Pacsika Móni mézes sütijei, TájGazda

Emlékszem még most is, ahogy a nagymamám a jó alaposan összegyúrt tésztát kinyújtotta a deszkán és különböző figurákat szaggatott ki. Majd a sütés után díszítette azokat. Isteni finomak voltak.

Karácsonykor sosem maradhatott el a mézeskalácsból készült édesség. Így van ez Móniéknál is. Mézeskalácsból készülnek a karácsonyfa díszek, az adventi koszorú, az asztali díszek, a vendégváró sütemények, sőt a karácsonyi ajándékok is.

Móni családjában nem Ő az első, aki a mézeskalács készítéssel foglalkozik. Édesanyja több éve készíti már a mézes sütiket. Annak ellenére, hogy mindig is tele volt alkotási vággyal, különösebben nem vonzotta a mézeskalács készítése. Majd két évvel ezelőtt elkísérte édesanyját Nagyváradra a Mézeskalács Készítő Mesterek Ünnepére. Ott látta meg a mézes tésztában rejlő lehetőségeket és azt a szépséget, amit addig még nem. „Bármi megalkotható a természet és a képzelet adta lehetőségekből. - meséli Móni. Az a csoda, ami akár a mézben rejlik, az ami a többi hozzávalótól és a saját magunk munkájából, képzeletéből teremtődik varázsaltos dolgokat eredményez. Imádom az illatát, az érintését, ahogy látom a kezeim által megteremtődni, az emberek arcán a mosolyt, sokszor könnybe lábadt szemeket, mind-mind szívet melengető érzés számomra”.

Előre begyúrt mézestészta mindig van összeállítva nála. Olyan nincs, hogy ne legyen, hiszen bármikor szüksége lehet rá. Általában 4 adagot gyúr be egyszerre, ami ezután két napig pihen, hogy jól összeérjenek az anyagok. Ha jön az ötlet, akkor a kész tésztát előveszi, jó alaposan átgyúrja, megformázza az éppen megalkotni kívánt tárgyat, majd kisüti. A gyúrás nagyon fontos része a mézeskalács készítésnek, ez a lelke. Enélkül nem lehet jó mézest készíteni. Móni is gyúrás közben hangolódik rá a készítésére; ez egy meditációs tevékenység is a számára.. Ekkor és a díszítéskor csak két tényező létezik: a mézes és Ő. Elengedhetetlen része a munkának. Mert, amit két kézzel készítünk, azt egyben a szívünkkel is készítjük, bele tesszük a lelkünket is, adunk magunkból egy darabot.
A megsütött tészta a pihentetés után készen áll a díszítésre. Ez a része az igazán időigényes, mivel be kell tartani a felvitt máz száradási idejét. Egy-egy darabot, főleg a színeseket, akár 10-15-ször is kezébe veszi Móni, mire eléri a végleges formáját. Nem is gondolnánk, hogy pl. a képek közt lévő egész alakos télapón négy - féle fehér színű mázat használ. Vagy hogy egy doboz díszítése 6-8 órát is igénybe vehet. https://www.facebook.com/mezeskezmuves/?fref=ts

Ahogy az illusztrált képek is mutatják a mézes tésztából szinte minden elkészíthető. A megvalósításhoz szükséges technikák, a lehetőségek tárháza végtelen és kimeríthetetlen. Elengedhetetlen a jó tészta, a kitartás és a lelkesedés. Az egyszerű tárgyaknak is megvan a maga szépsége, de az összetettebb, bonyolultabb formák igazi kihívással szolgálnak Móninak. Az ötletek csak úgy cikáznak az elméjében a készítés során. Ahogy ráhangolódik a munkára egyre jobban elkapja a hév és újabbnál újabb lehetőségekkel próbálja kibővíteni az eredeti elképzelését. Volt olyan, hogy egy síkbeli autót kért tőle az egyik kolléganője. Végezetül egy 3D-s terepjáró készült el levehető tetővel és kis, apró mézeskalácsokkal megtöltve. Vagy az óvodai búcsúztatóra kért ajándék 3D-s bögre formát öltve készült el. A megrendeléseknél nagyon fontos, hogy minél többet megtudjon a megajándékozottról. Pl. milyen színeket szeret, mivel foglalkozik stb. Hiszen így tudja személyesebbé varázsolni a tárgyakat és így van lehetősége a megrendelőt is beleszőni. „Igazi lélekmunka ez!”

Az egyik legkedvesebb és szívéhez közel álló darabot ez év nyarán alkotta meg. Az Erdélyben található Kálnoki templom festett kazettás mennyezetének egy részletét készítette el kalácsból. A 16 db-os, mézesből készült kazettarészletet ünnepélyes keretek között ajándékozta a templomnak. És ez csak a kezdet, további részleteket is szeretne megvalósítani a későbbiekben. Ezzel is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy mézeskalácsból is lehet egyedit, értéket, maradandót teremteni, amely a szívünkhöz is közel áll.

Így az adventi időszakban, karácsony közeledtével megnő az igény a mézes sütikre. De azért egyre többen ismerik fel benne a lehetőséget, hogy bármikor bármilyen alkalomra adható. Kitűnő ajándék,  évekig eláll, ezáltal egy életre szóló emlékkel kedveskedhetünk szeretteinknek. Móni számos lakodalomra, ballagási eseményre, sport- és tanulmányi versenyekre készített már kalácsból ajándékot, egy-egy kis emléket. Remélem még sokáig csodálhatom a munkáit.

Mónihoz szóló kérdéseim között szerepelt az alábbi is: Szeretné e tanítani a mézeskalács készítést? Válaszul annyit mondott, hogy „ úgy vélem én még elég messze állok attól, hogy tanítsak valakit vagy tanfolyamon oktassam, hiszen még nekem is van mit bőven tanulnom.” Erre annyit szeretnék válaszul üzenni a Móninak, amivel remélem nem sértem meg, hogy tanuljon és ha teheti közben tanítson is! Mert ezek a csodák, melyeket készít bearanyozzák mások napjait.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • V.O. Kati Handmade Jewellery

    V.O. Kati Handmade Jewellery, TájGazda

    Vasy Orbán Katalin Csallóközaranyoson él, egy gyönyörű felvidéki faluban, Komáromtól 9 kilométerre nyugati irányban. Jelenleg főállású édesanya, végzettsége szerint matematika tanár,

     
  • A gyermeki kreativitás fejlesztése

    A gyermeki kreativitás fejlesztése, TájGazda

    Tünde még csak tíz éves, de már a kreativitás nagymesterének is lehetne nevezni. A művészet, a színkavalkád fantáziadús harmonizálásának erényét elsősorban édesapjától örökölte,

     
  • A Dénesmajori Csigás-erdő

    A Dénesmajori Csigás-erdő

    Nyálkásak, csúszósak, sokak szerint kártevők, mert a kertjeikben megrágják a növényeik leveleit. Ebben van igazság, de ezen tulajdonságaik mellett az is igaz rájuk, hogy fontosak

     
  • Együtt csomózva

    Három évvel ezelőtt egy vásáron körbesétálva éledt fel Keresztes Izabellában a vágy, hogy olyan ékszert készítsen, amit Erdélyben még sehol nem látott.

     
  • Bazaltorgonák a Somoskői vár tövében

    Somoskő, TájGazda

    Somoskő Salgótarján részeként a szlovák - magyar határvonalnál fekszik. A település fölé magasodó vár és vulkanikus képződmény viszont már Szlovákia területén található.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére