Ékszer kagylókból - Iluska ékszer, TájGazda

Talán nem meglepő, ha egy földrajz szakos tanárnő ásványékszer készítő is egyben. Én valahol mindig kutatom, fürkészem a kézművesek esetén, hogy amit csinálnak, ahhoz milyen kapcsolatuk, fűződésük van.

Nos, amikor megtudtam, hogy az általam is látott csodálatos, ásványokból készített ékszerek készítője földrajzszakos tanár, és igen nagy jártassága, tudása van a geológiáról, akkor már tudtam, hogy ebben az esetben már nem kell keresnem azt a bizonyos kapcsolódási pontot.
Adott ugyebár egy geológus, aki az általa tanulmányozott, és kiválóan ismert alapanyagokból készíti ékszereit. Pompás szimbiózis, és szemet gyönyörködtető végtermékek.
Számomra nemcsak azért szimpatikusabb az ásványból készült ékszer, mert természetesen szép, és ragyogó, hanem harmóniát sugároz, nyugalmat áraszt, és úgy hiszem gyógyító ereje is van. Persze ahány ékszer, annyiféle ásvány. Számomra talán legkedvesebb a hegyikristály.
A hegyikristály a kvarc ásvány színtelen, drágakőként használt változata. Amikor még nem kristályosodd ki, a hegyikristály tejszerűen átlátszatlan. Ebben a formájában "tejkvarc"-nak nevezik. Eredeti állapotában minden esetben felismerhető, megmunkálás után azonban már könnyen összetéveszthető más átlátszó kövekkel.
A hegyikristály legfőbb lelőhelyei az Alpokban van. A hegyikristálynak régebben jelentős szerepe volt az ékszeriparban, díszítőművészet terén. Ékszerbe, a gyémánt pótlására, különösen szívesen csiszolták kisebb, ragyogó kristályait s ezeket nyugati gyémántoknak nevezték. A hegyikristályt az ó- és középkorban, de még a múlt században is jóval nagyobbra értékelték, mint napjainkban.
De ha jobban szét akarunk nézni a változatos kínálatban, akkor tegyük ezt meg Ködöböcz-Gerzsenyi Ilona (Iluska Ékszer), ásványékszer-készítő facebook oldalán. Érdemes felkeresni!

2016. 09.14, Kárpátalja, Beregszászi járás, Som
 
Fotók: Bátori Ilona albumából / Facebook: Iluska Ékszer

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Itt az idő voksolni!

    Egy korábbi írásunkban (Az Év fája) már felhívtuk a kedves Olvasó figyelmét arra, hogy vegyen részt az Ökotárs Alapítvány által meghirdetett mozgalomban

     
  • A régió agrárbirodalma

    A régió agrárbirodalma, TájGazda

    Újvidéken 2017. májusában tartották meg a 84. Nemzetközi Mezőgazadsági Kiállítást, amely Dél – Kelet Európa legnagyobb agrárrendezvényévé nőtte ki magát.

     
  • A nagy dolgok kis helyen születnek

    Kis Károly bútorasztalos, KDL Bútor Kft., TájGazda

    A hétvégi vásáron láttam meg Őket, a kirakott termékük vonzotta a vásárlók szemeit. A színes, festett, különböző formájú polisztirolból készült figurák egyaránt érdekelte a gyerekeket és a felnőtteket is.

     
  • A települést soha se hívhassák Nadánynak!

    A Körösladányi Helytörténeti Gyűjtemények Háza

    A báró kijárta, ezt a települést soha se hívhassák Nadánynak... Körösladányban a gyerekek úgy kerülnek ki a Tüköry Lajos Általános Iskolából, hogy pontosan tudják, hol éltek, hol élnek.

     
  • Az értéket meg kell menteni

    "Ne hagyjátok a templomot, a templomot, s az iskolát..." ...figyelmeztet Templom és iskola című versében Reményik Sándor a megmaradás két tartóoszlopának, a töretlen hitnek és a tudásnak a megőrzésére.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére