Magvető és Mindszent havának is nevezik az esztendő tizedik hónapját. A hozzá kötődő népi időjóslások a szüret, a következő év időjárása és a juhászok szempontjából is fontos.

Október 15-e Szent Teréz napja, mely több vidéken is a szüret megkezdését jelenti. A katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentjének emléknapját ugyanakkor asszonyi dologtiltó napként is számon tartják, melyen kenyeret sütni és mosni sem szabad.
Szent Terézt Szent Gál követi a naptárban. Ettől a naptól, vagyis október 16-tól kezd el érni a baranyaiak szerint a makk, a sertések kedvelt eledele. Halászattal foglalkozó vidékeken úgy tartják, Gál napja után a halak a folyó medrébe ássák magukat, ezért ekkor tartják az utolsó nagy halászatot.
Október 20-án Szent Vendel, a juhászok és jószágtartók védőszentjének napja van. Vendel a VII. században a királyfikra váró sorsot hagyta ott, majd előbb remeteként, később pásztorként élte napjait. Egyes jószágtartó településeken Szent Vendelnek szobrot is állítottak azon az útvonalon, amelyen a jószágot a legelőre hajtják. Főként pásztoröltözékben, kutyával és báránnyal a lába mellett ábrázolják. Emléknapján még a vásárra sem hajtják ki a jószágot, nehogy Vendel elvigye őket, vagyis valamilyen betegség, járvány érje az állatállományt. Ezen a napon számolnak el a gazdák a juhászokkal, illetve Vendel és az azt követő tíz nap különösen megfelelő idő a szántásra is.
Orsolya napjáról, október 21-ről „az a hír járja”, hogy a szép, enyhe idő Orsolyakor karácsonyig kitart. A hideg szél viszont hideg telet ígér.
Szent Dömötört (vagy Demetert) a pásztorok és a katonák védőszentjeként is ismerik. Emléknapja, október 26-a nyáj behajtásának, a juhászok számadásának, szolgálatuk felmondásának vagy meghosszabbításának ideje, innen ered a juhászújév elnevezése. A Dömötör-napi hideg szél kemény telet ígér.
Október 28-án Simon-Júdás napja van. „Megérkezett Simon-Júdás, jaj már néked, pőregatyás!” – tartja a szólás, utalva arra, hogy e naptól melegebben kell öltözni. Ha Simon-Júdás és Márton (november 11.) napja között jó az idő, bőséges lesz a következő évi termés.

Espán Margaréta

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Bőrből életre keltett álmok

    Attila bőrművész, TájGazda

    Kedves Olvasó! Nézze el nekem a beszámoló hosszúságát e két remek kézművesről, Andorról és Szilviáról. Az interjú minden mondata oly igaz, hogy megvágni azokat nem szerettem volna.

     
  • A fáradságos munka csodás eredménye

    Újkígyósi virágkertészet, Tájgazda

    Szeretem a tavaszt. De nem csak azért, mert itt a jó idő és sokat süt a nap. Hanem azért is, mert lehet kertészkedni. Lehet szépíteni az udvart, a virágoskertet, vetni a különböző virágmagokat, kiültetni a muskátlikat.

     
  • Hám, karkötő és bibliaborító a Petrusinec-műhelyből

    Hám, karkötő és bibliaborító a Petrusinec-műhelyből, TájGazda

    Kárpátalján a nagyobb tömegeket megmozgató rendezvényeknek gyakori szereplői  a tiszaújlaki Petrusinec házaspár, Ilona és Vladimir (vagy ahogy a legtöbben ismerik, Ladi), akik munkáikkal kellemes

     
  • A dorozsmai szélmalom nehéz sorsa

    A dorozsmai szélmalom

    Kiskundorozsma a szélmalmok hazája is lehetett volna az 1900-as években. Az első malmot 1801-ben építették a dombra. Ezzel is elősegítve a szél által adta lehetőségek kihasználását.

     
  • Cserépfalu történelmi és természeti értékei

    Cserépfalu, TájGazda

    A Bükkalja az Alföld és a Bükk hegység találkozásánál található, átmenetet képez a síkság és a dombság tájegysége között. Az itt folyó Hór-patak völgyében fekszik Cserépfalu községe,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére