Sipos Mónika gyöngyvirágok, Tájgazda

Szeretek olyan csoportok, közösségek oldalain böngészni, ahol különböző kreatív módszerekkel készített tárgyakat nézhetek meg. Olyan jó érzés látni, hogy egyesek milyen bámulatos dolgokat képesek

megalkotni néhány kellék segítségével és a saját fantáziájuk által. A minap is egy ilyen csoportban nézelődtem. Ahogy lapozgattam a képek között egy óriási csokor vörös rózsát láttam meg egy fonott kosárban összeállítva. Meg is állt a kezem a billentyűzeten. Gyorsan rákattintottam a képre, hogy jobban szemügyre vegyem és hogy megtudjam miből és milyen módszerrel készülhetett. A kinagyított képet látva tudatosult bennem, hogy gyöngyök sokaságából áll össze a csokor. Ez igen, fantasztikus! Minden elismerésem a készítőnek!- mondtam magamban. Türelemből, kitartásból JELES!

Mint kiderült a virágokat Sipos Mónika készítette, aki Dunaszerdahelyen él fél éves kislányával és párjával. 2013 óta foglalkozik gyöngyfűzéssel. Ebben találta meg a kikapcsolódást, ez lett a szenvedélye, a hobbija. Mónika nem a szokványos utat választotta, ugyanis Ő a gyöngyökből nem ékszereket készít, hanem virágokat, virágkosarakat. A gyöngyfűzés eme formáját először az interneten láttam meg. A sok próbálkozás, gyakorlás, önképzés eredménye, hogy ilyen precíz, valósághű virágokat fűz össze ezekből a piciny, apró gyöngyszemekből.

Miért virágok? Erre nagyon egyszerű a válasz: mert szereti őket. Már a kezdetek kezdetén eldöntötte, hogy virágokat fog készíteni. Az eltelt néhány év alatt számos csokrot fűzött már egybe. Az általa készített virágok lakásdekorációként vagy szülinapra, házassági évfordulóra, esküvőre mennyasszonyi csokorként is megállják a helyüket. Egy életre szóló emléket nyújtanak a megajándékozottnak.
Több alkalommal készített már rózsákat, amarilliszt, orchideát. Volt, hogy egyszerre 40 szál orchideát fűzött csokorba. Az utóbbi fél évben pedig díszdobozokba foglalt virágok készítésébe kezdett bele. Eddigi legnagyobb munkája 50 szál rózsa volt egy kosárban összeállítva, amellyel az édesanyját lepte meg születésnapja alkalmából. Fél évig készítette, csak a virágokhoz 53000 darab piros gyöngyöt használt fel, a hozzá készült leveleket már nem is számolta. És milyen volt a születésnapos reakciója, amikor meglátta az 50 szál vörös rózsából álló csokrot? Elsírta magát. Ezen nem is lepődök meg, a végeredmény magáért beszél.

A jövőre nézve reméli, hogy sokáig lesz még lehetősége gyöngyöt fűzni és ezáltal nagyon sok virágszerető embernek meg tudja majd mutatni, hogy milyen csodálatosak ezek a virágok is. Hiszen ezért is készíti őket, hogy mások arcára mosolyt, örömöt csaljon általuk. Jelenleg egy 50 szál orchideából álló csokor fűzésén munkálkodik. És hogy mikorra fog lekészülni vele? Azt még Ő maga sem tudja. Én csak remélni tudom, hogyha készen lesz vele, azt majd nekünk is megmutatja. Addig is kitartást, biztos kezeket és éles szemeket kívánok neki!

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Kútmúzeum Orosházán

    Kútmúzeum Orosházán, TájGazda

    Nem véletlen a katonás rend az orosházi kútmúzeumban. Katonás rend uralkodik az orosházi Tas utcai szivattyúházban, amely tizennégy esztendővel ezelőtt befejezte működését, és már nem a víz szolgáltatása,

     
  • A pozsonyi Prímás palota

    A pozsonyi Prímás palota, TájGazda

    Pozsony legkiemelkedőbb palotáinak egyike, ahol az évszázadok során olyan személyiségek fordultak meg, mint Széchenyi István, Móricz Zsigmond, Thomas Mann és még sorolhatnánk.

     
  • A galgóci Erdődy kastély

    A galgóci Erdődy kastély, TájGazda

    Felvidéken, Nagyszombattól 19 km-re északkeletre, a Vág partján terül el Galgóc (szlovákul Hlohovec) városa. A cseh határhoz közelebb fekszik, mint a magyarhoz, tehát már viszonylag északon található,

     
  • Andrássy-kastély – Tőketerebes

    Andrássy-kastély – Tőketerebes, TájGazda

    Tőketerebes (szlovákul Trebišov) a mai Szlovákia keleti területén fekszik, a trianoni békeszerződés előtt Zemplén vármegye része volt. 1910-ben 4708 lakosából 2323 magyar, 2181 szlovák volt.

     
  • V.O. Kati Handmade Jewellery

    V.O. Kati Handmade Jewellery, TájGazda

    Vasy Orbán Katalin Csallóközaranyoson él, egy gyönyörű felvidéki faluban, Komáromtól 9 kilométerre nyugati irányban. Jelenleg főállású édesanya, végzettsége szerint matematika tanár,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére