Jáger Csilla varrodája, TájGazda

Jáger Csilla Kelet-Szlovákiából származik, Budaházáról. A komáromi Selye János Egyetemen szerzett tanári diplomát, jelenleg egy londoni kávézóban dolgozik pultosként.

Emellett szívesen hódol egy nagyon kedves hobbijának: a varrásnak. Főleg gyerekeknek varr, pár éve a Te rajzolsz én varrok kezdeményezés tagjává vált, ahol gyerekrajzokat keltenek életre plüss figurák formájában, vagy kispárnákat készítenek, amelyek egy-egy rajzot ábrázolnak. Azelőtt mesefigurákat, és különböző "lényeket" varrt, szintén gyerekeknek. Ezen kívül készít még varrott dekorációkat, díszpárnákat és hasonlókat, illetve babaruhákat gyerekeknek, és játékbabáknak egyaránt. Jelen riportunkban őt ismerhetjük meg közelebbről.
Mióta foglalkozik varrással?
Nagyon fiatalon már 5-6 évesen elkezdtem varrni. Akkor persze még nem gépen, csak kézzel, és elég amatőr munkáim voltak. A kedvenc mesehőseimet szoktam megvarrni akkoriban, illetve rendszeresen szemüvegtokot varrtam apukámnak karácsonyra.
Hogy jött az ötlet, hogy ezzel kezdjen foglalkozni?
A kézimunka, barkácsolás, varrás, rajzolás pici korom óta érdekelt és azóta is része az életemnek. Amint van egy kis szabadidőm biztos, hogy alkotok valamit. Leginkább viszont a varrásban találtam meg magam, és eddigi tapasztalataim alapján a varrott dolgaim azok, amikkel a legtöbb örömet tudtam szerezni másoknak.
Hol, illetve kitől tanulta?
Igazából nem tanított senki. Édesanyám varrt ugyan régebben nekünk, de én inkább csak ellestem, amit csinál, és csak akkor kérdeztem, hogy ezt vagy azt, hogy kell, amikor már sokadszorra sem sikerült. Magam tanultam, később néhány trükköt elnéztem az Internetről, de nem nagyon hagytam senkinek, hogy tanítson.
Hol dolgozik? Otthon? Esetleg van saját műhelye?
Itthon dolgozom. Van egy varrógépem és egy hatalmas dobozom tele anyaggal, és mindenféle varráshoz szükséges kellékkel. Az utóbbi két év során három országban éltem, de ezek közül csak egy helyre nem tudtam magammal vinni a kellékeimet. Bárhová megyek, oda elszállíttatom a gépet is, a dobozt is. Most a londoni nappalim asztalán ékeskedik, és ha majd elköltözöm, viszem magammal.
Kinek szánja a termékét? Kiket céloz meg vele?
Igazából bárkinek, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt. Minden munkámat szeretettel csinálom bárkinek is készül, és azért, hogy örömet szerezzek vele. Ajándékba vagy saját célra készítsek valakinek valamit, azt mindig úgy csinálom, mintha olyan embernek készülne, aki nekem fontos. Annak szánom, aki ugyanolyan szeretettel fogadja, mint ahogy én adom, és aki örömét leli benne.
Hol lehet hozzájutni a termékeihez? Jár vásárokra?
Interneten szoktak rendelni tőlem, ugyanis egy ideje már külföldön tartózkodom. Nemsokára hazaköltözöm, akkor ez nyilván változhat valamelyest.
Van-e bármilyen terve a jövőre nézve ezzel kapcsolatban?
Mindenképpen folytatni szeretném, amíg varrni tudok, addig fogok is. Szeretném a vállalkozásomat fejleszteni, örülnék, ha kizárólag ebből a hobbimból meg tudnék élni. Minden nap tanulok valamit, és igyekszem egyelőre magamat fejleszteni.
Sok sikert és kitartást kívánunk Jáger Csillának a jövőre nézve, eddigi alkotásainak egy részét az alábbi linken tekinthetjük meg:
https://www.facebook.com/csilla.jager.9/media_set?set=a.1584277983156.46377.1721967665&type=3

 

Pin It
contentmap_plugin

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • A cellaházakból álló kamalduli remetelak

    Hegyek, erdők, tavak határolják a majki pusztát. Csak a csend, a síri csend érzékelhető. Kiválóan alkalmas hely a remete életre. Talán ezért is választották kolostoruk helyszínéül a kamalduli remeték.

     
  • A misztikus dunai szerkezet

    A monstrum már hosszú évtizedek óta jellegzetes megállója, látnivalója a dunai csónaktúráknak. Megépüléséről keveset tudni. Feltételezések szerint az alapja 5 méter mélyen a folyómeder

     
  • A hagyományos, természetes és minőségi

    Kézműves háziszappan: hagyományos, természetes, minőségi, TájGazda

    Az egyik helyi kis üzlet polcán láttam meg először a Kézműves háziszappant. Elsőként a letisztult csomagolása ragadott meg. Majd a belőlük kiérződő, kellemes, lágy illat.

     
  • Ünnepre hangolódva

    Száznál is több házi dísz- és használati tárgy, finomabbnál finomabb házi készítésű étel – ital sorakozott fel december elején a Zentai Gazdanapok rendezvényen. Hatalmas volt az érdeklődés,

     
  • A csontba zárt ékszerek

    Viktori viktori, csontfaragó, TájGazda

    Ha valamit igazán szeretnénk elérni az életben, akkor minden erőnkkel, tudásunkkal azon vagyunk, hogy a kitűzött célt megvalósítsuk. Így volt ezzel Viktor is.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére