Hu En
Jelentkezzen virtuális piacunkra!
Segíteni szeretnénk, mert minden Magyar munkahely számít! A termékeikre büszke termelők és kereskedők most nagyobb bajban vannak mint eddig...
Bővebben

Régi idők konyhai kerámiái, TájGazda

Pöttyös vagy virágmintás motívummal, nyersen vagy festett formában. Akárhogy is nézem nehéz a választás. Szívem szerint mindegyik kerámiából vinnék.

Adri gyermekként látott egy filmet a tévében, ahogy Korondon készítik a fazekas kerámiákat. Elbűvölte őt a technika és az így készült tárgyak. A gimnáziumi tanulmányai mellett elvégzett egy kerámiaformázó tanfolyamot is. Viszont az élet másféle sodorta. De a vágy mindig is megmaradt benne a korongozás és az alkotás iránt.

Tavaly tavasszal vásárolt egy hagyományos, lábbal hajtós fazekaskorongot. Kezdetben csak úgy magának, az alkotás élvezetéért, az elkészült kerámiákban való gyönyörködéséért készítette a tárgyakat. Az ismerősök, családtagok sok pozitív visszajelzése bátorított Őt, hogy mások örömére is készítsen ilyen, a konyhában használatos tárgyakat. A kínálat széles: bögrék, vajtartók, müzlis és kínáló tálak, aludttejes köcsögök, csuprok, pálinkás butellák, kisebb-nagyobb fűszertartók. Emellett plaketteket, fali táblákat, üdvözlőtáblákat, névtáblákat, hűtőmágneseket és medálokat is formáz agyagból.

Az alaposan átgyúrt agyag lassan kiforr a kezei között, ahogy hajtja a fazekaskorongot. Ujjait lassan mozgatja, ahogy formázza a tárgyakat. Óvatosan bánik az agyaggal, hiszen egy hírtelen, rossz mozdulat és máris kezdheti elölről a formázást. A korongozás mellett egyes darabokat nyújtással, körülvágással készíti. Másnap, amikor az agyag megkeményedett, akkor lehet füleket és egyéb mintákat rátett, metszett vagy éppen áttört technikával rátenni a tárgyakra. A teljes száradás után következik a kiégetés, majd a mázazás és az újbóli égetés. Az alkotás öröme napokra, hetekre feltölti Őt, jót tesz a lelkének.
https://www.facebook.com/Adri-ker%C3%A1mi%C3%A1i-904107146373119/

Adri nagyon szívesen mutatja meg gyerekeknek, hogy hogyan készülnek a fazekas kerámiák. Hiszen a gyerekek körében nagy az érdeklődés a korongozás iránt, de még nem igazán érik fel, hogyan és miként kell csinálni. Így leginkább a konyhaasztalnál ülve gyúrják össze az agyagot, melyből figurák, medálok készülnek. Gyermekei közül kislánya rendkívül örül annak, ha agyagozásba fog az édesanyja, nagyon szeret kézműveskedni. Adri sokat köszönhet a csemői Pacidoki alapítványnak, ahol önkénteskedi, az ő segítségükkel jutott el első kézműves vásárába.

Pin It