A nyékvárkonyi kastélyszálló, TájGazda

Felvidék Dunaszerdahelyi járásában, a járási központtól 5 km-re, déli irányban fekszik Nyékvárkony község, mely 1940-ben két különálló település egyesítésével jött létre. Az 1910-ben tartott népszámlálás idején

Csallóköznyék 643 lakosából 639 magyar, illetve 4 német volt, míg Várkony 866 lakosából 840 magyar, 15 horvát, 10 szlovák és 1 német ajkú volt. Az összevont község nemzetiségi összetétele egy évszázad alatt – annak is főként utolsó évtizedében – sokat változott. Érdekesnek mondható, hogy míg 2001-ben 2537 lakosából 2351 vallotta magát magyarnak, 180 szlováknak, 2011-re – az összlakosság számottevő gyarapodása, illetve csökkenése nélkül – mintegy 160 magyar eltűnt, miközben körül-belül ugyanennyi szlovák termett a helyükön… Ahogy mondani szokták: „az anyag nem vész el, csak átalakul”…
A község gyönyörű helyen terül el, megannyi termálvízforrás közt, nem messze a bősi vízi-erőműtől. Számos látnivalóval büszkélkedhet, melyek közül kiemelhetjük a XIV. században épült Szent Jakabnak szentelt római katolikus templomot, az 1740-ben, a Szentháromság tiszteletére emelt, ugyancsak római katolikus templomot, Nepomuki Szent János szobrát 1750 környékéről, illetve a község központjában található XIX.század közepéről fennmaradt, tipikus parasztház.
Amennyiben úgy döntünk, egy fárasztó hét után ide utazunk kikapcsolódni – és megengedhetjük magunknak –, nem kérdés, hol szálljunk meg. A település több mint száz éves kastélyában jelenleg az Amade Château, ötcsillagos kastélyszálló üzemel, ahol a luxus és a nyugalom már-már kézzel fogható. Harminc egyedi szobából, tíz különálló lakosztályból választhatunk. Az ágyakat kézzel szőtt, finom anyagok borítják, falain kézzel festett tapéták díszelegnek.
Várkony volt az Amadé család bölcsője. A Pozsony Vármegyéhez tartozó bősi uradalmat 1264-ben ajándékozta a király Amade Lothardnak, kinek leszármazottai közt akadt nádor, várkapitány, királyi főbizalmas, s voltak bárók és grófok is. Az eredeti kastély munkálatainak kezdetét nehéz lenne meghatározni, mendemondák máig keringenek arról is, hogy eredetileg várkastély volt, azonban valószínű, hogy e helyen csupán kúriája volt a nemesi családnak. Mikor a XV. században székhelyüket a bősi vízi várba helyezték át, megkezdődött a várkonyi kastély romlása.
Az Amadé család 1845-ben férfi ágon kihalt. A már-már romos kastély, az azt körülölelő birtokkal először a Schmertzing család birtokába került, aki eladták azt Pfeifer Mátyásnak. Ő kezdte újjáépíteni az épületet, ami Lajos-korabeli kastélyként éledt újjá, s ahol egy évszázaddal később mi is megszállhatunk.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Szent Márton-dóm

    Szent Márton-dóm, Pozsony

    Mikor a pozsonyi Szent Márton-dómra nézünk, rögtön megakad a szemünk az annak tetejét díszítő magyar királyi korona nagyított másán – ami nem véletlenül került oda. 1563 és 1830 között 11 magyar királyt

     
  • A hagyományápolás szolgálatában

    Az adorjáni hurka, TájGazda

    "Négy lába van a disznónak, ötödik a farka, farka alatt ott a duda, fújja meg a gazda!" Mára már kevésbé ismert rigmus, amit faluhelyen, főleg disznóöléskor énekeltek, zenéltek az emberek. 

     
  • Éliás Ádám, szobrász keramikus

    Éliás Ádám, szobrász keramikus, TájGazda

    A szobrász keramikus, akinek keze alatt lelket kap az agyag. Ha van olyan dolog, amit nem lehet könyvből tanulni, hát az kerámia készítés – mondja Éliás Ádám, a kelet-szlovákiai művészlelkű, egyetemista keramikus.

     
  • A jószágnevelésben a kisgazda jövője

    A jószágnevelésben a kisgazda jövője, TájGazda

    Vajadságban, Szerbiában nem könnyű mezőgazdásznak és állattenyésztőnek lenni. Főleg akkor nem, ha a gazda kis földterülettel rendelkezik és a farkastörvényeknek eleget téve kell előállítani

     
  • Indiai kultúra és biofarm

    A Krisna-völgy, TájGazda

    A Balatontól 30 km-re található Somogyvámos külterületén Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége, a Krisna-völgy. A 266 hektáros területű Indiai Kulturális Központ és Biofarm

     
Ugrás a tetejére