Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

„A képek sokszor készen érkeznek hozzám üzenetként odafentről – színekben, formákban kidolgozva. Nekem már csak az a dolgom, hogy leüljek és vászonra vigyem őket.

S ezeket a legkönnyebb festeni, repül az ecset a kezemben, minden vonás rögtön a helyére kerül és tökéletes.“ – mutatja be munkáit Belán Szalai Klaudia, aki Felvidéken, a Párkánytól nem messze található Muzsla községben él és alkot.

„Stílusilag nem sorolnám be magam sehová, de ha meg kéne határoznom, azt mondanám, szubjektív érzésvilágot közvetítő látomásos festészettel foglalkozom.

A képeim mély gondolatokat, sokszor társadalomkritikát (mint az Egy kis mese, vagy a Hatalom, Csodafa – életfa című képek) közvetítenek. Üzeneteket hordoznak, vagy egyszerűen csak érzéseim, lelkivilágom tükörképei, belső fejlődésem pillanatfelvételei – mint például az Ajtók sorozat, a Két világ, illetve az Igen-Nem című képek.

Technikai szempontból vászonra festett akril és olaj képek, amelyeket utólag zárólakkal teszek tartóssá és időtállóvá. Formailag a képeket mélyen áthatja a finom nőiesség. Első pillantásra látni, hogy nem férfikéz festette őket! Számos festmény tematikája az anyaság, feminitás körül forog, de nem csak a téma láttatja a női kéz lenyomatát – a gömbölyded formák, lágy ívek, kecses vonalak mind ezt sugározzák. Sehol egy hegyes csúcs, egy éles szög! Minden vonal finoman ívelő, egymásba olvadó! Folyamatos, áramló. A képek hullámzanak, mozgás, pulzálás van bennük – dinamika, erő!

A színek is élénkek, impulzívak. S mindezek együtt – a színek, vonalak, ecsetkezelés, mondanivaló – adják a festmények varázsát, hatással vannak a szemlélőre! Érzéseket váltanak ki belőlünk, gondolkodásra késztetnek...”

Klaudia körülbelül 2003-ban kezdett el komolyabban érdeklődni a festészet iránt, amikor a főiskolán alkalma nyílt művészettörténetet tanulni. A festészet sokoldalú, milliószínű és -arcú világa teljesen beszippantotta, felvillantotta a lehetőségét a határtalan önkifejezésnek. A fiatal lány pedig megérezte benne a végtelen szabadságot és festeni kezdett:

„Mindig autodidakta módon fejlesztettem magam. Néha jó lett volna, ha valaki segít és van kitől tanácsot kérni. Festőtársaktól tanultam el néhány szakmai fogást, de nagyrészt önállóan kísérleteztem ki saját technikámat. Ennek előnye az lett, hogy teljesen egyedi stílusom fejlődhetett ki, mentesen minden külső befolyástól. 2004-től tagja lettem a párkányi képzőművészkörnek, majd csatlakoztam a Muravidék Baráti Kör kulturális egyesülethez. Velük együtt rengeteg csoportos és egyéni kiállításon vettem részt, itthon és külföldön egyaránt: Debrecenben, Budapesten, Berlinben s még sorolhatnám.

A képeken egyedül dolgozom otthon, Muzslán, ma már nem vagyok semmilyen egyesület tagja. Van egy kis kuckóm, saját festőműhelyem, amit csak jógázásra és festésre használok – így ezt a teret érezhetően áthatja a pozitív energia. Képeimet azoknak szánom, akik hozzám hasonlóan mélyen gondolkodó és érző emberek, de leginkább a magam örömére festek. Számomra ez relaxáció, sokszor öngyógyítás, bányászkodás – a tudatalattim megelevenedése, kitermelése.

Ha választanom kéne, hogy melyik kép a kedvencem? Általában mindig az utolsó nő hozzá a szívemhez, de nagyon szeretem a Csodafa-életfa c. képet és az ajtó sorozatot, melynek következő darabja már a fejemben várja, hogy vászonra kerülhessen. Leghosszabb ideig a Fogantatás c. festményemen dolgoztam… nagyon nehezen készült el, talán egy évig is tartott. Ez egy spirituális és vallási témájú kép: Szűz Máriát ábrázolja áldott állapotban, kissé rendhagyó módon. Sugárzik belőle Isten közelsége, az áhítat és az anyaság öröme – menny és pokol között...”

Klaudia élettől sugárzó képeit az alábbi linkre kattintva tekinthetjük meg:

www.facebook.com/Klaudia-Art-Vision-and-mission-painting-1658843737487358/

 

Pin It

Hírlevél feliratkozás, TájGazda

Ajánlott cikkeink

  • Jókedvre hangoló zenedobozok

    Zenedobozok, TájGazda

    A kolozsvári Békési Attila annyira szereti a zenét, hogy kis dobozokba zárva kínálja az érdeklődőknek. Tetszetős dísztárgyakba vannak elrejtve a dallamok, melyek kézbevétellel bármikor életre kelthetők, kicsalogathatók.

     
  • Szent András templom – Észak-Komárom

    A Duna és a Vág összefolyásánál elterülő Komárom hajdan összetartozott a határ túloldalán fekvő azonos nevű várossal, a trianoni békediktátum azonban kegyetlenül kettészakította.

     
  • Egyedülálló, Tisza által „költöztetett” fatemplom

    Egyedülálló, Tisza által „költöztetett” fatemplom Tiszabökényben, TájGazda

    2016 nyarán sokakat ért meglepetés, amikor a felújítás alatt álló tiszabökényi görögkatolikus templom helyén, a vakolat eltávolítása után egy fából készült építmény tűnt elő. Ránézésre senki sem gondolta volna,

     
  • Jégtörők munkában

    Jégzajlás, TájGazda

    Sokat hallhattunk és láthattunk mostanság híradásokban a jégzajlás jelenségéről. Messziről, a távolból figyelve, főként a magasból lenyűgöző látványt nyújtanak a folyóvizeken úszó jégtáblák.

     
  • A losonci református templom

    A losonci református templom, TájGazda

    Vallásos és hazafias misszióval bíró egyházunk, mely a múltban soha hűtlen nem volt. „Az újított mű készen áll, karcsú merész tornyával, fenségesen összefutó boltíveivel,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére