Utcazenészek fesztiválja, TájGazda

Szeptember elseje és harmadika között rendezték meg Újvidéken a 16. Utcai Zenészek Fesztiválját. A rendezvény első napján színpompában fénylő különleges kosztümökben,

világító botokkal vonultak végig a város  főutcáján a résztvevők. A világ szinte minden tájáról  három napon át több mint 160 előadóművész szórakoztatta a zenekedvelőket. A koncertek mellett produkciókat, táncos show-kat és cirkuszi mutatványokat is láthatott a közönség. Ez alkalommal a péterváradi Alsóvárosban 14 helyszínen  szórakoztatták a művészek, táncosok, zenészek az újvidéki közönséget. A nyitókoncerten a brooklyni Moon Hooch együttes funk –jazz improvizációs zenével mutatkozott be. A különböző zenei irányzatok a társadalom különböző korosztáylát ragadták meg.  Az olasz előadók különösen a tánczenével nyűgözték le a közönséget. A  bolognai Fratelli Marelli rock és swing zenét játszott, különleges összeállításukkal szinte egész Európát bejárták. Most első alkalommal jártak Újvidéken, és remélik, hogy lesz még alkalmuk visszatérni.
A külföldi előadóművészek mellett szerbiai együttesek, zenészek is szinpadra léptek. Az újvidéki  The Rebel Bros bend egyebek mellett  moderkori jazzt is játszott a közönségnek. Különlegesse, hogy több bandából verbuválódott össze. A hagyományos összetételen kívül van még két fúvósuk és három back – vokáljuk, valamint egy főénekesük. Az emberek a különlegességet kedvelik bennük.
Az idei fesztivál jellegzetessége, hogy nem a városközpontban, hanem a péterváradi Alsóvárosban tartották meg.  A főszervezők kulturális élettel szerették volna megtölteni ezt a városrészt, hiszen ez  Újvidék bölcsője, egy 18. századi barokk stílusú város, amit az újvidékiek kissé elfelejtettek. A fesztiváltanács a megmozdulással szinte „felébresztette” a kisvárost.
Az Utcai Zenészek Fesztiválja három napig tartott. A legfiatalabbak is megtalálták a szórakozásukat. Őket  Andrej Tomše pantomim bohóc nevettette meg. Humoros – interaktív  játékával még az idősebbeket is mosolyra birta.
A fesztiválról nem hiányzott  a klasszikus zenei irányzat sem. A ritkaságnak számító cimbalom- muzsika is megragadta a közönséget. Magyarországról Lisztes Jenő híres művész szórakoztatta az egybegyűlteket. Elmondta, szerencsésnek érzeheti magát, hogy a világ legnagyobb színpadain, legszebb helyein játszhatott, ugyanakkor nagyon kedveli a szerbiai közönséget.   Nagy örömmel járja  a világot, sajátságos  karriert próbál befutni.  
A gitár-muzsika kedvelőit a nem kis ismeretségű vajdasági Kovács György, vagy ahogyan a rajongók ismerik, Kovács Gyuszi  szórakoztatta. Gitár- improvizációval bűvölte el a közönséget.
Az Utcai Zenészek fesztiválját 16 éve rendezeik meg Újvidéken. A főszervezők az évek során  rámutattak arra, hogy szinte minden tárgy felhasználható hangszerként és zenét mindenből lehet alkotni. A fő cél viszont az, hogy Belgrádhoz hasonlóan, rendelet szülessen az utcán zenélő művészek érvényesüléséhez. Borislav Beljanski vezérigazgató az archaikus, nem mindennapi zene megismerését szorgalmazza.
- Szeretnénk megmutatni azokat a zenei irányzatokat és stílusokat, amit a mi térségünkben még nem ismernek az emberek. Nem a legnépszerűbb világi zenészekkel jelenünk meg, hanem azokat az  előadókat keressük, akik szeretik és érzik a zenét. Minden olyan tárgyat felkutatunk, amiből zenét lehet alkotni, az egyszerű fadarabtól kezdve a modern stílusú műanyag dobozokig. Az aki szereti a zenét, mindenáron találni fog valamit, amin zenélhet, még ha természetes anyagról is van szó. A környékből és a világból invitáljuk az embereket, legyenek velünk – mondta a vezérigazgató
Az újvidéki Utcai Zenészek Fesztiválját a három nap alatt mintegy 40 ezer rajongó látogatta meg.

Pin It
contentmap_plugin

Ajánlott cikkeink

  • Az aranyosmaróti Migazzi-kastély

    Aranyosmarót (szlovákul Zlaté Moravce) felvidéki város, a Nyitrai kerület Aranyosmaróti járásának székhelye, mely a Zsitva folyó partján terül el.

     
  • Az új ízek birodalma

    Habanero Chili paprika Óbecséről

    Ahány ház, annyi szokás – szól a közmondás. És valóban, egy ugyanazon recept szerint készült ételnek különböző konyhákban más és más íze van. A háziasszony szeretete, a fűszerek frissesége

     
  • A festői szépségű Nőtincs

    Nőtincs, TájGazda

    Ezer fős kis község Nógrád megye délnyugati részén a Naszály-hegy lábánál. Gazdag történelmi és természeti értékekkel bíró, ezer éves múltra visszatekintő település. Nevének eredetét a szláv Netyko,

     
  • Ferences-rendi templom Pozsony Óvárosában

    Pozsony már középkorban lakott elővárosát, mely a város történelmi magvát és az azt övező negyedeket foglalja magába, Óvárosnak nevezzük. Ez a város központja, rengeteg látnivalóval.

     
  • A bozóki erőd

    A bozóki erőd, TájGazda

    Felvidék Bozók nevű települése a Besztercebányai kerület Korponai járásában található, Korponától 6 km-re, délkeleti irányban. A falu határában, egy dombon áll a törökellenes erőddé alakított kolostor,

     

Az én termékem

Tájérintő

Ugrás a tetejére