Észak-Komárommal már több cikkünkben is találkozhattak a kedves Olvasók, a város kifogyhatatlan tárháza a magyar vonatkozású történelmi épületeknek, látnivalóknak.

Nem is csoda – hosszú évszázadokon keresztül Magyarország része volt. Ma református temploma kerül bemutatásra.

A XVII. században már állt egy református templom a városban, az ellenreformáció során azonban ettől megfosztották a gyülekezetet, amely így egy évszázadon keresztül templom nélkül volt kénytelen létezni. II. József német-római császár, magyar és cseh király 1781-es türelmi rendeletét, mely szabad vallásgyakorlást tett lehetővé, a vármegyei közgyűlésen 1782. február 27-én hirdették ki. Ez lehetővé tette a templomépítést a komáromi reformátusok számára is. Mindszenthy Sámuel és Péczeli József prédikátorok vezetésével megalakult a helyi református egyház, mely eleinte két fatemplomban tartotta alkalmait.

A gyülekezet 1785-ben lelkészlakok létrehozásán dolgozott, 1787. március 13-án pedig kezdetét vette a templom építése. A kőtemplom ekkor még csupán fából készült tornyot kapott. Díszes szószékét Szarka János faragta fából. 1788. szeptember 23-án szentelték fel, 2 500 férőhelyével az akkori Magyarország második legnagyobb református templomának számított.

Az épületet folyamatosan bővítették, fejlesztették. Orgonája 1806-ban készült le, Bohák János bécsi mester jóvoltából. A fatornyot masszívabb, időt álló, 63 méter magas kőtoronyra cserélték, melynek építése 1818-tól 1832-ig tartott. 1837-ben három új harangot helyeztek el a toronyban, 1838-ban empire stílusú homlokzatára felkerült a ma is olvasható emléktábla. 1839-ben pedig Rauschmann József befejezte a toronyóráját.

Az 1848-49-es szabadságharc során az egész város súlyos károkat szenvedett. A templom tetőzete a lángok martaléka lett, harangjai a tűz során megolvadtak. Az épület helyreállítása 1850-től 1853-ig folyt, az új harangokat a templom udvarán készítették, Kiss Zsigmond vezetésével. Pár évtized múltával, az I. világháború során – egy kivételével – beolvasztották őket, s csupán 1929-ben pótolták.

Jókai Mór köztudottan Komárom szülötte, 1825. február 18-án látta meg itt a napvilágot. Mintegy 100 évvel később, 1925-ben a helyi református templom adott otthont a születési centenáriumára tartott emlékgyűlésének.

A templomudvaron számos XVIII-XIX. századi sírkő látható, melyeket a református temetőből helyeztek át, s itt látható a lebontott érsekújvári erőd Komáromi kapujának kerete is 1954 óta.

A templom a város központjában, a Jókai utcán található, nem messze a városházától. Hetente többször is otthont ad református istentiszteletnek. Napjainkban valóságos csoda lenne, ha a 36 000 fős város református templomának padjai színültig megtelnének.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A bajmóci várkastély

    A bajmóci várkastély, TájGazda

    Európa-szerte rengeteg várat, kastélyt ismerünk, viszont a bajmóci várkastély világviszonylatban is kiemelkedően jó állapotban maradt mind a mai napig. Ebből kifolyólag az elmúlt pár évtizedben

     
  • Az összetartozás temploma

    Erdőszentgyörgy közelében a Küsmöd-patakra tervezett duzzasztógát építése temette a víz alá Bözödújfalut, azt a települést, melynek már a középkorban temploma volt, és létét írásos dokumentumok bizonyítják.

     
  • Egy sikeres családi borvállalkozás

    Varga Családi Szőlészet-Borászat, TájGazda

    Bár a kárpátaljai termelők dolgát valószínűleg sokáig megnehezíti még Ukrajna kedvezőtlen gazdasági helyzete, a turizmusnak, gyümölcs- és zöldségtermesztésnek, borászatnak kedvező földrajzi adottságaink

     
  • Felemelkedni a termelésben

    Felemelkedni a termelésben, TájGazda

    A múlt század 90-es éveiben, a gazdasági összeomlás idején, több százezren maradtak munka nélkül Szerbiában, így Vajdaságban is. A csalódottak és a magukat kiszolgáltatottnak érzők

     
  • Jókedvre hangoló zenedobozok

    Zenedobozok, TájGazda

    A kolozsvári Békési Attila annyira szereti a zenét, hogy kis dobozokba zárva kínálja az érdeklődőknek. Tetszetős dísztárgyakba vannak elrejtve a dallamok, melyek kézbevétellel bármikor életre kelthetők, kicsalogathatók.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére