Miklós Judit a csodás Csallóköz szívében, Légen lakik, Felvidéken. Hivatását tekintve egészségügyi nővér. Emellett már hetedik éve pedignádból fon kosarakat, tálcákat vagy, amit épp kigondol.

Valószínűleg sokunk számára újszerűen hangzik, hogy miről is van szó, Judit készségesen elmagyarázza:
„A pedig egyfajta nád, amivel nagyon jól lehet dolgozni, miután vízbe áztatjuk. Általában természetes pediggel dolgozom, de használok színes nádat is. Az alapanyagot az internet segítségével rendelem meg. Számos saját elképzelésemet valóra váltottam már, fontam például mikuláscsizmákat is, amikre nagyon büszke vagyok.
Hogy hogyan kezdődött? Részt vettem egy bemutatón… először nem is igazán fogott meg, de mivel rendeltem egy csomó anyagot, gondoltam, elfonom már, ha belefektettem. Kezdetben csupán magamnak, saját részre, aztán a családnak, barátoknak. Ezáltal fokozatosan fejlődtem, képeztem magam. Közben Gaál Szilvia is eljött az otthonomba, képzést tartani.”
Judit nagyobbik lányának is megtetszett az effajta kézműveskedés, együtt dolgoznak légi otthonukban. Ő előnyben részesíti a színes nádat, kettejük stílusa eltérő.
A nagyméretű kosarak, mint például esernyőtartó, bevásárlókosár elkészítése a leginkább időigényes. Az úgynevezett gondola elkészítése nyolc óra folyamatos munkába tellett. Judit kedvencei közé tartoznak a már feljebb említett csizmák, borosüvegtartók, illetve kosarak, tálcák, amiket kerámiával díszít. A virágcserepek is figyelemre méltóak, az alulsó részük kerámia, s fel vannak fonva pediggel.
Az effajta termékek iránt elsősorban háziasszonyok érdeklődnek, de a megrendelők közt találkozhatunk vállalkozókkal is. Judit műveihez otthonában juthatunk hozzá, de különböző fesztiválokon is fellelhetőek. Ezenfelül az alábbi linkre klikkelve is közelebb kerülhetünk a légi fonott csodákhoz: www.facebook.com/judit.miklos.73

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • A szepesi vár

    A szepesi vár, TájGazda

    A kulturális világörökség részeként számon tartott szepesi vár Közép-Európa egyik legnagyobb kiterjedésű ilyen típusú építményének számít, 4 hektáros – 41 426 m²-es – kiterjedésével. 

     
  • Feldolgozásból kézműves sör

    Vajdaságban a fiatal mezőgazdasági termelők egyre inkább a primer termék feldolgozása felé hajlanak, hiszen a hozzáadott értékkel és a félkész- vagy késztermékkel könnyebben tudnak piacra jutni

     
  • Héder András, hordó- és vágódeszkakészítő mester

    Héder András, hordó- és vágódeszka készítő mester, TájGazda

    Sárosoroszi település Kárpátalján (Ukrajna) található, a Beregszászi járás egyik kicsiny magyar faluja. A járási székhelytől 16 km-re a Borzsa folyó bal partján fekszik, valamint határközség is,

     
  • Vasalt út, avagy via ferrata a Cuha-völgyben

    Cuha-völgy, Vasalt út, TájGazda

    A via ferrata (vasalt út) olyan hegyi utakat jelent, amelyek mentén előzetesen hidakat, létrákat, lépcsőket, drótkábeleket helyeztek ki szakemberek.

     
  • A családi hagyomány

    A családi hagyomány, TájGazda

    Úgy tartják, hogy a családi hagyományt nem szabad megszakítani, apáról fiúra kell továbbvinni. Íratlan szabály szerint pedig az örökölt vagyont nem illik pénzzé tenni, ha csak a sors nem kényszeríti erre az örököst.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére