Október elején igazi betyáros hangulat vette birtokába az Észak – Bácskai homokvidék egyik kis települését, a magyar határhoz közel eső Ludast. Ugyanis kilencedik alkalommal rendeztek Betyárnapot

azoknak az embereknek, akik a valamikori betyáréletet, a lovas-sportot, a csikósok munkáját becsben és tiszteletben tartják. Természetesen nem csak a hódolók, hanem a kíváncsiskodók is kijöhettek a rendezvényre és belekóstolhattak a valamikori paraszti élet hagyományos ízvilágába, lovagolhattak, és aki mert, az versenyezhetett is.
Kezdetben a település helyi közössége és a helyi Lovasklub szeretett volna tiszteletet adni a betyárkodásnak, a betyáréletnek, de az évek során egyre népszerűbb lett a rendezvény, így az idén, köszönve a sok érdekességnek és a szép időnek, rekord-számú látogatója volt az összejövetelnek. A főszervezők mintegy ezer embert számláltak meg, hatvan bográcsban rotyogott a marha- és sertés-pörkölt, a lovaspálya előtt pedig több sorban álltak a versenyre kész patások. Igazi családi, stresszmentes nappá fejlődött a ludasi Betyárnap, ami méltán elnyerte népszerűségét nem csak a környékbeliek, hanem a határon túl élők között is. Ugyanis Kiskunhalasról is érkeztek csapatok, akik versenybe szálltak a helyiekkel. Sz. Kovács Tibor a kiskunhalasi járás hagyományát hozta el és mutatta meg. Azon a vidéken saját zsírjában perzselik meg a húst, majd öntik fel lével, így készül a pörkölt, míg a helyiek a húst a dinsztelt hagymára téve esküsznek az ízvilágban. De ahány ház, annyi szokás, minden csapat a saját tudása és ízlése szerint ütötte össze főztjét. Fiatalok és idősek, valamint családok is részt vettek az össznépi mulatságon.
A lovasversenyek is nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen fiatal hölgyek és urak is lóhátra pattantak, és fej-fej melletti eredményeket mutattak fel. A fiatal lányok egyre jobb teljesítménnyel zárnak egy-egy produkciót, hiszen a lovaglás népszerűségét tekintve fellendülőben van a Vajdaságban. A ludasi versenyen a lóhátas megmérettetés mellett fogathajtó versenyt is rendeztek, akadálypályát állítottak fel, a legkisebbeknek pedig kötélhúzást, szekértolást és zsákban ugrálást rendeztek.
A kirakodó vásár pedig elengedhetetlen része egy-egy ilyen jellegű faluünnepélynek, hiszen a kézművesek, a kistermelők itt kapnak lehetőséget, hogy kétkezi munkájuk gyümölcsét bemutassák, portékájukat értékesítsék. A legkülönfélébb mestermunkák közül, faragványokból, ékszerekből, használati tárgyakból és gasztronómiai finomságokból válogathattak a látogatók. Valamennyi bográcsból a pörköltet meg is lehetett kóstolni, a legjobbak pedig értékes ajándékcsomagot vihettek haza. A ludasi betyárnap a késő esti órákig tartott és jó volt érezni azt, hogy a múlt, akár csak egy napra is, de felülkerekedhet a modern kori szokásokon és az embereket beszélgetésre, barátkozásra csábítja.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Újságpapír: egyeseknek hulladék, másoknak érték

    Újságpapír: egyeseknek hulladék, másoknak érték, TájGazda

    „Egy kézműves anyuka olyan, mint egy normál anya csak sokkal menőbb.”- olvastam korábban egy hírfolyamban. És igen, van valóságalapja ennek a kijelentésnek.

     
  • Arany és ezüst féldrágakövek társaságában

    Szabó Gyöngyvér ékszer, Gyergyó, TájGazda

    Egyszer egy 15 éves kislánytól, amikor aranyfülbevalót csináltattak neki, anyukája megkérdezte, hogy volna-e kedve kitanulni ezt a mesterséget. A vonzó ajánlatra nehéz lett volna nemet mondani, érdeklődni kezdtek,

     
  • Ferences-rendi templom Pozsony Óvárosában

    Pozsony már középkorban lakott elővárosát, mely a város történelmi magvát és az azt övező negyedeket foglalja magába, Óvárosnak nevezzük. Ez a város központja, rengeteg látnivalóval.

     
  • Lelkesítő vízikerék

    Felsőcsernátonban egy rusztikus, de ugyanakkor modern turisztikai központot hoztak létre. A létesítmény egy felújított malom köré épült. A Háromszéki Mára Egyesület tulajdona a Malomkert

     
  • Családi vállalkozással érvényesülni

    Szépen rendezett udvar, gondos és szorgalmas házigazdák fogadtak bennünket Topolyán egy családi gazdaságban, ahol egy évtizeddel ezelőtt a szarvasmarha tenyésztést és tejtermelést választotta

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére