Belépés

V.O. Kati Handmade Jewellery, TájGazda

Vasy Orbán Katalin Csallóközaranyoson él, egy gyönyörű felvidéki faluban, Komáromtól 9 kilométerre nyugati irányban. Jelenleg főállású édesanya, végzettsége szerint matematika tanár,

bár saját bevallása szerint 16 éves kora óta sokféle munkakörben megfordult már. Az anyaság mellett ékszerkészítéssel is foglalkozik, V.O. Kati Handmade Jewellery márkanév alatt. „Elsősorban gyöngyből és sujtásból alkotok ékszereket, de egy időben üvegből is készült néhány darab. Valamint az ún. modern makramé, vagy shamballa karkötők iránt van nagy kereslet, így ilyeneket is gyártok. Kisfiam születése óta már fűzésmintákat is készítettem néhány saját tervezésű ékszeremhez.” – meséli, majd azzal folytatja, hogy is jött az ötlet: „Gyerekkoromban volt 1-2 év, míg gyöngyfűzéssel foglalkoztam, de sokrétű tevékenységeim mellett ez egy időre háttérbe szorult, szünetelt. Egyetemi éveim vége felé, úgy 5-6 éve vettem elő újra a gyöngyöket és kezdtem el új technikákat tanulni, fejleszteni önmagamat. Mikor zeneiskolás végzős koncertemre készítettem egy nyakéket a ruhámhoz, (újra) magukkal ragadtak a gyöngyök. Azóta nem tudok élni nélkülük.”
Az effajta tudást bárki magáévá teheti, akiben megvan a kellő tehetség, türelem, elkötelezettség és akarat, s nem utolsósorban akad valaki, aki megszeretteti vele ezt a tevékenységet. Katalinnak, gyerekkorában az egyik napközis tanító néni adott gyöngyöket és egy könyvecskét, amiből megtanult egyszerűbb láncokat és állatkákat fűzni. A felnőttkori újrakezdést és fejlődést az interneten található számos segédlet – minták, csoportok, fórumok – mozdították elő. Jelenleg egyedül dolgozik otthon, egy kis szobát rendezett be műhelynek. A vásárokra, falunapokra, búcsúkba és az egyéb rendezvényekre általában a férje is elkíséri. Bár tavaly az esküvőjük, idén pedig kisfiuk születése miatt kevesebb helyre jutott el, de ahogy a kicsi cseperedik, egyre több helyre tud majd elmenni árusítani.
Bátran ajánlhatjuk bárkinek, aki szereti az egyedi, igényes, kézműves ékszereket, továbbá az – ugyan nem egyedi, de – divatos makramé karkötőket pedig a legkisebbektől az idősekig, minden korcsoport keresi.
Katalin tervei a jövőre nézve – tehetségét és elkötelezettségét látva – teljes mértékben megvalósíthatónak tűnnek: „Továbbra is maradok egyszemélyes vállalkozás, alkotok, amennyit csak tudok a cseperedő kisfiam mellett, kikapcsolódásból, feltöltődésért, szeretetből, a lelkem üdvére, a szépet szerető emberek kedvéért. Ami a fejlesztést illeti, fokozatosan fejlődök, új technikákat tanulok, új alapanyagokkal dolgozom, és már nem mások mintái után fűzök, hanem saját magam készítek leírásokat. Ezen az úton szeretnék tovább haladni, s akkor, azt hiszem, jó felé tartok.” Én is azt hiszem…
Katalin munkáját az alábbi linkeken követhetjük nyomon:

www.facebook.com/V.O.KatiHandmadeJewellery
www.sashe.sk/Hematit

Pin It

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Természeti csoda, az Alföld déli csücskében

    A Kardoskúti Fehér-tó

    A több, mint 5600 hektáron elterülő Kardoskúti Fehértó Békés megye egyik ékessége, amely egyben Magyarország 7 természeti csodája közé tartozik. E szikes tó és területe az év bármely időszakában

     
  • A Tópart Vendéglő

    A Tópart Vendéglő, TájGazda

    A debreceni fiú és a szegedi lány Mezőberényben tartották lakodalmukat… Ha az ember betér Mezőberényben a Tópart Vendéglőbe és elbeszélget Tánczos Imre

     
  • „… és áldott a te méhednek gyümölcse…”

    Március 25-én a keresztény közösségek az örömhírvétel, vagyis Szűz Mária fogantatásának emlékét méltatják. Gyümölcsoltó Boldogasszony napját nevezik még Testfogadó Boldogasszony

     
  • Szappanok alkotta csokrok

    Oázis: az értelmező kéziszótár felütésekor az alábbi meghatározást olvashatjuk ezzel kapcsolatban. Ez egy növényekkel és állatokkal körülvett vizes élőhely a forró sivatagban,

     
  • Az udvardi Kálvária

    Az udvardi Kálvária, TájGazda

    Udvard (szlovák nevén Dvory nad Žitavou), mintegy 5000 főt számláló község Felvidéken, a Nyitrai kerületben, Érsekújvártól keletre, 9 km távolságra. 1462-től a trianoni békediktátumig

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére