Bartal Tímea Felvidék Érsekújvári járásából származik, jelenleg Zoboralján tanít. Emellett szabadidejében, körülbelül három-négy éve hajócsipkével, más néven frivolitással foglalkozik.

Ékszereket, főleg fülbevalókat, karkötőket és brosstűket készít, viszont alkotásai közt akad nyakláncra való medál is.
A kézműves, egyedi dolgok mindig is vonzották, főleg ha valakinek egyedi ékszere volt. A technikát magát egy budapesti táborban látta egy hölgytől. Érdekesnek találta, s nagyon megtetszett neki. Ahogy hazaértek, Tímea már próbálkozott is. Persze az első kísérletek eredményei a kukában landoltak, de nem adta fel. Az interneten rengeteg videót megnézett, tanulta a trükköket, kiegészítette saját ötleteivel, aztán valahogy sikerült. A következő évben megint találkoztak a táborban, megbeszélték, ki hogyan, mivel csinálja, mintákat cseréltek. Azóta tartják a barátságot, illetve ötleteket is cserélnek.
„Mint mindenhez, ehhez is kell egy minta” – meséli Tímea – „én kottának hívom, valamint babavarró tű és horgoló fonal. Lerajzolom, aztán próbálgatom hány szemet kell készíteni, hogyan lehet visszajutni a kiindulási ponthoz, merre lehetne tovább haladni, hogyan lehetne befejezni. Aztán újrarajzolom és megint megpróbálom. Végül kialakul a végső darab. Ez az alap. Aztán lehet gyöngyökkel is készíteni. A gyöngyöket előre is fel lehet fűzni, s úgy beledolgozni, vagy miután kész az alap, utána varrom bele. Aztán, ha elkészül a darab, keményítem hajlakkban vagy keményítőben.
Legtovább egy fehér fülbevalón dolgoztam, lila gyöngyökkel. Sehogy sem akart összeállni, valami mindig hiányzott róla vagy nem olyan volt az alakja, mint szerettem volna. Kedvenc talán nincs is. Mind egyedi. Ha választani kellene, akkor azt mondanám, a fülbevalók állnak hozzám a legközelebb.
Egyelőre otthon dolgozom munka után, szabadidőmben. Néha jól jönne egy külön kis szoba, mivel az ötletek is gyarapodnak, így az alapanyagok is egyre csak sokasodnak.
Termékeimet elsősorban azoknak szánom, akik szeretik az egyedi munkát, kézimunkát. Fülbevalót készítettem már alapiskolás leány szülinapjára is. Természetesen rózsaszínt, és ahogy hallottam nagyon örült neki. Leginkább a baráti kör, család, kolléganők, ismerősök barátai rendelnek. Nem igazán reklámozom magam. Akik már viselik a fülbevalóimat, tovább adják az elérhetőségemet, vagy rajtuk keresztül jutnak el hozzám új vevők. Nálam lehet rendelni. Boltban nem kapható.
Tímea termékeit a www.facebook.com/hajocsipke linkre kattintva tekinthetjük meg, illetve megrendeléssel kapcsolatos üzenetet is küldhetünk számára.

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Az odorvári Hajnóczy-barlang

    Az odorvári Hajnóczy-barlang, TájGazda

    A Hór-völgy fölé magasodó sziklás gerinc egyik végén állt egykoron Odor vára. A vár keletkezéséről, pusztulásáról a feljegyzések keveset említenek. A vár oldalában viszont található egy nyílás,

     
  • Handmade by Rouz

    Handmade by rouz, TájGazda

    Vörös Rozália Felvidéken, Somorján él. Iskoláit tekintve kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, diplomamunkáját a pozsonyi közgazdasági egyetem kereskedelmi karán,

     
  • A térhódító mangalica

    A térhódító mangalica, TájGazda

    A népesség növekedésével arányosan növekszik az élelmiszerfogyasztás, ami nem könnyű feladat elé állítja a nemesítőket. Mind a növénytermelésben, mind az állattenyésztésben bő hozamú,

     
  • Szent András templom – Észak-Komárom

    A Duna és a Vág összefolyásánál elterülő Komárom hajdan összetartozott a határ túloldalán fekvő azonos nevű várossal, a trianoni békediktátum azonban kegyetlenül kettészakította.

     
  • A magyar sivatag

    A magyar sivatag, TájGazda

    Érdekes jelenség látható a Duna-Tisza közén, Fülöpháza és Kerekegyháza térségénél mintegy 1992 hektáron. A több évszázados gazdálkodás ellenére kiterjedt homokterületek maradtak meg.

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére