Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Brikk építőjáték, TájGazda

Mikor gyerek voltam, imádtam az olyan játékokat, amelyekből építeni lehetett. Csak a képzeletemen múlott, hogy milyen dolgok öltenek alakot belőle. Bárhogyan lehetett kombinálni az egyes elemeket

és különböző formákat megalkotni velük. Szülőként elnézve a gyermekeimet, szintén ezt látom rajtuk, ha építőjátékoznak. Pakolják így-úgy, egymásra, egymás mellé, s csak a végén derül ki, hogy mit is formáztak meg.

A Csíkszeredán élő Szász Zsolt építészként mindenben próbálja meglátni az újat. Ennek eredményeként jött létre saját találmányként, a brikk építőjáték is.
Hogyan született meg az ötlet? Kellett hozzá egy lapító, egy kés és a gyerekek által rendszeresen szanaszét hagyott játékok. Vagyis: Zsolt, szívesen főz. Többször is előfordult vele, hogy a konyhában a hozzávalók felaprítása közben a letett kés nem maradt a lapítón (vágódeszkán), leesett onnan. Azon kezdett el gondolkodni, milyen lenne az, ha a lapítóhoz ragadna az éppen letett kés és szépen, elegánsan illeszkedne hozzá. Ezt a gondolatmenetet vitte tovább a játékokra, az építőkockákra. Milyen szép kreatív fajátékot lehetne kialakítani az építőkockákból és ezt úgy megvalósítani, hogy az egyes elemek összeragadnának, nem lennének össze-vissza a lakás különböző pontjain. És ezzel még a gyerekeink logikai gondolkodását is fejleszteni tudnánk. Így jött létre a termék gondolati szinten.

„A prototípus nehezen készült el és majdnem egy teljes évig csak hevert az irodám párkányán. - meséli Zsolt. Szerencsére, a biztatások hatására nem adtam fel a játék megvalósítását. Jelenleg a termék kereskedelmi forgalomba hozatalához szükséges engedélyek beszerezése történik és a termékcsomagok elkészítése. A későbbiekben szeretném a brikket, mint magyar találmányt Európai Uniós szinten védjegyeztetni. A termék folyamatos fejlesztés alatt áll és remélhetőleg hamarosan a boltok polcain is megtalálható lesz. A visszajelzések biztatóak a játékot kipróbálok között és viszonteladási szándékot is jeleztek már felém.”

Maguk az elemek természetes alapanyagból, tömör fából készülnek, továbbá vízalapú felületkezelést kapnak, ezáltal környezet- és gyermekbarát termékek is. A tömbök egymáshoz és a fém felületekhez is mágnes segítségével ragadnak. Az elemek 6 hasáb és 2 kerékméretben fordulnak elő, melyek lehetővé teszik, hogy könnyen és pontosan illeszkedjenek egymáshoz. A tesztelések során ezek a méretek korlátlan geometriai formák összeforgatását tették lehetővé. Csak a képzelőerő és a darabszám korlátozhat minket. Minél több az elemszám, annál érdekesebb a játék, mert a lehetőségek száma is bővül. Sőt olykor az előre kigondolt forma az építés menete alatt megváltozik és egy teljesen új tárgyat, élőlényt eredményezhet.

Az építőcsomaghoz tartozik leírás és képi ábrázolás, hogy az egyes formákat hogyan kell összeforgatni. De ezek a leírások csak csekély száma annak, amit ki tudunk belőlük hozni: ha a képzelőerőnk beindul akkor a kirakható formák száma kifogyhatatlanná válik. A játék nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőtteknek is kitűnő szórakozási lehetőséget ad. Hiszen valljuk be őszintén, szívesen ülünk le mi, felnőttek is gyerekeinkkel játszani. Ilyenkor kicsit visszamehetünk az időben, gondtalan gyerekkori világunkba.

Pin It
contentmap_plugin

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Középkori templomrom Kaszaperen

    Középkori templomrom Kaszaperen, TájGazda

    A mai végegyházi Zsibrik dombon kereshetjük fel a Kaszaperi Történelmi Emlékparkot. A park bejáratához földút vezet. Száraz időben gond nélkül juthatunk el gépkocsival a kapuhoz,

     
  • Úgy tűnik, működik a Békéscsaba-Berlin tengely

    Csabai Kolbászfesztivál: úgy tűnik, működik a Békéscsaba Berlin tengely. A csabai kolbászfesztivál az országban az egyik legkiválóbb terep arra, hogy az ember kitartóan és gyakorlatilag hiábavalóan keressen valakit a tömegben,

     
  • A művészet hobbi

    Kizárólag természetes alapanyagokkal szeret dolgozni és vonzereje a felújítás, az újrahasznosítás, a reciklázs. Tényi Irénke nagymama a művészet világában találja meg az élet harmóniáját,

     
  • Naprakész szaktudással a kárpátaljai gazdaságokért

    2012-ben alakult meg, azóta pedig több száz kárpátaljai magyar gazdának segít képzéseivel, szaktanácsaival a Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány.

     
  • Alsókalocs - Szabadtéri Múzeum

    Alsókalocsa  az Ökörmezői járás festői szépségű völgyében található. A gyönyörű hegyvidéki táj, a tiszta levegő, az ásványvizek és a helyi lakosok vendégszerető életmódja mind hozzájárulnak

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére