Ezen a héten kezdetét vette/veszi a Nagyböjt, mely Krisztus 40 napos böjtölésére emlékeztet, s amely felkészít bennünket a Feltámadás Ünnepének méltó fogadására, megünneplésére. 

Nagyböjt időszaka hagyományosan Hamvazószerdától Húsvétvasárnapig tart. A görögkatolikus egyházban azonban már február 15-én kezdetét vette a készület időszaka. Ez idő alatt testünket és lelkünket egyaránt igyekszünk felkészíteni az ünnepre, mégpedig legfőképpen az étkezéssel, mulatozással kapcsolatos tilalmak megtartásával, ill. személyes lemondásokkal és fogadalmakkal. A zsíros, húsos ételek fogyasztása néhány nap kivételével tilos, ám Nagyböjt ideje alatt is lehet finomakat enni. 

Az alábbiakban néhány hagyományos nagyböjti ételt olvashatnak a kárpátaljai Batár faluból.

Málépogácsa

Mérőeszköz: 1 dl-es pohár.

Hozzávalók: 4 pohár búzaliszt, 4 pohár kukoricadara, 2 pohár cukor, 1 pohár olaj, 5 pohár víz, 1 cs sütőpor, 1 cs vaníliás cukor.

Az alapanyagokat összekeverjük, így egy folyékony masszát kapunk. 200 fokra melegített sütőben 30 perc alatt megsütjük, végül a tetejét megszórjuk vaníliás cukorral.

 

Céklasaláta

Hozzávalók: 1 kg cékla, só, cukor, ecet.

Elkészítés: a céklát megfőzzük, majd lereszeljük. 1 dl vízbe ízlés szerint sót, cukrot, ecetet keverünk, ráöntjük a céklára és összekeverjük.

 

Málékása gombával

Ezt az ételt a hagyományos töltött káposzta mintájára kell elkészíteni. Csak az alapanyagok másak.

Hozzávalók: 1 kg kukorica, 50 dkg gomba, 3 db hagyma, 2,5 dl olaj, 1 l paradicsomlé, 3 kg káposzta, só, bors, pirospaprika. 

 

Vinyigret

Hozzávalók: 0,5 kg savanyúkáposzta, 0,5 kg paszuly, 0,3 kg sós uborka, 0,5 kg cékla, 0,5 kg krumpli, 2 db hagyma, olaj.

Elkészítés: A krumplit, a paszulyt és a céklát megfőzzük, majd, miután kihűlt, a többi hozzávalóval együtt kockákra vágjuk és összekeverjük. Ezután ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük. Fogyasztás előbb kb. 2 órát állni hagyjuk. 

 

Parázs paszuly

Hozzávalók: paszuly, hagyma, olaj.

Elkészítés: A paszulyt megfőzzük, majd összekeverjük a kockára vágott hagymával és némi olajjal. Ízlés szerint sóval, borssal ízesítjük. 

 

Krumplis házi kenyér

Hozzávalók: 1,5 kg liszt, 0,3 kg krumpli, 5 dkg élesztő, 1 ek cukor, 1 ek só, 1 dl olaj.

Elkészítés: a lisztet egy tálba szitáljuk. A közepébe egy kis mélyedést csinálunk, ebbe öntjük a langyos vízben elmorzsolt élesztőt. Összegyúrjuk, és egy éjszakára állni hagyjuk.

A főtt krumplit lereszeljük és hozzákeverjük a kovászhoz. Langyos vízzel és egy kevés olajjal összegyúrjuk. Ekkor tesszük hozzá a sót is. A tésztát hagyjuk megkelni, majd kiszakítjuk, újra kelni hagyjuk. Végül 200 fokon egy óra alatt megsütjük. 

 

A képek 2020. február 24-én az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége és a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület által szervezett nagyböjti ételbemutatón készültek.  Az ételeket a Batári Görögkatolikus Egyházközség hívei készítették.

Espán Margaréta

Pin It

Ajánlott cikkeink

  • Kútmúzeum Orosházán

    Kútmúzeum Orosházán, TájGazda

    Nem véletlen a katonás rend az orosházi kútmúzeumban. Katonás rend uralkodik az orosházi Tas utcai szivattyúházban, amely tizennégy esztendővel ezelőtt befejezte működését, és már nem a víz szolgáltatása,

     
  • Királyi iskolatáska

    Reybag, TájGazda

    A felvidéki Zselízen élő Csenger Tibor és felesége Mária mintegy tíz éve alapította iskola- és irodaszerek forgalmazásával foglalkozó családi vállalkozását, ahol lányuk Adrienn és öccse – akit szintén Tibornak hívnak

     
  • A pékdinasztia egyidős a rendszerváltással

    Drucker pékség, TájGazda

    Isteni a cipókenyér! (Rita, Budapest) A mazsolás kalács mindenek felett! (Róbert K., Békéscsaba) a szöveg facebook ízű, de nem ott olvasható. Egy pesti lány és egy békéscsabai srác érezte fontosnak megosztani a világgal

     
  • Középkori fővárosunk: Segesd

    Segesd múltja több ezer évre tekint vissza, már a réz- és a borzkorban is lakott volt, sőt a Római Birodalmi hadsereg fontos államosaként tartották nyílván a környéket.

     
  • Levendulából vállalkozni

    Levendulából vállalkozni, TájGazda

    Vajdaságban sok a kis méretű gazdaság, akik alig pár holdon vagy hektáron próbálnak érvényesülni. Számukra a hagyományos szántóföldi növénytermelés,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére