A mi nyarunk kampány, TájGazda

Elérkezett a nyár vége, elkezdődött az iskola, beköszönt az ősz, elszomorodik az időjárás is. Jól esik olykor-olykor elővenni a nyár során készített képeinket és visszaidézni a szabadság, öröm érzését,

emlékeztetve magunkat, hogyan is töltöttük az elmúlt hónapokat.

Ön merre járt, hol nyaralt az idén nyáron? Hazai tájakat, látványosságokat keresett fel? Netán külföldre utazott? Esetleg olyan helyet, helyeket választott, melyet már gyermekkorában is látott? Az akkor szerzett élményeit szerette volna megmutatni gyermekeinek, unokáinak? Vagy kíváncsi volt rá mennyit változott azóta az a hely? Netán olyan táj, város mellett döntött, ahol még nem járt, de mindenképpen fel szerette volna keresni, mert eddig kimaradt az élményeiből? Ha úgy érzi, hogy van olyan látnivaló, nevezetesség, melyet Ön szerint feltétlenül látnia kell másoknak is, akkor itt a lehetőség, hogy bemutassa saját képein keresztül.

„A Mi nyarunk, nyaralásunk” elnevezésű kampányunk keretében várjuk olvasóink elsősorban magyarlakta (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság, Magyarország) tájak, települések olyan képeit, melyek az általuk készített nyaralás élményeiről számolnak be.

Ha kedvet érez hozzá és szívesen mutatná meg másoknak is fotóit, akkor küldje el Nekünk a kiválasztott képeket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre névvel, a nyaralás helységének megnevezésével és egy kis élménybeszámolóval együtt. A már beérkezett fotókat közzé tesszük, hogy másik is láthassák e csodás helyeket, érdekességeket. És ki tudja, lehet, hogy az Ön képe inspirál másokat arra, hogy azt a helyet a későbbiekben felkeresse.

Szép napot, jó válogatást és kellemes élményidézést kívánunk!

Köszönettel:

a Tájgazda kampányfelelős csoportja

Az első beküldő: A kampányuk felhívására küldöm beszámolómat, rövid, de nagyon szép Erdélyi nyaralásunkról. Örülök, ha beszámolóm ötletül szolgál másoknak nyaralásuk, kirándulásuk megszervezésében. Gyergyószentmiklós, Csíkszereda környékére látogattunk. A szállásunk Gyergyószentmiklóson volt, ahová a Bucsin-tető gyönyörű fenyvesei között jutottunk. Első nap innen mentünk megnézni a Szent Anna tavat és a Mohos-tőzeglápot, mindkettő érdekes, és nagyon szép természeti látványosság. Visszafelé Csíkszereda nevezetességeit néztük meg, útközben megálltunk Csíkszentsimonban a Csiki sör manufaktúránál, de sajnos bemenni nem tudtunk,.a sok látnivaló után késő este értünk a szállásunkra. Másnap a Gyergyói piacon a nagyon finom „mícs” elfogyasztását követően a Csalhó Nemzeti parkban túráztunk csaknem 2000 m magas hegyek között. A kellemes fáradságot a túra végén, feledtette az érintetlen természet látványa. Szállásunkra menet még naplementéig megnéztük a Békás-szorost és a Gyilkos-tó környékét. Utolsó nap a Parajdi sóbányát néztük meg, és egy finom ebédet követően indultunk haza.

Egynapos kirándulásnak kitűnő helyszín a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark. Csak ajánlani tudom kisgyermekes családoknak is. A park területén végig ki van kövezve az út, így sportkocsival, babakocsival is jól bejárható az út, ami számunkra elengedhetetlen. Hiszen két kis gyermekünk van, akik hamar elfáradnak, és a nem kevés táskás hordása is megoldott a kocsik révén. A főépületben különböző kiállítások vártak minket, állatokról, régészeti leletekből, számos halfajt láthattunk az akváriumokban. De az igazi látványosság ezután következett a területen sétálva különböző állatokat figyelhettünk meg. Pl. az ide-oda ugrándozó mókus, a lusta teknős vagy mosómedve. A sárban dagonyázó vaddisznócsalád, a hatalmas agancsú őzpapa. A tóban fürdőző hattyúk, vadkacsák, récék, akik szabadon repülgethetnek és szívesen fogadták a kenyérmorzsákat. Az óriási termetű bölények, akik közül a bölénymama ott jártunk óta kicsinyének adott életet. A róka, sakál, nyest, nyuszt, borz, bagoly, varjú és a felsorolás nem teljes. A park elején található gyógynövénykert számos hasznos információval szolgált nekünk, felnőtteknek. A gyerekek természetesen a játszótérnek örültek a legjobban. Érdemes megnézni a parkot, tanulmányi kirándulásnak, élményszerzésnek kitűnő lehetőség.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Parkot minden magyar hitvallású embernek egyszer látnia kell az életében. A magyarság kialakulásának történetét a legszebb és legáttekinthetőbb módon adja vissza a hely. Sajnos a Feszti körképről fényképeket nem készíthettünk, de így is maradandó élményeket kaptunk. A festmény egyszerűen lenyűgözi a szemeket. Leírni nem tudom, személyesen kell megnézni, átélni azt a légkört. A Rotundában rengeteg kiállítás várt minket, a Panoptikumban életnagyságú figurák mutatták be a magyar történelem jeles képviselőit, több élethelyzetet is megfigyelhettünk a régi korok vásáraiból, de várt régészeti, festőművészeti stb. kiállítás is.
A parkban láthattunk juhokat, malacokat, baromfikat. A jurtákban is az akkori kort ábrázoló, bemutató tárgyakat figyelhettük meg. Az egyikben egy óriási mamutfenyő fatörzs metszete is látható, benne a magyarság történelmének nevezetes dátumai. A séta közben több paraszti ház kerül bemutatásra, korhűen berendezve. Egy óriási szélmalom, a Dónáti névre hallgatva. És megannyi érdekesség még.

Péter Erikától kaptuk az alábbi képeket. A Szarvasi Arborétum és Minimagyarország néhány makettjéről készült képeket csodálhatjuk meg.

A páratlan természeti értékünkről, az Egerszalóki sóbányáról néhány fotó, Péter Erikától.

Péter Erika: Mácsán található Csernovics-kastély és kertje korabeli melegházakkal, úszómedencével.

A Nyíregyházi állatpark, Sóstó, a városról készült képek. 

A Zala megyei Letenye. Kellemes időtöltésre ad lehetőséget a termálfürdője. A településen lévő régi házak és park kellemes időtöltést nyújt az arra járónak.

Az idei év legnagyobb szabású programja és kihívása, számomra mindenképpen a DDK (Dél-Dunántúli Kéktúra) teljesítése volt. Harmad magammal tettem meg az 560 km-es távot 23 nap alatt. Az út előtt beszereztük a megfelelő pecsételő füzetet és térképet. A túra kezdőpontja Írott-kőnél van, így mi is innen indultunk neki a nagy útnak, hogy aztán több mint háromheti kutyagolás után Szekszárdra érjünk. Közben öt megye útjait koptattuk és keresztülgyalogoltunk olyan nagyhírű tájakon, mint a Vasi-hegyhát, az Őrség, a Göcsej, a Zselic vagy Mecsek.  Ez a pár sor persze édes kevés ahhoz, hogy akár csak érzékeltetni próbáljam mekkora kaland volt ez és, hogy hány csodát láthattam az út minden napján, de talán a mellékelt képek meghozhatják mások kedvét az ilyen fajta országjáráshoz.

Noszvaj és környéke turisztikai látványosságokban gazdag környék. Érdemes felkeresni a DE la Motte- kastély és a hozzá tartozó angolkert. A De la Motte-kastély a magyar kastélyépítés miniatűr remeke, késő barokk, copf stílusban épült 1774-78 között. Építtetője, Báró Szepessy Sámuel később eladni kényszerült gróf Almásy Antal özvegyének, báró Vécsey Annának. A kastély közkeletű elnevezése az ő második házasságából származik: férje de la Motte ezredes Mária Terézia udvarából, neki tulajdonítják a kastély belső franciás díszítését és utalásait. Tervezője lehet Fellner Jakab vagy maga a kivitelező Povolni János. A falfestmények Kracker János Lukács és Zach József, Szikora György valamint Lieb Antal munkái. A régi noszvaji (riolittufa) pince-és barlanglakások ma művésztelepek színhelye lett. Az alkotásokat ott hagyják a művészek. Érdemes végignézni! Síkfőkút is igazi kikapcsolódást biztosít a turistáknak. A Kánya-patak és az erdőkkel, hegyekkel gazdagon borított völgy szépsége páratlan. A tiszta vizű Szent Imre forrás vize felüdíti a séta során megfáradt vándort.

Hargita megye festői szépségű tájáról, Gyimesfelsőlok, Csíkszereda, Csíksomlyó, Csíkszentdomonkos településekről készült fotók.

A Cívis város, vagyis Debrecen. Néhány kép a belváros főteréről. A város számos érdekes épülete mellett az állatkert és vidámpark is nagy élményeket tartogat a látogatóknak.

A tiszadobi Andrássy-kastély, feledhetetlen élményekkel. Mindenkinek látnia kell!

A Pannonhalmi Bencés Főapátságról és a körülötte lévő Arborétumról készült néhány képeimet szeretném megmutatni Önöknek. Már maga az épület kívülről is lenyűgöző, de a benti termek, a kiállítások, a gyűjtemények még érdekesebbé teszik eme értékes történelmi kincsünket.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Biomozgalom Újvidéken

    Biomozgalom Újvidéken, TájGazda

    Évről évre egyre jobban terjed a biotermékek előállítása és a népszerűsítése is egyre nagyobb lendületet vesz. Az emberek már nem vetik meg az organikus kertészt, nem gyanakodnak abban,

     
  • Lehetnék pék, vagy hentes, de hentes leszek!

    Knyihár kolbász

    Lehetnék pék, vagy hentes, de hentes leszek! Azért mert… Budapest, Rózsák tere, termelői piac, szombaton délelőttönként. A csabai kolbászárus standja előtt mindig hosszú sor áll,

     
  • A misztikus dunai szerkezet

    A monstrum már hosszú évtizedek óta jellegzetes megállója, látnivalója a dunai csónaktúráknak. Megépüléséről keveset tudni. Feltételezések szerint az alapja 5 méter mélyen a folyómeder

     
  • 100%-ban természetes szappanok Nagybégányból

    Jelen cikkünk főszereplője a szappan, de kivételesen nem a koronavírus elkerülése miatt szükséges helyes kézmosási szabályok, hanem az elkészítés és a szappanfőző szempontjából.

     
  • A Cseszneki Vár

    A cseszneki vár, TájGazda

    A Bakony hegység egyik sziklaszirtjén áll, őrködik ma is a romos Cseszneki Vár. Tekintélyt parancsoló vár a tatárjárást követően épült, azzal a céllal, hogy védelmi feladatokat lásson el

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére