Szatmár megye északkeleti részén fekvő Avasfelsőfalut (Negrești-Oaș), az Avas-vidék központjaként tartják számon. Talán e központi szerepe miatt került kialakításra itt,

a város központjában egy szabadtéri múzeum. A skanzenben a környező vidék gazdag és sokszínű kulturális életét, népviseletét, népi építészetét, hagyományit, népszokásait tekintheti meg a látogató az épületek között sétálgatva. Számos népi és történelmi kinccsel találkozhatnak a kíváncsi szemek.

A múzeumi részt 1966-ban hozták létre. A szabadtéri részét pedig 1972-ben alapították meg. A skanzen értékes tárgyai közé tartozik az Avaslekencéből áttelepített fatemplom, a ráksai, komorzányi, mózesfalvi, avasfelsőfalui házak, a vízimalom, a ványoló, a mosózúgó, a kovácsműhely, a fazekasműhely, a pálinkafőzde. A skanzen téli időszakban zárva tart, ezért érdemes előzetesen informálódni a nyitvatartásáról.

A szabadtéri múzeumban lévő Szent Paraszkéva vértanúnő tiszteletére felszentelt lekencei templomot 1967-ben telepítették át és 1978-79 között építették újjá jelenlegi helyén. Ez az utolsó fennmaradt faszerkezetes egyházi épület az Avas-vidéken. A zsindelyes tetőzetű görög katolikus templomot 1775-ben említik először az írások. Keletkezésének pontos ideje nem ismert. A kisméretű templomot terméskő alapra építették borona falazattal. Belső tere háromosztatú, a tornác oszlopain faragott kötélminta fut végig. Régen a templom nyugati felében a nők, míg a keleti felében a férfiak foglaltak helyet. A két helység között lévő elválasztófalon, egy egyszárú ajtón lehet közlekedni. A női résznek egyáltalán nem volt ablak, a férfi oldalon is csak kicsi fény áramlott be. Már külső megjelenésében is elképesztő látványt ad a zsindellyel bevont templom. A főbejáraton, az ajtószárny külső oldalán és a sarkokban csodás díszítés, rozetták láthatóak. A templom belső, gazdag festése 2006-ban készült el a máramarosi fatemplomokban található képek mintája alapján. Hogy eredetileg is voltak e festmények arról feljegyzéseket nem találtak. A torony a templom tetejére épült, benne két harang lógott. A toronyrészébe feljutni létrán lehetett.

A templom mellett további házakat tekinthetünk meg, léphetünk be az ajtóikon. Ezek a házak a 18. és 19 században épültek. A hozzájuk kapcsolódó melléképületekkel együtt hűen tükrözik, hogy egykoron miként működött egy-egy gazdaság. A házakban értékes tárgyakat láthatunk: pl. szőttesek, népviselet, kerámia-, ikon-, bútorgyűjtemények, háztartási eszközök, szerszámok. A fazekasműhelyben interaktív foglalkozásokat is tartanak, ahol bárki kipróbálhatja e mesterséget.

Ha a szabadtéri múzeumot és annak csodás környezetét megismertük és bejártuk érdemes szétnézni még a város falumúzeumában, a Dr. Mihai Pop Művészeti Galériában, az ortodox katedrálisban, illetve a város parkjaiban, ahol számos szoborral, kortárs emlékművel találkozhatunk. Aki pedig a természet szépségeit kívánja felfedezni a művészet helyett, annak a Túr és a Nagy Tálna folyók völgyében kiváló túrázási lehetőségek adódnak vagy horgászhatnak és vadászhatnak is.  

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Nemezelés – Egy ősi technika feltámadása

    Nemezelés – Egy ősi technika feltámadása, TájGazda

    Anda Erika, Érsekújvárban él, villamosmérnöki végzettséggel rendelkezik, viszont jelenleg autista fia gondozójaként otthon tevékenykedik. Mikor van egy kis szabadideje, legszívesebben nemezeléssel foglalkozik

     
  • A székelyderzsi unitárius vártemplom

    A székelyderzsi unitárius vártemplom, TájGazda

    Erdélyi magyar műemlék, az UNESCO Világörökség kincsének része. Van bizony Kárpát Hazának egy zarándokhelye, élő és működő szent helye, a Székelyderzsi Unitárius Vártemplom,

     
  • Hagyományőrző ruhák Székelyföldről

    Hagyományőrző ruhák Székelyfölrdől, TájGazda

    Kárpátalján a magyar lakosságot (is) megszólító tömegrendezvények általában valamely jeles esemény, évforduló köré szerveződik. Ha magunk elé képzelünk egy átlagos városnapos

     
  • Jótékony hatású sódomb

    Egerszalók, Sódomb, TájGazda

    A közeli képek láttán először arra gondolhatunk, hogy e csodálatos fehér jelenség valahol a sarki jég környezetében található. Majd távolodva, a fehér domb körül zöld növényzet bukkan elő,

     
  • A környezetvédelem szolgálatában

    A környezetvédelem szolgálatában a Vajdaságban, TájGazda

    1991-ben Vajdaságban kevés olyan civil egyesületet számolhatott meg a nagyközönség, amely a környezetvédelem és az azt övbező prolémák feltárásával, megoldásuk lehetőségével foglalkozott.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére