Norka íjász

Az íj ősidők óta egybefonódik a magyarság fogalmával, a hungarikumok között is helyett kapott. Őseink nagy mesterei voltak e fegyver használatának. A monda szerint a sebesen vágtázó lovakon

ülve is képesek voltak célba találni. Feszíteni, célozni, oldani és a nyíl elrepül. Egyszerűnek tűnik, de mégsem az. A helyes használat elsajátításához sok gyakorlásra és megfelelő eszközre van szükség.

Ilyen, kiváló íjakat készítnek a szabadbattyányi Norka Manufaktúra tulajdonosai Norbert és párja, Andrea. Már tíz éve űzik e különös mesterséget. Norbert egy gyerekkori emlék hatására kezdett el íjászkodni; a hobbiból mára családi vállalkozás lett. Először versenyeken indult, később árulta őket, ma már készíti azokat. Annyira megfertőzte családját az íj, íjászat szeretete, hogy mostanra már mindenki szenvedélyévé vált. Ő készíti, fejleszti az íjakat, párja az íj külső megjelenésében, kivitelezésében működik közre, pácolja, lakkozza, díszíti azokat.
Laikus szemmel nézve az íj az íj, különbséget tenni talán a külső megjelenésében tudnánk. Mint megtudtam számos fajtái léteznek az íjnak. Magyar, török, akkád, mongol, szkíta és a felsorolás nem teljes. Eltérés az íjak mérete, hossza, formája, külső megjelenése, az íjak „tudása” alapján lehet az egyes népcsoportokra vonatkozóan.
Norbert már ránézésre, mielőtt kézbe venné az íjat számos jellemző tulajdonságát felismeri. Milyen típus, milyen népcsoporthoz tartozik, milyen anyagból tevődik össze, mely íjászati ágban használható (sportíj, hagyományőrző íj, vadászíj) stb.. Amint kézbe veszi, érzékeli súlyát, megfeszíti, céloz vele, sok más pozitív, esetlegesen negatív tulajdonságait is észre veszi. Pl. milyen sebességre képes, mekkora erőkifejtés szükséges az íj felhúzásához, mi az ami változtatásra szorul, hogy még előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezhessen. (http://www.norkaijasz.hu/)

Tanító mesterének nagyon sokat köszönhet. Tőle tanulta el az íjkészítés technikáját, azon apró fogásokat, melyekkel könnyű, precíz íjakat tud megalkotni. Mestere technikáját tovább fejlesztve, és a saját stílusát hozzáadva, a hagyományos és a modern anyagok ötvözésével hónapról hónapra fejleszti íjait, a készítés,- kivitelezés módját, az íjak formáját. Mire egy íj elkészül, tökéletessé válik, több nap is eltelhet. Íjainak minden négyzetcentiméterét ismeri, hiszem minden lépést, minden mozzanatot saját kezeivel végez. Elsőként az íj lelkét, az íj testét kell elkészíteni, ami üvegszál és műgyanta megfelelő arányú keverékéből tevődik össze. Ez nagyon fontos, hiszen sok mindent meghatároz az elkészült íjnál. Az íj végén látható fából készült szarvak teszik egyedivé a tárgyat. Norberték kőris használnak az előállításnál, míg az íjtestet bőrrel vonják be. Itt, a szarvaknál vannak a legnagyobb és jellegzetes különbségek az egyes íjak között. A bandázs milyenségét az igények, az ízlés határozza meg. Lehet a natúr száltól a színes poliészterig bármilyen. Az évek során rengeteg különleges kéréssel keresték meg íjkedvelő barátai, ismerősei. Legutóbbi ilyen egyedi kérésként hópárduc mintás akkád íjat készített egyik barátja számára.

Íjaik könnyűsége, karcsú eleganciája, nemes egyszerűsége első pillanatra elnyeri tetszését annak, aki kézbe veszi azokat. Sok íjat készítenek hagyományőrzőknek, de egyre több az örömíjász, aki hobbiként űzi e sportot. A Norka íjak megtekinthetők és megvásárolhatók Norberték műhelyében és a budapesti Csodaszarvas Íjászbarlangban. Szakszerű tanácsokat adnak, segítenek a megfelelő íj kiválasztásában, kipróbálhatóak és az íjászat alapjait is megmutatják az érdeklődőknek. 3 év garanciát is vállalnak munkájukra, gyakorlatilag egyedüliként az országban. Íjaik megtalálhatóak a világ több szegletében, készítettek már Malajziába, Indonéziába, Bulgáriába, Olaszországba, Németországba, Angliába is.

A hagyományok, értékek megőrzésért, az íjaik kiváló minőségéért a MOGY - Magyarok Országos Gyűlése – munkájukat, terméküket elismeréssel is jutalmazta.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Kiss Zsuzsanna kézműves kuckója

    Emlékszem, édesanyám már kamaszkoromban elkezdte gyűjtögetni nekem a stafírungot mindazokból a dolgokból, amikről úgy vélte, később szükségem lesz rájuk. Jelen cikk főszereplője,

     
  • Együtt csomózva

    Három évvel ezelőtt egy vásáron körbesétálva éledt fel Keresztes Izabellában a vágy, hogy olyan ékszert készítsen, amit Erdélyben még sehol nem látott.

     
  • Húzzuk fel a korit a lábunkra!

    Műjégpálya, Budapest, TájGazda

    Lassan itt a téli szünet. Hónak még se híre se hamva. Ki tudja lesz e az idén, tudnunk e majd síelni. De addig is míg várunk rá, irány a koripálya. Húzzuk fel a korcsolyánkat és lejtsünk pár kört

     
  • Festészet és kerámia egy helyen

    Homoki Gábor festészete, TájGazda

    A Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola falain belül sokoldalú oktatói tevékenység zajlik: a diákok a zene, a tánc és a képzőművészet alapjaival megismerkedhetnek az egykor Ugocsa vármegye,

     
  • Love Colors

    Love Colors by Julianna Rencés Kovács, TájGazda

    Rencés Kovács Julianna a felvidéki Vágsellyén él, s onnan nem messze, Galántán van műhelye. A Love Colors textil ateliér alapítója és tervezője. Egyedi lakástextilek, gyermekszoba-kiegészítők tervezésével,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére