Ajándéktárgyak DekorKA-módra, TájGazda

Lassan három éve annak, hogy Beregszászban DekorKA néven megnyitotta közös kézműves műhelyét Tóth Anita és Sárközi Kitti. Az üzlettel két céltudatos fiatal hölgy indult el terveik megvalósításának útján,

ugyanakkor újdonságok széles tárháza nyílt meg azok számára, akik szeretik a szépet és az egyedit.
Kézműveseink együtt fejezték be tanulmányaikat 2010-ben az Ungvári Képzőművészeti Szakközépiskolában: Kitti festészet, Anita design szakon. Innen az ismeretség, s lényegében az ötlet is, hogy olyasmivel foglalkozzanak hivatásszerűen, amihez értenek, és amit szeretnek is. 2014-ben pakolták össze „szerszámaikat”, s egy bérelt helyiségben nyitották meg műhelyüket. Kezdetben faégetéssel készült tárgyakat, festett vázákat, kézzel hímzett táskákat, festményeket vásárolhattak az üzletbe betérők, később, egyrészt az új igényeket, másrészt az új ötleteket követve jócskán bővült a kínálat. Az újdonságok között szerepelnek pl. a kézzel festett házi áldások (nőknek virágokkal, férfiaknak szőlővel, borospohárral díszítve), a hímzett kispárnák, esküvői holmik, vőfélyszalagok, kötények, külön igény szerint készített születés- és névnapi ajándéktárgyak. Újabban fa alapból készített, saját kezűleg festett ajtódíszek is a kínálat részét képezik. Mindkettejüknek megvan a maga szakterülete, de sok esetben megoszlik a munka. A szövetre festett holmik esetében például az alapot Kitti festi, Anita pedig varrja, esetleg dekorálja is. Ahogy a lányok mondják: mindketten másként dolgoznak ugyan, de kölcsönösen el tudják látni egymást építő jellegű tanácsokkal.
A festett holmik egyre kelendőbbek a vásárlók között, bár sok kételkedő vevővel, „Ez tényleg festve van?”, „Nem jön le a festék a mosástól?”, „Tartós ez egyáltalán?” típusú kérdéssel találkoznak.
A DekorKA termékei között töretlen népszerűségnek örvend minden, amit magyaros, népi motívumok díszítenek (fülbevaló, szemüvegtartó, mobiltartó, póló, táska, kötény stb.). Ezekből ukrán turisták is gyakran vásárolnak. Mostanság pedig egyre több fa alapra készített holmi kerül a kínálatba a fülbevalóktól egészen az ajtódíszekig.
A megrendelések jelentős részét internetes úton kapják, de jelenlegi helyükre sok ismeretlen, köztük jelentős számú magyarországi érdeklődő tér be, akik előszeretettel vásárolnak is a számukra újdonságként ható holmikból.
Az apróságokon kívül méret és mennyiség terén is vállalnak nagyobb megrendeléseket a lányok. Készítettek pl. ballagó csoportoknak összesen közel 60 egyforma ballagótáskát, illetve a helyi római katolikus egyházközség hittanos táborára majd’ 150 pólót.
A DekorKA Facebook oldalán több mint 2000 ismerőssel rendelkezik. Ide rendszeresen feltöltésre kerülnek a legújabb termékek, és az elégedett vásárlók is gyakran teszik közzé az általuk vásárolt vagy kapott holmit egy elégedett mosoly kíséretében.
Aki érdeklődik a DekorKA kézműves műhely iránt, bátran keresse a lányokat Facebook oldalukon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100007204877382&fref=ts

Espán Margaréta

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • HamzaCrochet - Horgolt cipellők

    Kenneth Cole divattervező egyszer az mondta, hogy: "Egy átlagos nő évente hétszer esik szerelembe, ebből hatszor cipőbe." Ebben a kijelentésben rejlik némi igazság.

     
  • A Bréda Kastély

    A Bréda Kastély, TájGazda

    Európában egyedülálló 3D-s épületvetítés a lőkösházi Bréda - Kastélyban. Románia határától mindössze 4 km-re, az összefüggő Alföldi síkot egy kisebb homokdombra épült, erdővel körbevett Kastély látképe töri meg.

     
  • Családi hagyományból hivatás

    Kárpátalján nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek, borkészítésnek. Sokan felmenőik által sajátítják el ezek fortélyait, de vannak, akiknél a szőlő és az abból készülő nedű iránti érdeklődés nem merül ki ennyiben,

     
  • Mesélő téglák

    A Tiszta-tótól délkeletre fekszik egy kis község, amely a Tiszaszentimre nevet viseli. E piciny falu egyik érdekessége a közel 245 éves református templom és annak a templomtornyában kialakított Tégla Múzeum.

     
  • A zólyomi várkastély

    A zólyomi várkastély, TájGazda

    A Szlovákia területén található legmutatósabb gótikus-reneszánsz magyar várat Zólyom városában, egy kisebb dombon találjuk. Jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria használja, állandó és ideiglenes

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére