Békés megye egyetlen

A Tótkomlóshoz tartozó Nagykopács határában, a puszta közepén fákkal körülvett templomra lehetünk figyelmesek. A templom az Árpád korban, a XII. században épült, román stílusban.

Később, bővítések során gótikus elemekkel egészítették ki, mint pl. a nyugati karzat és a bélletes kapu részei. A kápolnát a XIV-XV. századig használták, majd pusztulásnak indult. A templom műemlék védelem alatt áll, védőszentje Szent Gellért.

1932-ben úgy döntöttek, hogy a templomromnál és környékénél régészeti feltárásokba kezdenek. A feltárás során megállapították, hogy a templom nagy része megsemmisült. A falak alja több helyen ki volt vésve, lefaragva. Repedések sokasága miatt életveszélyessé vált a rom. Az évek során csak a bejárati fal maradt fent a két sarokpillérrel és a két oldalon csatlakozó egy-egy 190 cm hosszú két oldalfallal. Az ásatások során cserép, tégladarabok, csontok is előkerültek. A kutatás során kriptát, melléképítményt, torony-alapot kerestek, de helyette a kápolna körül középkori temetőre bukkantak.

A feltárást követően rekonstruálták a régi falakat. 1936 júliusában Glattfelder Gyula csanádi püspök felszentelte a felújított kápolnát. Az későbbi években többször történt még renoválás az épületen. 1998-ban tetőszerkezete leégett, de teljes egészében újjáépítették.

A templom egy évben két alkalommal nyitja meg kapuit egy-egy szentmise erejéig, pünkösd egyik napján és búcsúkor. De előzetes bejelentkezés alapján szívesen fogadnak és vezetnek körbe csoportokat.
A templom eredeti falain, részein mécseseket figyelhetünk meg. Ezeket a templomot felkeresők helyezik el tiszteletüket kifejezve, megemlékezve szeretteik előtt.

A kápolna körüli parkban kisebb sétára és szalonnasütésre is adódik lehetőség.

Köszönet a képekért Rédainé Zsoldi Ibolyának!

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A kazári riolittufa

    A kazári riolittufa, TájGazda

    Az egyedülálló geológiai képződmény a Nógrád megyei Kazár közelében különlegességét a riolittufa a földfelszíni megjelenése adja. Kicsi terület, mindössze egy hektárnyi, de nagy élménnyel jár, ha az erdővel körülvett,

     
  • OpiEri

    OpiEri, TájGazda

    Ocskoné Pál Erika Felvidéken, azon belül is a Losonci járásban található Füleken él. Civil foglalkozása vegyészmérnök, a füleki zománcozógyár egyik privatizált részlegében 16 évig logisztikai vezetőként dolgozott,

     
  • Utcai zenészek fesztiválja

    Utcazenészek fesztiválja, TájGazda

    Szeptember elseje és harmadika között rendezték meg Újvidéken a 16. Utcai Zenészek Fesztiválját. A rendezvény első napján színpompában fénylő különleges kosztümökben,

     
  • A vajdasági magyar agrárium szolgálatában

    SZIE, Zenta, TájGazda

    Húsz éves múltja van a felsőoktatási szintű magyar nyelvű agrárszakember-képzésnek Vajdaságban, amely feladatot a Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezetgazdálkodási karának

     
  • Újjáélesztett papír

    A felvidéki Ambruš Adriana fizioterapeuta-ként dolgozik és él Zselízen. Munka után, szabadidejében szívesen foglalkozik otthonában berendezett műhelyében kézműveskedéssel, elsősorban kosárfonással.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére