-Szlovákiában – Hagyományos felnőtt- és gyermekruházat, illetve kiegészítők bemutatása a múltból.

Ezenfelül a Nyugat-Szlovákiai Múzeum igazgatása alá tartozik a szintén a városban található Mikulás Schneider-Trnavsky Zeneháza, illetve a Könyvkultúra Múzeuma – Oláh Szeminárium. Előbbi a névadó zeneszerző munkásságát tárja elénk. Az épület érdekessége, hogy az oszmán megszállás idején, egy darabig a magyar királyi korona rejtekéül szolgált.
Az Oláh Szeminárium pedig egy széleskörű könyvkultúrára irányuló bemutatót tár elénk, mely elsősorban az illusztrálással, illetve a történelmi és modern nyomtatással kapcsolatos ismereteinket bővíti.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Egyedi ékszerek Iluskától

    Iluska ékszerei, TájGazda

    Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona, Iluska, közel 5 évvel ezelőtt kezdett el ásványékszerek készítésével foglalkozni. Tulajdonképpen ajándékba kapta ezt a foglalatosságot:

     
  • Viszokai Majsztró

    Viszokai Majsztró, TajGazda

    Viszokai Majsztró! Ez volt a táblára írva a moszkvai repülőtéren! WAMSZ együttes, a hetvenes, nyolcvanas évek legendás lökösházi zenekara. A beszédes név a zenekar tagjai nevének

     
  • Ódor Lorka

    Ódor Lorka

    A komáromi Ódor Lorkának mindig is lételeme volt az alkotás. Gyermekként a rajzoláson keresztül élte ki kreativitását, majd babákra kezdett ruhákat tervezni. Idővel elkezdte furdalni a kíváncsiság,

     
  • Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

     
  • A szűcsmesterség csak emlék marad

    A fiatal nemzedék számára ismeretlen fogalmak özönlenek a moholi 85 éves Vastag Jánostól, aki, talán a vidék egyteln szűcsmestere, aki báránybőr kikszítéssel si foglalkozik.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére