Gál Adél mézeskalácsai, TájGazda

Nagyjából 8 éve annak, hogy a salánki Gál (akkor még Zán) Adél kezei alatt megszülettek az első karácsonyi mézeskalácsok. Bár az elsők sem forma, sem díszítés szempontjából nem voltak még tökéletesek,

az egyre több gyakorlásnak köszönhetően évről évre egyre szebbé sikerült őket alakítani, az új formák, minták kipróbálásával pedig saját maga határait is feszegette a „mézes hölgy”.
Négy évvel ezelőtt már mézeskalács házikók készítésének is nekifogott, 2016 karácsonyára pedig megrendelések is érkeztek (Facebookon híre megy ám a szép dolgoknak is!).  Adél alapvetően nem az értékesítés céljából sütött, számára ez hobbi. A Beregszászi Református Könyvesbolt és Iratmisszió vezetői jelezték számára, hogy szívesen árulnának mézeskalács házakat és bibliai igés mézeseket az üzletben. Emellett pedig Valentin-napra is kértek tőle szerelmetes kalácsokat, de anyák-napjára is készülnek majd ajándék mézesek. Bár akkor, amikor Adél nekikezdett a mézeskalácssütéshez, ez a fajta ünnepi édesség még nem volt divatban, most egyre több karácsonyfát díszítenek már sajátkészítésű mézeskalácsok. És ajándéknak sem rosszak: Adél családtagjainak, barátainak gyakran készít személyre szóló mézeskalácsokat is.
Adél a kezdetek óta ugyanazt a receptet használja. Mint mondja, a mézeskalács az egyik legegyszerűbb tésztaféle. A tartós és megfelelő keménységű mézeskalács titka az, hogy a tészta jól össze legyen gyúrva, s természetesen minden alapanyagból pontosan annyi kerüljön belé, amennyinek kell. A recepten kívül a hagyományokhoz is ragaszkodik: csak piros és fehér szín jelenik meg munkáin.
Az értékesítéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy nem az alapanyagot, hanem a munkára szánt időt kell megfizetni. Egy mézeskalács házikó napokig készül például! Adél egyik nap megsüti a tésztát, másnap dísziti, harmadnap épülnek meg a falak, újabb nap elteltével kerül a tető a falakra, s csak az ötödik napon, ha már minden alaposan megszáradt, akkor kerül a ház az alapra, s ezután is várni kell még, hogy csomagolható legyen. A hamariság könnyen „katasztrófát” okozhat: ha a részek nem száradtak meg eléggé, könnyen eltörhetnek ragasztás közben, s ha a cukormázas díszítés sem elég kemény még, akkor ragasztás és csomagolás közben könnyen eldörzsölődhet.  

Espán Margaréta

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Kitty Colour

    Kitty Colour, TájGazda

    Csölle Kitty épp harmadik gyermekével, a tízhónapos Lucával tölti anyasági szabadságát. Emellett van egy sikeres vállalkozása, Kitty Colour néven ajándék- és dísztárgykészítéssel,

     
  • Adventi forgatag, felkészülés az ünnepekre

    Karácsonyi vásár, TájGazda

    Az adventi időszakban lehetőségünk adódik ráhangolódni Karácsony Ünnepére. A négy héten át tartó ünnepi, vásári forgatagban minden adott ahhoz, hogy kellemes kikapcsolódás,

     
  • Az édességek királya

    Mamóca grillázsa, TájGazda

    Már Mátyás király asztalát is ékesítette a „szerencsehozóként” is ismert grillázs. A hagyomány szerint a vőlegény tortája volt és ahány darabra törte, annyi boldog évet maradt együtt a fiatal pár.

     
  • Az aprócska magyarföldi falu

    Egy mesebeli helyszín, festői környezet, ahol békesség, nyugalom honol. A csendet olykor egy-egy ló nyerítése töri meg. Magyarföld: kis falucska, amely a Nyugat-Dunántúlon a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzet

     
  • Cuki Nyuszi hobbitenyészet

    Cuki nyuszi hobbitenyészet, TájGazda

    Bolyhosság, puhaság, gomb orr, igéző tekintet, a gyermekek kedvence. Puszta lényük elvarázsol mindenkit. Nyuszik, legyen rövidfülű vagy hosszúfülű, törpe vagy óriási testű, egyszínű vagy tarka,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére