Hitében és nyelvében él a nemzet – hangzott el a vajdasági Hertelendyfalván a református közösség harmadik világtalálkozóján, amelyet a helyi templom felszentelésének ünnepére rendeztek.

A történelmi Magyarország déli végén, a Duna bal partján helyezkedik el Pancsova és a hozzá tartozó Hertelendyfalva, ahol még jelentős számban élnek magyarok. A Bukovinából idetelepített székelyek mélyen hagyomány és istentisztelő közösség. Tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennük, hogy ötévente magas-szintű világtalálkozót szerveznek a településről elszármazottaknak. Ünnepi istentisztelettel és úrvacsora-osztással emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára. A harmadik összejövetel az összetartozás és a megmaradás jegyében zajlott. Mindenki számára érzelemmel és élményekkel teli ünnep volt a csaknem egy hétig tartó találkozó.  Külföldről is sokan hazalátogattak a dél – bánáti településre, így nagy örömben volt része mindazoknak, akik viszontláthatták akár a régebben, vagy a közelmúltban elszármazott rokonait. A levegőben érezni lehetett a haza iránt érzett mély tiszteletet és szeretetet, viszont a gazdasági helyzet rányomja bélyegét az itthon maradásra. A déli végeken nehéz magyarnak megmaradni. A gazdasági körülmények miatt nagy az elvándorlás hatása. Az itthon maradottaknak viszont biztos támaszt nyújtanak a különböző támogatások, felkarolások, valamint a Petőfi Sándor program keretében résztvevő ösztöndíjas munkája.
A református templom felszentelésének évfordulójára Magyarországról, a hidasi gyülekezet hívei minden évben eljönnek, hiszen egy helyről, a székelyföldi Andrásfalváról származnak mind a hertelendyfalviak, mind pedig a hidasiak. A reformáció 500- ik évfordulójának megünneplését és a világtalálkozót különleges érzelmekkel élték át a hívek. De hazalátogattak olyanok is, akik közel fél évszázada telepedtek le Németországban vagy más nyugat -európai országban.
Berg Csaba, Hidas polgármestere első ízben járt a délvidéki kis településen. A helyiekkel kötött egyezség alapján ígéretet tett, hogy jövőre a két falu testvér-települési kapcsolatot köt egymással.
-Ez a kapcsolattartás, ami Hertelendyfalva és Hidas község között már régóta megvan, településvezetőként mindenféleképpen fontosnak tartottam, hogy tovább vigyük ezt a több éve fennálló kapcsolatot. Településünk nyolcvan százaléka székely lakta település, az idei évben voltam Németországban és testvér-települési megállapodást írtam alá, de ide másként érkeztem, ezt a hatalmas szeretetet érzem itt és ezt szeretném hazavinni, és ezt az összefogást, ami itt van, és sajnos nehezen mondom ki, de otthon néha csak álmomban látom ezt az összefogást és a küldöttségemmel ezt a szeretetet és összefogást szeretném hazavinni.
Erős, összetartó református gyülekezet a hertelendyfalvi, bár az elvándorlás hatása itt is mély nyomot hagy. A 90-es években mintegy 400 hívő hagyta el a vidéket. A reformáció 500-ik évfordulója is egy üzenet arra vonatkozóan, hogy a magyar nép milyen nehézségeket élt meg az évszázadokon keresztül - mondta Halász Béla, református püspök.
- Meg kell, hogy lássuk, hogy a magyar népünk a reformáció korában milyen környezetben volt, milyen nehézségekkel találkozott. És mégis volt ereje megújulni, volt ereje a reformáció tanait továbbadni, egészen eljutott hozzánk a 21. században, nekünk nincs jogunk megfeledkezni hitvalló őseinkről, mert az ő szolgálatuk az Úrban nem volt hiábavaló, és mi is úgy kell, hogy dolgozzunk és szolgáljunk, magyar népünk között, hogy Isten dicsőségét szolgálja ez, és a népünk javát.
 A nagyszabású református világtalálkozó a helyi imaházban felállított kopjafa megkoszorúzásával zárult.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Az alkotás örömei

    Irenart, TájGazda

    Boros Gyevi Irén vagyok, a vajdasági Zentán születettem és itt is élek. A kézimunkák mindig nagyon közel álltak hozzám. Már gyerekkoromban horgoltam, hímeztem, később varrni kezdtem,

     
  • Az első világháború magyar hőseinek emlékére

    Hetven év után újra eredeti nagyságában áll Tiszakálmánfalván a katolikus templom előtti parkban az első világháborúban elesett és eltünt helyi magyarok emlékére emelt emlékmű.  A szerb–magyar

     
  • Textilből csavart varázslat

    Textilből csavart varázslat, TájGazda

    Az internetet böngészve láttam meg a Pagi dekor oldalán a festményeket. (https://www.facebook.com/pagidekor/?fref=ts). Vagyis, akkor még azt gondoltam, hogy festéssel készültek a képek.

     
  • Falunapi ünnepség a vajdasági Hódegyházán

    Falunap Hódegyházás, TájGazda

    Évszázadokra nyúlik vissza a vajdasági kistelepülések múltja. Többségük a pusztából nőtt ki, kiállva a történelem viharát. Évente legalább egyszer, ünnepélyes keretek között, a falunapon elevenítik fel a múltat,

     
  • Szent Erzsébet Gyógyfürdő, Mórahalom

    Mórahalom - Gyógyfürdő, TájGazda

    Családok, fiatalok, öregek, és a naturisták is otthon vannak ebben a fürdőben. Mórahalmon a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben nagyon sok információs táblát használnak,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére