Az impozáns, fehér épület már messziről látható. A vár 170 méter magasan a falu felett áll. A panoráma elképesztő, ahogy a vár falairól kitekintünk. Idén tavasszal nyitotta meg kapuit a felújított Füzéri vár.

A rekonstrukciónak köszönhetően megújult az Alsóvár, a Felsővár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája. A 17. századból megmarad leltár pontos képet adott a palota kialakításáról, a termek funkciójáról, hogyan nézett ki a konyha, milyen volt a fűszerkert, hány ágyúgolyót, mennyi lőport tároltak a várban. A fennmaradt leírások alapján a belső berendezéseket is sikerült a kornak megfelelően pótolni. A látogatás során interaktív kiállítások által betekinthetünk a középkor életébe, a lakók és a várvédők mindennapi életébe. A falu központjában megépítették a Váruradalmi Kézművesházat, és az 1940-es és 1950-es éveket idéző Tájházat. Remélhetőleg a fejlődés nem áll meg és a Felsővár teljes felújítása is bekövetkezhet. http://www.fuzervar.hu/index.php/hu/

A Füzéri vár a Zemplén-hegység fontos történelmi nevezetessége. Források szerint már 1235-ben, II. András halálakor állt az erődítmény, melyet feltételezések szerint a Füzéry család ősei építettek. Az évszázadok alatt számos király tulajdonában volt, harcoltak érte nemesek, uralkodók. Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király is a Perényi család birtokába adta, akik nagy gondot fordítottak a várra, jelentős építkezéseket folytattak rajta. A vár egy rövid időre otthont adott a Szent Koronának is. Ugyanis 1526-ban, Szapolyai János koronázása után a koronaőr Perényi Péter nem a visegrádi várba vitte a koronát, hanem a Füzéri várba szállíttatta és ott rejtegette egy éven keresztül. A Perényi család utolsó sarjának halála után a Báthoryak szerezték meg a birtokot. A következő évtizedekben a tulajdonosok váltották egymást, míg végül a királyi kincstár kezébe került, ahol állapota romlani kezdett. 1676-ban felégették, illetve a megmaradt részeket az időjárás és a környékbeli lakosok bontó keze sem kímélte.

A vár feltárását 1977-ben Feld István és Juan Cabello kezdte meg, majd 1992-től a kispesti Deák Ferenc Gimnázium diákcsapata Simon Zoltán vezetésével folytatta. Jelentős feltárási és helyreállítási munkákat végeztek a várhegyen. Az építést nehezítette, hogy a vár igen nehezen megközelíthető, hiszen a hegytetőre épült várhoz vezető út meredek, olyan érzés fogja el a mászás során, mintha a sziklán kapaszkodna felfelé. A várhegy aljában lévő parkolóból kb. 15-20 perces sétával érhető el a vár.

A község központjában kialakított Látogatóközpontban a Felső-magyarországi Várak Egyesülete, a Füzéri és Szalánci vár története és a Füzér épített, természeti és kulturális értékeit bemutató kiállítással várják az érdeklődőket.
A régi Tájházban a XIX. század végi életforma, míg a Múltidéző Ház az 1940 és 1970-es éveket idézi fel.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Ódor Lorka

    Ódor Lorka

    A komáromi Ódor Lorkának mindig is lételeme volt az alkotás. Gyermekként a rajzoláson keresztül élte ki kreativitását, majd babákra kezdett ruhákat tervezni. Idővel elkezdte furdalni a kíváncsiság,

     
  • A malonyai arborétum

    Malonya (szlovákul Mliňany) a felvidéki Taszármalonya településrésze. Barstaszárt és Malonyát 1960-ban egyesítették, így jött létre a mai, mintegy 1683 főt számláló község.

     
  • A zólyomi várkastély

    A zólyomi várkastély, TájGazda

    A Szlovákia területén található legmutatósabb gótikus-reneszánsz magyar várat Zólyom városában, egy kisebb dombon találjuk. Jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria használja, állandó és ideiglenes

     
  • Kisszobrok üzenetei

    Tamási Mihály szobrász

    Tamási Mihály húsz éve készít szobrokat kőből, fából és agyagból Marosvásárhelyen. Tudását szívesen megosztja másokkal, gyerektáborokba is gyakran hívják foglalkozásvezetőnek.

     
  • Flower Handmade

    Nemrégiben került a kezembe egy félkész állapotú, keresztszemes hímzéssel díszített könyvjelző, amit még diákkoromban kezdtem el varrni technika órán. Hogy miért hagytam abba, nem tudom,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére